Menu

Piknik így is, úgy is

2011.09.04.

Mitől piknik a piknik? Például attól, hogy mindenki elhozza az összejövetelre a saját maga által gyártott elemózsiát. A Rákospalotai Múzeumban tartandó piknik ettől egy kicsit eltér. Ide az alkotóművészek elhozzák…, no nem az ennivalót, hanem a saját képzőművészeti alkotásaikat, miközben a „hármas-fogat” : Kürti Dezső, Apáti István, Tóth Lajos bográcsgulyást készít a megjelentek legnagyobb örömére.

Szeptember 3-án immáron hatodik alkalommal hívta meg Dréher János festőművész a barátait egy kis egynapos szabadtéri képzőművészeti kiállításra a múzeum kertjébe, ahol először Tóth Lajos, a Csokonai Művelődési Központ igazgatója üdvözölte a megjelent művészeket, és a vendégeket, majd az Önkormányzat részéről Novák Ágnes alpolgármester mondott néhány köszöntő gondolatot.
A kiállítást a korábbi évek hagyományainak megfelelően dr. Feledy Balázs művészeti író nyitotta meg, aki az eddig hat alkalmat megélt sorozatból negyedik alkalommal volt jelen e jeles eseményen.
Gondolataiban kiemelte, ahhoz, hogy egy ilyen kiállítás megvalósulhasson, szükség van Dréher Jánosra, kellenek barátok, szükséges egy jó hely, pénz, művészi háttér. A művészekről, alkotásaikról is szólt egy-egy mondatban hangsúlyozva, milyen érdekes, hogy miközben másoknak a barátai megfogyatkoznak, Dréher Jánosnak egyre több a barátja.
Kiállító művészek:
Festőművészek: AKNAY JÁNOS, BARABÁS MÁRTON, BIKÁCSI DANIELLA, BIRKÁS ISTVÁN, BRÁDA TIBOR, DRÉHER JÁNOS, ERDÉLYI ETA, GÁLL ÁDÁM, GYŐRFFY SÁNDOR, HARMATI ZSÓFIA, KIS-TÓTH FERENC, KONOK TAMÁS, KOPÓCSY JUDIT, KOVÁCS PÉTER, KOVÁCS PÉTER BALÁZS, KOVÁTS ALBERT, KRAJCSOVICS ÉVA, LOVÁSZ ERZSÉBET, MAYER BERTA, M. NOVÁK ANDRÁS, NÁDAS ALEXANDRA, NAGY GÁBOR, PUHA FERENC, SERÉNYI H. ZSIGMOND, SOMOGYI GYÖRGY, SZEMADÁM GYÖRGY, SZENTGYÖRGYI JÓZSEF, SZ. VARGA ÁGNES, TÓTH FERENCZ, VARGA AMÁR LÁSZLÓ, VARGA PATRÍCIA MINERVA, VÉGH ANDRÁS, VÉSSEY GÁBOR, VILHELM KÁROLY, ZÖLD ANIKÓ
Grafikusművészek: ÁBRAHÁM RAFAEL, ESZIK ALAJOS, GYULAI LÍVIUSZ, SÁRKÁNY GYŐZŐ
Szobrászművészek: CSEMNICZKY ZOLTÁN, HARASZTŸ ISTVÁN-ÉDESKE, HERITESZ GÁBOR, KALMÁR JÁNOS, MATA ATTILA, NAGÁMI, SZILÁRD KLÁRA, ZSEMLYE ILDIKÓ
Iparművészek: TELLÉR MÁRIA, LENCSÉS IDA, valamint DÖMÖTÖR LÁSZLÓ költő, képzőművész
A kiállítás megnyitón elhangzott, hogy a művészek egy-egy alkotásának odaajándékozásával a helytörténeti gyűjtemény bővül, így hamarosan megnyílhat a kortárs képzőművészeti alkotásokat befogadó kiállító terem, múzeum a kerületben.

Kapcsolódó hanganyagok:
Tóth Lajos, igazgató (Csokonai MK) bevezető gondolatai
Novák Ágnes alpolgármester köszöntője
Dr. Feledy Balázs művészeti író kiállítás megnyitója
Dréher János festőművész, házigazda beszéde