Ellesett pillanatok

A művész négy évvel ezelőtt mutatta be legutóbb alkotásait. Ugyanis ezek valóban alkotások: az elkapott pillanatok, a természet fényképbe dermedt gyönyörűségeit ábrázoló, az emberi arc, alak mozgalmas fordulatait bemutató művek.
Aknay Tibor ugyan most fotóművészként mutatkozik meg a kerületben, ám prózai munkássága is kiemelkedő. A kiállítás ajánlójaként álljon itt egy másik életkép a Stációk című egyperces füzéréből, amely épp úgy egy-egy meglesett, elkapott pillanatot örökít meg:

Erdőben. A férfi és a gyermek, aki lehet a fia, de akár önmaga is, de ez most lényegtelen. Mennek az erdei úton, kézen fogva, lassan, hang nélkül. A fák lombjaiból szitál a fény. Távolabb villamos csilingel. Egy emelkedő tetején útszéli pad. Leülnek. A gyermek kérdez.
– Ez volt az az erdő?
– Azt hiszem. De lehetett egy másik is. Bizonyos szempontból minden erdő egyforma.
– Ez butaság. Ha mind egyforma lenne, akkor miért látom mindegyiket másnak?
– Mert a gyerekek látják azt is, amit mi, felnőttek már nem.
A gyerek elgondolkozik, majd hirtelen szaladni kezd. Egy bokornál megáll és egész a földig kucorodva, pár pillanatig figyel, majd visszatér a padhoz.
– Mi volt ott? – így a férfi.
– Kisrókák.
– Láttad őket?
– Nem.
– Hallottad?
– Nem.
– Akkor?
– Tudtam, hogy ott vannak.
– De ha se nem láttad, se nem hallottad… – a férfi láthatólag értetlenül viszonyul a kérdéshez.
– Megüzenték, hogy ott lesznek.
– Hogyan?
– Bennem. A gondolataimban.
A férfi nem kérdez tovább, lassan megérti: a gyermekben még benne lakik az Isten, akit a felnőttek kivetettek magukból.

Képgalériák

Ankay Tibor kiállítása a FSzEK-ban