Menu

Testületi ülés után

2011.02.01.

Január 26-án tartotta legutóbbi testületi ülését a képviselő-testület, melyen ismét fontos döntéseket, határozatokat hoztak a képviselők.

A számos napirendi pontok között elsőként a fiatalok nyelvvizsga megszerzésének önkormányzati támogatásáról szóló rendelet tervezete került a képviselők elé. Mint köztudott, a korábbi években az önkormányzat a fiatalok jogosítványának, nyelvvizsgájának, sikeres ECDL-vizsgájának letételét követően azok költségeit megtérítette a számukra. Ám ez komoly tehertétel volt az önkormányzat számára, így ezt a rendeletet módosította az önkormányzat. Eszerint a jövőben minden kerületben élő és kerületben tanuló, vagy XV. kerületben lakó, de máshol tanuló, illetve máshol élő, de a XV. kerületben tanuló diák sikeres nyelvvizsgája díjának 80%-át – legfeljebb 20.000 Ft-ot – visszatérít az önkormányzat.
Egy másik döntés szerint fokozatosan emelkednek a bölcsődei térítési díjak. Bár a törvény módosítás az önkormányzatok számára maximum 50%-os emelést engedélyez, a XV.kerületben 30%-kal emelkednek a térítési díjak.
A tájékoztató anyag szerint a XV. kerületben a bölcsődei férőhelyek száma 630. Ebből 2010-ben naponta átlag 422 gyerek vette igénybe az ellátást. A jövedelemi helyzete alapján 57 gyerek ingyenes étkeztetésben részesült, 35 gyermek pedig 50%-os támogatást kapott. A jelenlegi intézményi térítési díj napi 385 Ft, mely a 30%-os emeléssel 500 Ft-ra fog emelkedni. A családok esetében ez azt jelenti, hogy egy hónapban az eddigi 7660 Ft helyett 10.000 Ft-ot kell majd fizetni. Ez az emelés az önkormányzatnak éves szinten 7 millió Ft bevétel-növekedést jelent. A tervek szerint 2012-ben újabb 20%-kal emelnék a bölcsődei térítési díjakat, így a törvény által előírt 50%-os emelést fokozatosan érné el az önkormányzat. Ám emellett is éves szinten több tízmillió forinttal támogatja a kerületi önkormányzat a bölcsődés gyerekek étkeztetését.
Az idei év január elején hivatalba lépő új jegyző, Juhászné dr. Baráth Márta előterjesztésében hangzott el A teljesítménykövetelmény alapját képező 2011. évi célok meghatározása a Polgármesteri Hivatal köztisztviselői részére elnevezésű napirendi pont. Az idei teljesítményértékelés alapját képező célok elsősorban általános érvényűek, olyanok szerepelnek köztük, mint a hatékonyság, eredményesség, jogszerűség, a pontosság, az önkormányzat családbarát jellegének erősítése, a gazdaságosság, a papíralapúval szemben az elektronikus kapcsolattartás erősítése, az ügyfélbarát, a szolgáltató jelleg, az átláthatóság, a költséghatékonyság, a pályázati lehetőségek feltérképezése, a közérdek szem előtt tartása, a belső kontrollrendszer erősítése, a 2011. évi népszámlálás szakszerű előkészítése és gördülékeny lebonyolítása, a közterület rendjének, tisztaságának biztosítása, a jogszabályok betartatása és az önkormányzati rendezvények színvonalas és költségtakarékos megszervezése.
Még egy évvel ezelőtt kezdeményezte Dr. Szőcs László József vegyészmérnök, hogy nagyapja dr. Szőcs Józsefnek lehetőség szerint állítsanak a kerületben emléket, miután a kezdeményező nagyapja többek között 1936-45 között Rákospalota polgármestere volt és nagyon sokat tett a kerületért. Végül a képviselő-testület most úgy döntött, hogy támogatják egy emléktábla vagy egy köztéri alkotás elhelyezését.
Bár a korábbi önkormányzat képviselő-testülete úgy döntött, hogy az Erdőkerülő utca 1-7 alatt található önkormányzati tulajdonban levő nem lakás célú ingatlant elidegenítésre kijelöli, a kerület új vezetése felülvizsgálta ezt a határozatot, és úgy döntött, hogy az önkormányzat a megváltozott vagyongazdálkodási tervei, valamint a stagnáló ingatlanpiaci viszonyok miatt nem kívánja értékesíteni ezt az ingatlanát.
Számos más fontos döntés is született a január 26-i testületi ülésen. Így, miután a kerületben az ingyenes szabadidősport lehetőségei szinte teljesen megszűntek, a képviselők döntöttek arról, hogy rövid távú eredmények elérése érdekében átfogó fejlesztésre van szükség. Ennek első lépéseként a még létező sportpályákat felújítják, valamint az iskolai sportudvarokat megnyitják a lakosság előtt. Döntés született arról is, hogy a Karácsony Benő parkban egy új sportpálya épüljön.
-Elfogadta a testület az Egyesített Bölcsődék nyári nyitvatartási rendjéről szóló javaslatot. Eszerint június 14 – július 15 között a Kavicsos közi, a Wesselényi utcai és a Kontyfa utcai bölcsőde zárna be, míg július 18- augusztus 19 között az Arany János utcai, a Bezsilla Nándor utcai, a Fő úti és a Nádastó parki intézmény lesz zárva.
-A 2011. év I. félévének a munkatervét módosította a képviselő-testület. Eszerint február 16-án a költségvetést előkészítő napirendeket, és a költségvetés első olvasatát, február 23-án pedig magát a költségvetést tárgyalja majd a testület.
-A Budapest Főváros Közigazgatási Hivatal törvényességi észrevételének eleget téve a testület elfogadta, hogy László Tamás polgármester, Vizér Klára és dr. Novák Ágnes alpolgármesterek nyelvvizsgapótlékban részesüljenek.
– Előterjesztés hangzott el az ÖSSZEFOGÁS-TISZK Szakképzés-szervezési
Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Kft. törzstőke emeléséről. Miután a társaság öt alapítója közül az egyik a kerületi önkormányzat, így miután egy másik tag: a Károly Róbert Kutató-Oktató Közhasznú Nonprofit Kft. törzstőkét kívánt emelni, döntenie kellett a kerületi önkormányzatnak is. A törzstőke emelés azonban megváltoztatná az egyes tagok üzletrészének az arányát, ám a törzstőke emelésére valamennyi tagnak lehetősége van. A testület megtárgyalta ezt a lehetőséget, és úgy döntött, hogy támogatja az ÖSSZEFOGÁS-TISZK törzstőkéjének az emelését, ugyanakkor a saját törzstőkéjét nem kívánja megemelni.
-A testület még tavaly, a november 24-i ülésén tárgyalt a volt Észak-Pesti Kórház jövőbeli hasznosításáról. Akkor úgy döntöttek a képviselők, hogy az ingatlan újszerű egészségközponttá fejlesztése érdekében tanulmánytervet készíttetnek, amelyről a társtulajdonos Fővárosi Önkormányzattal és a Nemzetgazdasági Minisztériummal folyamatosan egyeztetni fognak. A végleges hasznosítási tanulmány idén januárban elkészült. A tervek megtekintése mellett így a testület arról döntött, hogy a kerület tárgyalásokat kezdeményez a Fővárosi Önkormányzattal a 2005. július 5-én megkötött gesztori szerződés óta az ingatlan állagmegóvására költött 222,5 M Ft költség elszámolásáról, valamint felhatalmazta a polgármestert, hogy a 2005-ben megkötött szerződést vizsgálja felül, illetve annak módosítását kezdeményezze. Ezen kívül a testület támogatta az ingatlan épületeiben keletkezett károkkal kapcsolatos felelősség megállapítását.
-A Zsókavár utca – Nyírpalota út – Szentmihályi út – Erdőkerülő utca által határolt terület rehabilitációjára az önkormányzat pályázni kíván. A közel 11.000 ember életkörülményeit, 148 lépcsőház 5290 lakása és 11 intézmény (iskolának, szolgáltatóháznak, orvosi rendelőnek, óvodának stb.) környezetének a javítására az önkormányzat ötletpályázatot ír ki. A pályázat lebonyolítására a Magyar Építész Kamarát kérte fel a testület. A pályázatok benyújtásának határideje: május 25. A képviselők elfogadták, hogy a benyújtott és díjazott pályamunkákat a lakosság az Együttműködési Irodában személyesen is megtekintheti.
-Mivel a Zsókavár utcai projekt I ütemének műszaki paraméterei jelentős mértékben változtak, a képviselők kezdeményezték a megvalósításhoz szükséges támogatási szerződés módosítását. A projekt I. ütemében a Zsókavár utca 2. szám alatti lakóépületet, a Zsókavár utca 42-44. szám alatti orvosi rendelőt, a két épület közötti szervizutat, valamint a Zsókavár utca és Kőrakás park között fekvő közpark felújítását tervezik megvalósítani.
-Miután az önkormányzat a lakóépületek felújítását követően minimum 60%-os megtakarítást szeretne elérni mind a lakók, mind az önkormányzat számára, így ennek érdekében a Zsókavár utca 4-6., 12-22., 28. és 32-38. szám alatti lakóépületek felújítási terveit már az új célok figyelembe vételével készítik el. A testület a nagyobb műszaki tartalom érdekében ugyancsak módosította a Zsókavár utcai akcióterület közterületeinek és zöldfelületeinek rekonstrukciós terveit is.
-Végül, de nem utolsósorban sürgősséggel tárgyalták a képviselők a Szent Korona úti Általános Iskola és a Mozdonyvezető utcai óvoda légszennyezettség, talajszennyezettség és zajterhelés vizsgálatáról szóló javaslattal kapcsolatos teendőket. A képviselők elfogadták az ÖKO Környezeti, Gazdasági, Technológiai, Kereskedelmi Szolgáltató és Fejlesztési Zrt. ajánlatát, és megbízták a céget, hogy a vizsgálati programnak megfelelően méréseket végezzen, valamint készítse el a szakértői véleményt. Ennek költsége összesen 2,1 millió Ft + ÁFA lesz.