Menu

Újévi koncert és a Magyar Kultúra Napja
(képes beszámoló a cikk végén)

2011.01.24.

Nem is lehetett volna szebb az ünnep a Magyar Kultúra Napján, minthogy egy fergeteges, közel két és fél órás koncerttel köszöntötte a kerület lakossága a Csokonai Művelődési Központban a kultúrát és egyben a 2011-es évet.

1989 óta ünnepeljük január 22-én a Magyar Kultúra Napját, ugyanis 1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnusz megírását.
S bár a kerület több pontján is különböző rendezvényekkel emlékeztek meg e jeles évfordulóról a művelődési intézmények munkatársai (a Pestújhelyi Közösségi Házban a szinkronizálás történetével foglalkozó előadás volt, az Újpalotai Közösségi Házban Hegedűs Csaba kártyagyűjteményéből nyílt kiállítás), ám a teltházas koncert adta meg az igazi fényét az ünnepnek. Épp ezért a Csokonai Művelődési Központban a programban elsőként Kölcsey Ferenc szavai csendültek fel Valcz Péter, a KOMA Társulat tagjának tolmácsolásában, aki ezen az esten előadta még az Ómagyar Mária Siralom című művet fergeteges kézjelekkel kísérve, valamint Weöres Sándor: XX. Századi freskó című versét és Örkény István ismert egypercesét, a Nézzünk bizakodva a jövőbe címűt.
Az előadás első részében Valcz Péter mellett Naqy Ágnes brácsaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, zongorán pedig Gábor József zongoraművész, ugyancsak a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára játszott, majd a Hubay Jenő Zeneiskola növendékei léptek fel, akik magyar szerzők műveit tolmácsolták brácsán, zongorán, klarinéton, fuvolán, valamint szólóénekkel lépett fel Gaál Mónika és Hiba Antal.
Az ünnepi előadás második részében a MÁV Szimfonikus Zenekar előadásában Nagymengyi Dóra hangversenymester vezetésével Strauss koncertet élvezhetett a közönség. Így felcsendültek a Mesék a bécsi erdőről, az Anna polka, a Bécsi vér, a Kék Duna keringő és a Tere-fere polka hangjai, majd ráadásként még egyszer meghallgathattuk a Tere-fere polka dallamait, melyet tapsvihar kísért.
Az ünnepi koncerten Vizér Klára, dr. Novák Ágnes alpolgármesterek mellett több önkormányzati képviselő is jelen volt. Gyurkovics Miklós, a Közoktatási, Közművelődési, Egészségügyi és Sport Bizottság elnöke pedig a nagy sikerű koncert után mondott pohárköszöntőt az önkormányzat, a képviselő testület és László Tamás polgármester nevében. Rövid köszöntőjében megköszönte az előadók színvonalas fellépését, a művelődési ház dolgozóinak munkáját, majd köszönetet mondott a közönségnek is:
-Kultúra alkotó és befogadó nélkül nincs. Ez a két dolog ugyanis feltételezi egymást- mondta, majd Kölcsey halhatatlan sorával kívánt boldog új évet minden jelenlévőnek, miközben pezsgős poharát megemelte: Isten, áldd meg a magyart!

Kapcsolódó hanganyag:

Kapcsolódó cikkek:

Kapcsolódó linkek:

Kapcsolódó anyagok:

Képes beszámoló