Menu

A pestújhelyi sportvezető Budapestért díjat kapott

2010.12.15.

Őze István neve immár 34 éve összefonódik az UTE-val. A IV. kerületi klub igazgatója három évig az egyesület színeiben sportolt, majd a ranglétrát végigjárva 1999-ben foglalta el a klubigazgatói széket. Azt azonban kevesebben tudják az 54 esztendős sportvezetőről, hogy a XV. kerületben született, és élete összes nem munkával töltött részét Pestújhelyen töltötte.

-Rákospalotán, az Arany János utcában születtem, majd Pestújhelyre költöztünk, ahol mind a mai napig élek – mondta a sportvezető. – A Pestújhelyi iskolában kezdtem a tanulmányaimat, majd az újpesti Könyves Kálmán Gimnáziumban érettségiztem.
Őze István, mint minden XV. kerületi gyerek, a legközelebbi uszodában, a Szőnyi úti BVSC-ben tanult meg úszni. A medencétől sportolóként sem szakadt el, csak az úszás mellé még négy másik sportágban is jártasságot szerzett. Tehetséges öttusázó volt, egy alkalommal még a junior világbajnokságon is képviselte a magyar színeket, ám egy váratlan családi tragédia véget vetett sportolói karrierjének. 1979-ben, az Újpesti Dózsában fejezte be a pályafutását, majd sorban edzői, szakedzői és menedzseri képesítést szerzett. Civil életének minden percét az Újpestnél töltötte, ha kellett, akkor szertáros volt, ha edzőként vagy szakosztályvezetőként számítottak rá, akkor is megállta a helyét, és a hűségének 1999-ben meg is lett a jutalma: akkor ugyanis a patinás klub igazgatójává választották.
Az elmúlt 11 év legnagyobb eredményének azt tartom, hogy még mindig létezünk, és közel 3000 gyereknek, fiatalnak biztosítunk rendszeres sportolási lehetőséget. A megváltozott finanszírozási viszonyok közepette ma már az utánpótlás-nevelés a fő profilunk. Elsősorban ezen a területen jeleskedünk, de azért még ma is akadnak kiváló eredményeink. Én mindenképpen ide sorolnám, hogy az NB II-es focicsapatunk legtöbb tagja saját nevelésű játékos, akik nagy része ma már a nagycsapatban is rendszeresen szerephez jut. De említhetném még újdonsült világbajnokunkat, Berki Krisztián tornászt is, aki a londoni olimpián akár a legnemesebb érem megszerzésre is esélyes lehet.
Őze István szerint nem csak az ő életében, hanem a sport terén is erős összefonódás van a IV és a XV. kerületek között.
Több mint 300 XV. kerületi gyerek sportol az UTE valamelyik szakosztályában. Ennek köszönhetően a helyi önkormányzat, igaz csak évi 80.000 Ft-tal, de támogatja a klubunkat. Remélhetőleg 2011-ben ezen a területen is változások lesznek, hisz a 125 éves újpesti klub a jövőben is sportolási lehetőséget kíván biztosítani a XV. kerületi gyerekeknek. De említhetném még az öttusázóinkat is, akik immár hosszú évek óta itt készülnek a kerületben. A fő bázisuk a Kolozsvár utcai iskola, ahol minden, a tanuszoda, a tornaterem és a konditerem is a rendelkezésükre áll.
Őze István eddigi szakmai munkájának elismeréseképpen november 17-én, a Budapest egyesítésének 137. évfordulóján rendezett fővárosi ünnepségen Tarlós István főpolgármestertől a Budapestért díjat vehette át.
Természetesen nagyon büszke vagyok erre az elismerésre, de úgy érzem, ez nem csak engem illet, hanem azt a kollektívát is, amely nap, mint nap az UTE-ban és az UTE-ért dolgozik. Ugyanakkor egy ilyen elismerés visszajelzés is az ember számára, hogy érdemes a nehéz körülmények ellenére is tovább dolgoznia.