Menu

Üzenet a táborból és a jövőből
(képes beszámoló a cikk végén)

2010.12.08.

Bár a nyár már régen elmúlt, ám a nyári hangulatot varázsolták a kerületi és a határon túli diákok a Hubay Zeneiskola galériájába, miután a nyári Nemzetközi Képzőművészeti Táborban készült alkotásokból egy nagyon kedves tárlat megnyitója volt az elmúlt hét pénteken.

A résztvevőket Tajti Réka az OMIS osztály munkatársa és egyben a nyári tábor egyik vezetője üdvözölte, és mondta el, hogy nemcsak a táborban készült alkotások, hanem a Bernecebarátiban töltött napok alatt meghirdetett a Jövő épületei pályázat eredményhirdetésére is sor kerül. A pályázatra olyan alkotásokat vártak a szervezők, amely az energiatakarékosságra, a környezettudatosságra buzdítja a felnövekvő generációt. A pályázatra közel 70 pályamű érkezett.
Miután a Hubay Zeneiskola növendéke Láposi Dániel marimbafonon játszott, a kerület polgármester, László Tamás szólt néhány gondolatban a megjelentekhez. Elsőként a festői szépségű tájról szólt, ahol a tábor is helyet kapott, amit Mányoki Ádám festőművész is születési helyének tudhat. Szólt arról, hogy nagyon jó, hogy a kerület immáron tizedszer szervezi meg ezt a tábort, ahol a kerületi diákok mellett Erdélyből a Kallos Alapítvány által fenntartott szórvány településekről, Maroshévízről, Kárpátaljáról, Aknaszlatináról, Kassáról, Tótszentmártonból is voltak gyerekek. A kiállításon pedig látható, hogy számos technikával készültek az alkotások: fafaragás, batikolás, grafika, akvarell, bőr tárgyak, ékszerek, gyöngyfűzés, agyagozás, fonás, sodrás, bábkészítés, lino-metszet készítés, szitanyomat készítés, textilfestés, mozaik, decoupage, kreatív hobby technikák. A polgármester külön köszönetet mondott a foglalkozásvezetőknek: Vizi Juliannának, Bercsényi Évának, Szunyogh Lászlónak, Nándori Áginak, Kissné Breczek Margitnak, Spóringné Kovács Ágotának, Ágoston Zsoltnak, Tasnádi Attilánénak, Molnár Sándornénak.
A polgármester kívánta, hogy sok „kis Mányoki Ádám” nőjön fel a kerületben, ezekben a táborokban.
Tajti Réka a polgármester szavait követően elmondta, hogy a hét programját színesítette a kistérségben, így Benecebarátiban is zajló Heted7Vigasság hagyományőrző kulturális programsorozat. A programsorozaton a magyarországi és a környező országokban élő magyar művészek, együttesek, tánccsoportok programjain vehettünk részt (táncház, népzenei koncert, színpadi előadások, hagyományőrző lakodalom). A tábor lakói minden programon részt vehettek, ám a legnagyobb sikert a Csík zenekar koncertjén való részvétel aratta.
Végezetül a táborvezető kiemelte azt a pár sort, amit a tótszentmártoni gyerekek írtak a saját honlapjukra: „Tanúsítjuk, hogy a nemzetközi gyermektábor nagyszerű színtér egymás kultúrájának megismeréséhez, az együvé tartozás tudatának erősítéséhez. Köszönjük az önkormányzat szervező munkáját és a táborozás támogatását.”
-Ennél több nekünk nem kel. Gyerekek írták, gyerekek fogalmazták, s az a legnagyobb érték, ha ezt ők is látják.
Ezt követően A Munkarend Alapítvány és az Energia Információs Központ által kiírt és támogatott a „Jövő épületei” képzőművészeti pályázatról szólt, arról, hogy évek óta támogatja a tábor létrejöttét.
Szántai Sárközi Ambrus, az Energia Információs Központ elnöke, a pályázat kiírója külön köszöntötte a jelenlévőket, majd elmondta, hogy a zsűri valóban nehéz helyzetben volt az értékelés során, mert jobbnál jobb pályamunka érkezett. A zsűri három szempont szerint értékelte az alkotásokat: a rajzkészség, a tematika, a kreativitás alapján.
-Ma még futurikusnak tűnő pl. a villámnak a szolgálatba állítása, de lehet, hogy ez lesz a jövőben. A pályázatra 70 tanuló egyéni vagy csoportos alkotása érkezett. Minden alkotó gyermeknek és felkészítő tanáraiknak gratulálunk!

Díjazottak névsora

Dicséretesek / rajzaikért
Ujszászi Attila, Bere Martin, Batári Boglárka, Varga Laura, Nagy Bernadett, Hárt Benjámin

Dicséretesek / egyéni és csoportos is
Kis Viktória, Nagy Zsuzsanna Lili, Soós József, Kovács Fanni, Nagy Attila Gedeon, Német János, Varga Sabrina Margaret

8-11 éves korcsoport

I. helyezett – Kereszturi Levente
II. helyezett – Nagy Fanni
III. helyezett- Gherman Laura Kitti

Különdíj
Képzőművészeti: Balatoni Gréta,
Makett: Kameniczky Máté, Harmat Kevin, Venczel Lilla

Különdíj + dicséretesek / közös munka
Hubay Jenő Zeneiskola Képzőművészeti Tanszak alkotó csoportja „Óriás-kép a jövő városáról” című alkotás Felkészítő tanár: Kissné Breczek Margit
A csoport tagjai: Bakai Kata 8 éves, Batári Boglárka 9 éves, Bere Martin 13 éves, Blázy Blanka 10 éves, Bognár Kiara 9 éves, Csánki Noémi Csenge 10 éves, Csorba Kata 8 éves, Ecsedi Zsófia 9 éves, Falvi Szabolcs 8 éves, Fatsar Ágoston 10 éves, Fatsar Sára 9 éves, Fehér Nikolett 12 éves, Gherman Laura Kitti 9 éves, Gyömbér Emese 8 éves, Juhász Dániel 12 éves, Kis Panna 10 éves, Kis Viktória 9 éves, Kovács Fanni 8 éves, Kovács Lívia 10 éves, Kovács Rebeka 13 éves, Krizsán Dóra 10 éves, Kukléta Noémi 9 éves, Márki Mercédesz 9 éves, Máté Réka 9 éves, Mázás Fruzsina 10 éves, Mázás István 13 éves, Mázás Piroska 8 éves, Mihály Jázmin 9 éves, Mirk Márton Medárd 9 éves, Molnár Eszter 10 éves, Mónos Péter 10 éves, Nagy Attila Gedeon 9 éves, Nagy Bernadett 9 éves, Nagy Tamás Dániel 9 éves, Nagy Zsuzsanna Lili 11 éves, Német János 10 éves, Németh Natália 11 éves, Ősz Varga Lilla 9 éves, Paál Eszter Bora 8 éves, Sáfrány Sába 10 éves, Soós József 10 éves, Szabó Noémi 9 éves, Szíjártó Kitti 8 éves, Szilágyi-Hajdú Tamara 12 éves, Tóth Ferenc András 10 éves, Varga Laura 9 éves, Varga Sabrina Margaret 10 éves, Vilics Alíz 9 éves, Zsolna Mercédesz 6 éves, Zsótér Jázmin 5 éves, Zsótér Lilla 8 éves
Segítők: Ferkai Tamás, Rokob Sándor, Installáció: Lengyel Péter és Liszi Levente

12-14 éves korcsoport

I. helyezett- Csorba András / komplex – forma, tartalom és szakmai
II. helyezett – Németh Dániel, Fehér Dániel / kreatív
III. helyezett – Mészáros Márk /technikai / szakmai

Különdíj:
Grafikai: Drótos Noémi
Festészeti: Kopp Krisztina

Dicséretben részesültek az „Óriás-kép a jövő városáról” csoportmunkában résztvevő tanulók.

Külön köszönetet mondott Szántai Sárközi Ambrus a két táborvezetőnek, így Tajti Rékának és Ujfalusi Edinának, aki ugyancsak az OMIS Osztály munkatársa.

A kiállítás 2011. január 31-ig látható a Hubay Jenő Alapfokú Művészetoktatási Intézmény épületében hétköznapokon 9- 19 óráig, szombaton 9- 14 óráig az intézmény nyitva tartásához és programjaihoz igazodva.

Kapcsolódó hanganyagok:
Tajti Réka köszöntője
László Tamás polgármester ünnepi megnyitója
Szántai Sárközi Ambrus beszéde

Kapcsolódó cikkek:



Kapcsolódó linkek:

Kapcsolódó anyagok:

Képes beszámoló