Menu

Mit tudunk mi?

2010.12.07.

A Kossuth Nevelési – Oktatási Központ diákjai hagyományaikhoz híven idén ősszel is bemutatkoztak Mit tudunk mi? elnevezésű iskolai gálaműsorukkal a Hubay Jenő Zeneiskolában. A programot Bikfalvi Borbála elnök – igazgató nyitotta meg köszöntőjével, melyet követtek a zenés, táncos, dramatikus és nyelvi játékok, jelenetek.

-Az élet olyan, mint egy matematikaóra. Alig végez az ember egy feladattal, már kapja is a következőt-mondta az igazgatónő. Hosszú pedagógusi pályafutásom alatt azt tapasztaltam, hogy mindenkinek van valamihez tehetsége. Vannak, akiknek valami olyan különleges képesség adatott meg,amelyet a világ is nagyra értékel: művészi képességek vagy valamely tudományághoz való ambíció. Van, akin már gyerekkorában látszik, hogy kitűnő tanár vagy orvos lesz, hogy rendkívüli műszaki érzéke van, vagy valamelyik sportágban fogja nagyra vinni. És ennél talán hétköznapibbnak tűnő tehetségek is élnek köztünk: ők lesznek a legjobb szülők vagy nagyszülők, remekül fognak főzni, vagy kiválóan értenek az állatokhoz. A lényeg az, hogy mindenki megtalálja a maga területét, és megtanuljon érte küzdeni, dolgozni, hogy kibontakozhasson a tehetsége, mint a bábból a pillangó.
Reméljük, ez a mai délután is hozzásegíti gyermekeinket ehhez. Ennek a bölcsességnek a jegyében hívtuk most meg Önöket ide, a Mit tudunk mi? előadásra, amelyet tanárok, diákok, szülők, rokonok és ismerősök mind magukénak érezhetnek.
Nem kevés készülődés, munka előzte meg iskolánk több éves hagyományokkal rendelkező műsoros délutánját. A legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki sokat dolgozott azért, hogy ma színes, szép, igényes programokkal várhassuk az idelátogatókat. Kollégáim az idén is készültek műsorszámmal, ami még számomra is meglepetés lesz.
Nagy öröm számunkra, hogy a Szövőgyár utcai óvodánkból is szerepelnek a gyerekek a mai délutánon.
Bíztassuk a mai délután bátor szereplőit sok – sok tapssal.
A két részből álló többórás program során közel 300 diák lépett fel, több mint 20 műsorszámban szórakoztatva a nagyérdemű közönséget. Így a színpadon látható és hallható volt számos mese szereplője dalban, versben, táncban, így többek között Hófehérke, a Madagaszkár szereplői, a nagy horgász, a tojásmese, a Valahol Európában című musical híres dala: A zene az kell. Az intézmény jellegéből adódóan az óvodásoktól a felnőttekig minden korosztály megmutathatta, mit is tud.