Menu

Közmeghallgatás

2010.12.05.

December elsején a polgármesteri hivatal dísztermében a legutóbbi közmeghallgatáson három kiemelt téma körül folyt a beszélgetés: kerületünk pénzügyi helyzete, közterületeink állapota, fejlesztési tervek.

Először László Tamás polgármester tartott rövid tájékoztatást a napirendi témákkal kapcsolatosan.
Így szólt arról, amelyekről már a testületi üléseken is szó volt: az új képviselő-testület vezetése megválasztása óta vizsgálja, hogy a közel 19 milliárd forintos költségvetésből mi valósult meg, mi nem, valamint, hogy a 4,2 milliárd forintos kötvény- és hitelállományból mennyi maradt, mire fordítódott. Beszélt arról is, hogy jövőre a költségvetésben az idei évhez hasonló keretösszeg áll rendelkezésre, ám számos területen csökkenteni szeretnék a kiadásokat, míg a bevételeket növelni kívánják.
A közterületek állapotával kapcsolatosan itt is megosztotta a polgármester azon véleményét, melyről a legutóbbi-november 24-i testületi ülésen is beszélt-hatalmas mennyiségű szemét, csúnya pavilonok vannak a közterületeken.
A fejlesztésekkel kapcsolatban pedig annyi hangzott el, hogy bár EU-s pénzből megvalósítani kívánt Zsókavár projektből semmi nem valósult meg, a munkát elölről kell kezdeni, a megvalósítást pedig az új vezetés sokkal gyorsabban szeretné végrehajtatni.
A Fő utcai bölcsődével kapcsolatosan az a terv, hogy nem egy új épületet építenek a régi bölcsi helyén, hanem az épületet felújítja, ahogy szintén már döntés született a november 10-i testületi ülésen erről.
Számos sportcélú fejlesztéseket is tervez az önkormányzat, így kamaszparkot, sportközpont építését, az iskolákban újabb tornaszobák és –termek felújítását, kialakítását. Emellett az oktatási intézmények energiatakarékosabb működési feltételeinek megteremtéséhez igyekszik forrást biztosítani.
A fejlesztések között szerepel még, hogy az Újpalota Fő tere és a közösségi ház területének megújítására tervpályázatot írnak ki napokon belül, valamint új szabályozási tervet készítenek a erre a kerületrészre, amely Újpalota fejlesztési irányát tudja meghatározni.
A polgármester tájékoztatóját követően a lakók szóltak az elhangzottakhoz hozzá, illetve tették meg egyéb észrevételeiket. Szó esett a Sín utca környékének áldatlan állapotáról, de kérdésként fogalmazódott meg az is, hogy mit tervez az önkormányzat az Észak-pesti kórház meglevő épületeivel, mi lesz a területen. Ugyanígy a parkolási gondok, a kereszteződéseknél való biztonságos átjutás lehetősége, a közbiztonság kérdése is napirendre került.
A válaszok során László Tamás polgármester elmondta, hogy a Városüzemeltetési Osztály munkatársai folyamatosan figyelik a kerület utcáinak, köztereinek tisztaságát, ám a szemetelőkkel hatékonyabban kellene fellépniük. Az önkormányzat tervezi a parkőri szolgálat létesítését, amelynek munkatársait intézkedési jogkörrel is felruházzák majd. Emellett már az idei évben Újpalotán a Páskomliget utcában létrehoznak egy együttműködési irodát, ahova észrevételeikkel, bejelentéseikkel fordulhatnak majd a lakók.
Vizér Klára alpolgármester mindehhez hozzátette, hogy a járdák takarítása a járdaszegélyig a háztulajdonosok vagy a lakóközösség képviselőinek feladata.
Az Észak-pesti kórház területével kapcsolatban a polgármester elmondta, hogy fejleszteni szeretnék, és miután a kormányzat tervei között szerepel az M0-ás autópálya mellet, az új híd környezetében egy kórház létesítése, így a kerület vezetése szeretné, ha az Észak-pesti kórház területe is felmerülhetne ezen új komplexum beruházásakor.
A Sződliget utca- Fő utca kereszteződésénél a biztonságos gyalogosközlekedésről szólva László Tamás elmondta, hogy miután ez az út a főváros kezelésében van, így átkelőhelyet is csak a főváros létesíthet, ám az illetékeseket meg fogja keresni- ígérte a polgármester. Sikertelenség esetén pedig a kerület maga fogja elvégeztetni a feladatot. A Szántóföld út rossz állapotú burkolatának felújítására pedig szintén megpróbál megoldást találni az önkormányzat-hangzott el a közmeghallgatáson. A közlekedési gondok megoldására pedig közlekedésfejlesztési koncepciót dolgoz ki az önkormányzat.
A közbiztonsággal kapcsolatos észrevételekhez hozzászólva Galambos Ferenc, kerületi rendőrkapitány elmondta, hogy véleménye szerint az újpalotai rendőrőrsöt újból meg kellene nyitni, ahol negyven rendőr szolgálhatná a lakosságot. A polgármester mindehhez hozzátette, hogy egymás értékeire a szomszédok is jobban figyelhetnének. A körzeti megbízotti irodák megnyitása pedig valóban megoldást jelenthet a közbiztonság erősítésére.
Volt olyan lakos, aki írásban tette fel kérdését, még pedig Rákospalota déli területének fejleszthetőségével kapcsolatosan, melyre a polgármester válaszként elmondta, a területre új szabályozási tervet készítenek, ám a túlzott beépítést nem támogatják.
A közmeghallgatás végén László Tamás tájékoztatást adott arról, hogy az önkormányzat új energiaerdő telepítését tervezi a Károlyi Sándor utcai véderdő helyén, majd zárásként szólt arról; hogy számos témában a jövő év elején egyeztetni fog a főváros vezetésével, Tarlós István főpolgármesterrel, így az Észak-pesti kórház fejlesztésén túl többek között az útfelújításokról, a hajléktalan kérdésről, a BKV járatokról.