Menu

10 év
(képes beszámoló a cikk végén)

2010.11.15.

November 9-én Kováts Albert festőművész, művészeti író nyitotta Bánsághi Tibor festőművész kiállítását a Zsókavár Galériában. A köszöntő gondolatokat pedig a hagyományoknak megfelelően Nagy Tibor István, az Újpalotai Közösségi Ház munkatársa tolmácsolta.

Amint Kováts Albert elmondta, a kiállítás címe is jelzi, hogy Bánsághi Tibor az utóbbi tíz év termésének javát hozta kerületünkbe. Ennek az évtizednek pedig meghatározó állomása volt a nyolc évvel ezelőtt Öland szigetén (Svédország) töltött alkotói időszak.
-Legelőször maga a föld, az ölandi föld volt Bánsághi festőanyaga és a festőszerszám pedig bármi, ami a keze ügyébe esett, amivel jelet, ábrát, mintát tudott kanyarítani a papírra. Megesett, hogy egy fűcsomó volt az eszköz, amivel formát –festői gesztust- írt a lapra-mondta Kováts Albert, aki ezután néhány festményt külön kiemelt a falakon létható alkotások közül, így a Föld és kozmosz sorozatcímet viselő nagyméretű képeket, valamint az Interferenciák című ciklusban készült festményeket.
A művészeti író-festőművész beszélt arról a kettősségről is, amely Bánsághi Tibor Vince művészi magatartását jellemzi.
-Egyfelől eltökélt, határozott professzionista alkotó….másfelől pedig mint a hétköznapok gyakorlatától elkülönülő, transzcendens szellemi-művészi-festői folyamatok közvetítője- mondta, majd mindenki figyelmébe ajánlotta a november 30-ig látható kiállítás anyagát, amely az Újpalotai Szabadidő Központ és Magyar Festők Társaságának közös kiállítása

Kapcsolódó cikkek:

Kapcsolódó linkek:

Kapcsolódó anyagok:

Képes beszámoló