Menu

Együtt könnyebb

2010.11.16.

Az Együtt Újpalotáért Egyesület az újpalotai civil szervezetek részére „Együtt Könnyebb” címmel november 11-én fórumot szervezett. A fórumra 23 újpalotai civil szervezett kapott „személyes” meghívást, mivel azonban a rendelkezésre álló adatok vélhetően nem pontosak, ezért egy, az újpalotai civil
szervezetek részére szóló általános meghívót is megjelentettünk a kerületi újságban, illetve a honlapon a rendezvények között- adott tájékoztatást Valló Péter, a szervezet elnöke.

-A meghívást 9 civil szervezet és 10-12 fő egyéb érdeklődő fogadta el. Az eredetileg tervezett meghívottakhoz képest ez a részvételi szám még jónak is mondható.
Célunk az újpalotai civil szervezetek szorosabb összefogása, együttműködése
érdekében egy ún. „ernyőszervezet” létrehozása lenne, amelynek tagjai az
újpalotai civil szervezetek képviselői lennének. Így az újpalotai civil témákat nem egy magányos farkas, hanem egy jelentős egységet képviselő
szervezet tudná képviselni különféle fórumokon.
Sajnos, a jelenlévők a javaslatot különféle okokra hivatkozva nem támogatták.Mint ahogy nem támogatták azt a javaslatunkat sem, hogy az újpalotai civil szervezetek egy kiállításon írásokkal, képekkel illusztrálva mutassák be ez évi, a lakosság érdekében végzett tevékenységüket. Véleményünk szerint
egyrészt a lakosságnak joga van megismerni a civil szervezeteik
tevékenységét, másrészt a jobban megismert tevékenységünk megnövelhetné a
lakossági támogatottságunkat, amely később a civilek felé való hatékonyabb
lakossági elmozdulást is eredményezhetne.
A fórumon kérdéssel fordultunk a jelenlévőkhöz, hogy mivel a Fidesz frakció szorgalmazta a Részönkormányzatok (RÖNK) létrehozását, és várhatóan a választásokon nyertes szervezet önkormányzati vezetése is kitart eredeti szándéka mellett, célszerűnek látszana a lakossággal is megismertetni a Részönkormányzatok (RÖNK) lényegét és funkcióját.
Véleményünk szerint ezt szolgálta az Újpalotai Szabadidő Központ által
szervezett civil fórum, ahol vendégként az évek óta nagyon eredményesen
működő József Attila Lakótelepi (IX. ker.) civil mozgalom egyik képviselője
mutatta be a RÖNK-jükhöz való civil kapcsolódásuk eredményeit.
Egy fórum keretében szerettük volna bemutatni a Budapest IX. ker.
Önkormányzat és a József Attila Lakótelepi Részönkormányzat együttműködését és eredményeit. Előadóként a József Attila Lakótelepi RÖNK egyik vezetőjét kívántuk meghívni.
A jelenlévők többsége nem tartotta időszerűnek egy ilyen fórum létrehozását
mondván, időt kell adni az új önkormányzati vezetésnek ez irányú
koncepciójuk kidolgozásához. A fórum, bár az eredeti tervek szempontjából negatívan is zárulhatott volna,
de a kialakult vita során nagyon sok hasznos felvetés, kérdés és probléma
került megvitatásra, amelyek egyben rámutatottak a civil szervezetek
választások utáni elbizonytalanodására is (pl.: a civil szervezetek jövő évi
programjai már most kezdenek megfogalmazódni, de az új Önkormányzat velük való terveiről még semmit sem lehet tudni).
De végül is már a kérdések megfogalmazása és a kialakult viták is hasznossá és eredményessé tették a fórumunk munkáját. A fórum a kerületi Önkormányzat és a Banco Popolare Hungary Bank Zrt. támogatása nélkül nem jöhetett volna létre- zárta a fórumról való tájékoztatóját Valló Péter.