Menu

Meghökkentő képek
(képes beszámoló a cikk végén)

2010.11.02.

Megszokhattuk már, hogy a Prizma Kör időről időre egyre meghökkentőbb dolgokkal áll elő. Nemrégiben épp egy olyan pályázatot írt ki, melynek címe Fény-Árnyék-Szín Világ volt. A beérkezett alkotásokból pedig kiállítás nyílt a prizmások számára mindig otthont adó Pestújhelyi Közösségi Házban.

Feje tetejére fordított világ, ahol az árnyékon van a fő hangsúly, szín a színben, harmónia-diszharmónia, torzult képi világ, felborult egyensúly…
-A Prizma Kör első alkalommal hirdetett meg FÉNY–ÁRNYÉK–SZÍN VILÁG címmel pályázatot. Egyáltalán nem titkolt céljuk az volt, hogy a megszokottól eltérően, meghökkentő, rafinált képek szülessenek. Ahol a fény és az árnyékok vagy a színek olyan mértékben és módon veszik át a főszerepet, ahogy ezt ritkán látjuk. A pályázaton Magyarország és a környező országok alkotói, életkortól és foglalkozástól függetlenül vehettek részt három ( FÉNY, ÁRNYÉK és SZÍN) kategóriában- számolt be a pályázat körülményeiről Nagy Edit a PeKH munkatársa. Végül 82 alkotó 641 beérkezett képe közül, 38 alkotó 70 képét választotta ki a zsűri díjazásra és a Pestújhelyi Közösségi Ház Folyosó Galériáján megrendezett kiállításra. A zsűri tagjai: Dömötör Nóra, Simák Gergő, R’bert Bob mind a Prizma Kör alkotói voltak, utóbbi pedig, mint az alkotóközösség vezetője adta át a díjakat a nyerteseknek. S a hagyományt követve a kiállítás megnyitón a SeKépSeHang formáció közreműködött.

1. KATEGÓRIA (FÉNY) NYERTESEI:
1/1 Kardos Gergely (Szeged): Fény a sötétben
1/2 Balogh Róbert (Budapest): Cím nélkül
1/3 Horváth Réka (Mosonmagyaróvár): Bújócska

2. KATEGÓRIA (ÁRNYÉK) NYERTESEI:
2/1 Ruprech Judit (Pécs): Hosszú délután.
2/2 Dofka Zsuzsanna (Budapest): Hullámok fölött.
2/3 Marjai Bea (Hajdúböszörmény): A reggeli villám.

3. KATEGÓRIA (SZÍN VILÁG) NYERTESEI:
3/1 Horváth Zoltán (Budapest): Egészségedre.
3/2 Koczo Ferenc: Ott ni !
3/3 Nervetti Károlyné (Székesfehérvár): Coca Cola.

Kapcsolódó cikkek:

Kapcsolódó linkek:

Kapcsolódó anyagok:

Képes beszámoló