Menu

100 éve született
(képes beszámoló a cikk végén)

2010.10.18.

Kerületünkben, a Kavicsos közben található a László Gyula Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda. Az iskola névadója, László Gyula éppen 100 évvel ezelőtt született. Ebből az alkalomból október 8-án emlékünnepségre, valamint az évforduló alkalmából kiírt rajz- és irodalmi pályázat eredményhirdetésére került sor a László Gyula Emlékhét programsorozaton belül. A program fővédnöke László Zoltán, László Gyula fia volt.

Miután a Himnuszt Dani Bella Jennifer és Gaál Mónika végzős diákok adták elő, az iskola elnök-igazgatója, Backné Kremm Andrea tartotta meg megnyitó beszédét.
-100 éve született névadónk, László Gyula régészprofesszor, a kettős honfoglalás elméletének kidolgozója . Sajnos, nem élte meg 100. életévét, de azzal, hogy intézményünk viseli a nevét: tovább él, a lehető legszebb helyen, a gyerekek tudatában és lelkében.
Miért épp a Kavicsos közi, lila színű újpalotai iskola vette fel a nevét? Olyan embert szerettünk volna példaképül állítani fiataljaink elé, akinek élete hiteles, munkássága értékes, magyarságba vetett hite követendő, emberi helytállása példaértékű mindannyiunk számára. 2000-ben, a névfelvételi ünnepség évében rendeztük meg az első László Gyula-napot, mely tanulás és játék, hagyományőrzés és újítás. 2002-ben felavattuk az aulában álló bronz mellszobrát, Simon Ferenc alkotását, aki jól ismerte a professzor urat. 2005-ben a László család együttműködésével kiállítottuk Lila Galériánkban az „50 rajz a honfoglalókról” című, eredetileg diasorozatnak készülő alkotást. Nekem történelemtanárként különleges élmény és megtiszteltetés volt, hogy az addig csak könyvekben látott rajzokat közvetlen közelről tanulmányozhattam, és megismertethettem diákjaimmal valamint az érdeklődőkkel.
Életműve iránti tiszteletből iskolánk, a László család és a Kavicsosi Deák Alapítvány létrehozta a László Gyula-díjat, melyet a legjobb végzős 12.-es tanulónk kap a ballagáson, majd ennek nyomán a László Gyula-érmet, melyet a végzős nyolcadik évfolyam legkiválóbb diákja kap meg, szintén a ballagásán, elismerve ezzel a gyerekek tanulmányi és közösségi munkáját. Névadónk fia, László Zoltán évről-évre kedvesen és szívesen vesz részt a díj átadásában, jelenléte emeli ünnepeink rangját. Hiszek abban, hogy a mai fiatalok semmivel nem rosszabbak az előttük járó nemzedékeknél, csak megfelelő értékeket kell eléjük állítanunk. László Gyula példája épp arra kötelez bennünket, hogy a tudást, a tanulást, a szellemi nyitottságot megtalálj ük magunkban.
Ahogy telnek az évek, minden évben változatosan megünnepeljük a László Gyula-napot, van már tíz László Gyula-díjasunk és három László Gyula-érmesünk. Minden évben elzarándokolunk a Farkasréti temetőbe, elhelyezzük az emlékezés virágait névadónk sírján. Mindannyiszor újratanuljuk az életútját, nem azért, mert nem tudjuk megjegyezni, hanem azért, hogy a gyerekek életkorának megfelelően beleivódjon a szívükbe, ki is volt László Gyula. Az Ő szellemében alakítottuk ki az új lógónkat, emblémánkat, oklevelünket, kitűzőnket, amely stilizálva jeleníti meg a griffes-indás motívumot, megtartva a lila árnyalatot, érettségi tételként minden évben tananyaggá válik a kettős honfoglalás elmélete.
Kívánom magunknak és az utánunk jövő nemzedékeknek, hogy sok-sok évtizeden át ítélhessék oda a díjat, és ünnepelhessék hasonló körben és formában László Gyula évfordulóit, maradjon élő hagyomány mindannyiunk számára- mondta az igazgatónő, majd a diákok és pedagógusok műsora tette még ünnepélyesebbé a rendezvényt. Így fellépett többek között a pedagógusok alkotta kórus Rajna Erika tanárnő vezetésével, Puskás Andrea óvónő, a Páskom Óvoda és a Kavicsos kicsinyei, Tóth Gergő, Balázs Bálint, Kovács Réka tanulók.
Az ünnepség keretében László Zoltán édesapjáról mondott el néhány kedves történetet, míg az SZMK elnöke, Ivanics Zsolt szintén néhány szóban szólt az ünneplőkhöz, majd az évforduló alkalmából rendezett irodalmi és képzőművészeti pályázat eredményhirdetésére került sor.

Eredmények:
Rajz pályázat
ÓVODA
I. helyezett: Hollósi Viktória („A mi hazánk”) Páskom Óvoda 3. csoport Felkészítő:Galambos Tiborné
II. helyezett: Lakatos Dániel („Hunor és Magor”) Kavcisos Óvoda 5. csoport Felkészítő: Balogné Herczku Sarolta
II. helyezett: Szabó Benjamin („Vándorlás”) Páskom Óvoda 1. csoport Felkészítő: Kovács Róbertné
III. helyezett: Tóth Liliána („Honfoglalás”) Kavicsos Óvoda 1. csoport Felkészítő: Puskás Andrea
III. helyezett: Husza Bernadett („Tejút”) Páskom Óvoda 3. csoport Felkészítő: Galambos Tiborné
IV. helyezett: Sterl Enikő („Csaba”) Páskom Óvoda 3. csoport Felkészítő: Galambos Tiborné
V. helyezett: Bujdosó Réka („Vándorlók”) Kavicsos Óvoda 1.csoport Felkészítő: Puskás Andrea

ALSÓ TAGOZAT (1-4. évfolyam)
I. helyezett: Bugán Szidónia 3.b Czabán NOK Felkészítő: Szepesiné Bercsényi Éva
II. helyezett Harrer Levente 4.c László Gyula Gimn. Felkészítő: Nagy Zsoltné
III. helyezett: Polgár Lili 3.b Czabán NOK Felkészítő: Szepesiné Bercsényi Éva
IV. helyezett: Tollas Vanessza 2.c László Gyula Gimn. Felkészítő: Kovácsné Cholnoky Krisztina
V. helyezett: Tóth Vivien 2.c László Gyula Gimn. Felkészítő: Kovácsné Cholnoky Krisztina
V. helyezett: Ágoston Daniella 4.c László Gyula Gimn. Felkészítő: Nagy Zsoltné
Különdíj: Molnár Gergő 2.a László Gyula Gimn. Felkészítő: Szűcs Anikó

FELSŐ TAGOZAT (5-8. évfolyam)
Tagozati győztes: Kopp Krisztina 7.g László Gyula Gimn. Felkészítő: Holpert Ildikó
I. helyezett: Kiss Anett 5.b Czabán NOK Felkészítő: Szepesiné Bercsényi Éva
II. helyezett: Kapocska Zsófia 5.b Czabán NOK Felkészítő: Szepesiné Bercsényi Éva
II. helyezett: Nguyen Thuy Valentina 5.g László Gyula Gimn. Felkészítő: Holpert Ildikó
III. helyezett: Tóth Boglárka 5.g László Gyula Gimn. Felkészítő: Holpert Ildikó
IV. helyezett: Kósa Liliána 5.c László Gyula Gimn.
IV. helyezett: Korfanti Barnabás, Vörös Armand, Wang Alexandra 5.g csapata (Jurat készítő Zrt.) László Gyula Gimn.
V. helyezett Yang Zhu Qing Sziszi 8.g László Gyula Gimn.
Különdíj: Erényi Lénárd –Kovács Bence 8.g László Gyula Gimn.
Varga Szabina 5.b Kolozsvár Ált.Iskola Felkészítő: Kiss Ivett
Torzsás Adrienn 5.n Kossuth NOK Felkészítő: Fischer Katalin
Somorai Renáta Kolozsvár Ált. Iskola Felkészítő: Kiss Ivett

GIMNÁZIUM
I. helyezett: Gál Mónika 12.g László Gyula Gimn.
Buruzs Petra 10.g László Gyula Gimn.

II. helyezett: Nagy Annamária 12.g László Gyula Gimn.
Bogdány Barnabás 10.g László Gyula Gimn.
III. helyezett: Erényi Beatrix 11.g László Gyula Gimn.
IV. helyezett: Hosszú Anita 10.g László Gyula Gimn.
Különdíj: Schrőd Tímea 10.g László Gyula Gimn.
Farkas Dániel 10.g László Gyula Gimn.
Juszkó Dominika 11.g László Gyula Gimn.

Irodalmi pályázat
5-6. évfolyam
I. helyezett: Új jurtát építünk 5.g László Gyula Gimn. –(Jurat építő Zrt.)
II. helyezett Testvérem született Littasi Viktória 5.g

7-8. évfolyam
Kis Történészek
I. helyezett: Konczert Klaudia 7.a Kolozsvár Ált.Isk. Felkészítő: Tóthné Varga Csilla
Miért kihagyhatatlan László Gyula?
II. helyezett: Kovács Gergő 8.g László Gyula Gimn. Felkészítő: Parlagi Márton
Új hazát találtunk
III. helyezett: Varga Dániel 8.g László Gyula Gimn. Felkészítő: Parlagi Márton
Miért nem szabadna kihagyni László Gyulát?

Irodalmi
I. helyezett Lodesz Rebeka 7.a Új hazát találtunk László Gyula Gimn. Felkészítő: Porvayné Bagi Magdolna
II. helyezett: Szakács Dániel 7.g Testvérem született László Gyula Gimn. Felkészítő: Porvayné Bagi Magdolna
III. helyezett: Smidt Fanni 7.g Új jurtát építettem. László Gyula Gimn. Felkészítő: Parlagi Márton
9-12. évfolyam
Történelem
I. helyezett: Kukléta Mária 9.g Testvérem született László Gyula Gimn. Felkészítő: Bacskai Attila
II. helyezett: Sáfrán Judit 9.g Testvérem született László Gyula Gimn. Felkészítő: Bacskai Attila
III. helyezett: Móczár Viktória 9.g Kistestvérem született László Gyula Gimn. Felkészítő: Bacskai Attila

Novella
I. helyezett: Varga Renáta 10.g Honfoglalás László Gyula Gimn. Felkészítő: Farkas Monika
II. helyezett: Balázs Bálint 10.g Buda és Demetria László Gyula Gimn. Felkészítő: Farkas Monika
III. helyezett: Nagy Fruzsina 9.g Új hazát találtunk László Gyula Gimn. Felkészítő: Bacskai Attila

Az emlékezés zárásaként Balázs Árpád: Bodzavirág című kórusművét a pedagóguskórus adta elő. A László Gyula Emlékhét további rendezvényei között Ópusztaszerre látogattak el a diákok, ahol többek között Tóth Sándor domborműve is megtalálható László Gyuláról, illetve internetes és kincskereső játékra került sor.

Kapcsolódó cikkek:

Kapcsolódó linkek:

Kapcsolódó anyagok:

Képes beszámoló