Menu

Tóth Imre egy megújuló MSZP-ben bízik

2010.10.11.

Baloldali politikusként sajnálattal vettem tudomásul, hogy az áprilisi parlamenti választáshoz hasonlóan ismét narancsba borult az ország. – mondta lapunknak Tóth Imre, az MSZP 15. kerületi polgármesterjelöltje.

– Úgy vélem, hogy az emberek nem gondolkodtak reálisan, amikor a jobboldalt hatalmazták fel, hogy irányítsa a kerületet az elkövetkező időszakban. Az embereket rabul ejtette a gazdasági racionalitásnak teljesen ellentmondó fideszes ígéretdömping. Így nem csoda, ha a FIDESZ az összes egyéni körzetet megnyerte, mindössze hat listás helyet hagyva az ellenzéki pártoknak – emelte ki. – Mindezek ellenére úgy vélem, hogy a vártnál rosszabb – 13,94 százalékos – választási eredmény mégsem a László Tamás vezette Fidesz háza táján keresendő, hanem sokkal inkább Hajdu László függetlenként való elindulásában – húzta alá. – A korábbi polgármester ugyanis nagyban gyengítette az esélyeinket azzal, hogy különböző médiumokban negatív kijelentésekkel illette a 15. kerületi MSZP-jelöltjeit. Furcsállom, hogy mindezt éppen abban az időszakban tette, amikor a 15. kerületi szervezet már a jövő építésén fáradozott – jegyezte meg. – A tavaszi parlamenti és az őszi önkormányzati választásnak is a fiatalítás jegyében vágtunk bele, eleget téve ezzel az MSZP országos vezetésének kérésére. Az, hogy a megújulás útjára léptünk, mi sem jelzi jobban, minthogy egyéni képviselőjelöltjeink közül számos akadt, aki 30 éven aluli fiatal, diplomás pályakezdő. Úgy vélem, hogy Horváth Csaba főpolgármesterjelölt Budapesten elért 30 százalék körüli eredménye már ennek az új, megfiatalított MSZP-nek az érdeme – hangsúlyozta a képviselő.

A párt előtt álló feladatokról is megkérdeztük Tóth Imrét, aki válaszában kiemelte, hogy a testületben ellenzéki képviselőként is az itt élők érdekeit kívánják képviselni és maradéktalanul számon fogják kérni a FIDESZ választási ígéreteit. – Noha a FIDESZ tavaszi lendülete októberig kitartott, hosszútávon mégis a jobboldal gyengülésével számolok. Arra számítok, hogy a tervezett intézkedések életbe lépésével az emberek ki fognak ábrándulni a kormányzó pártból, és fogékonyabbá válnak majd egy arculatában teljesen megújuló szocialista pártnak – zárta szavait Tóth Imre.

Kapcsolódó linkek: