Menu

Önkormányzati választás a XV. kerületben (A XV. kerületi Közösségi Televízió műsora alapján készült összefoglaló)

2010.10.11.

Október 3-án a kerületi Közösségi Televízió riportere interjúkat készített az újpalotai Árendás közi óvoda és a Pestújhelyi úti iskola előtt a szavazás után kilépő és válaszadásra kész helyiekkel.

A riporter kérdése minden esetben hasonló volt: meg voltak-e elégedve az eddigi kerületvezetéssel vagy amennyiben nem, miért nem és mit várnak az esetleges változástól.
A megállítottak között voltak idősebbek és fiatalabbak, vidámak és lemondóbbak, elégedettek és várakozóak. A válaszadók között többségben voltak a hölgyek, akik határozott véleményük ellenére többnyire nem árulták el, hogy kire adták szavazatukat.

A kérdésekre adott válaszok közül néhányat kiemelve:

Két hölgy: „nagyon fontosnak tartjuk a választást, ezért szavaztunk” majd mosolyogva említették, hogy „évente kaptunk születésnapi üdvözlőlapot, ezért Hajdu Lászlóra szavaztunk”.

A következő megkérdezett kijelentette „mindenképpen szükség van változásra”, majd a riporter további kérdésére kifejtette, „sajnos, durva volt az utolsó két napban a kampány”

Ismét két hölgy: „pártra szavaztunk, az erkölcsöt tartjuk a legfontosabbnak, elkötelezettek vagyunk” de a későbbi riporteri kérdésre nem mondták meg, név szerint kire is adták voksukat.

Egy középkorú pár: „nem éreztünk durva kampányt, Tarlós úr tájékoztatója megerősített minket a véleményünkben, rendre vágyunk”.

Egy középkorú hölgy: „meg vagyok elégedve a polgármester úrral, de hiányolom a rendőrséget a kerületben, s a háziorvossal is elégedetlen vagyok, a közbiztonság nem jó, a főtéri szökőkút gyönyörű, de esténként ott esznek, alszanak, mosakodnak, mosnak sokan, a keményebb szankciókat támogatnák”.

További vélemények:
„a lakótelep nem úgy fejlődik, ahogy kellene az újságban megjelentekhez képest, a pénz pedig elment”,
„változásra szavaztunk, a panelprogram nem halad megfelelően, bízunk abban, hogy jobb lesz”,
„nyugdíjas vagyok, de plusz munka nélkül nem bírom fizetni a rezsit, a fővárosban is változást várok”,
„a változást fontosnak tartjuk: közbiztonság, lakótelepi rendőrség kell”,
„elkötelezett szavazó vagyok, a Fideszre szavaztam, mert az épületek, utcák rossz állapotban vannak, az idősekkel nem törődnek, félni kell a tolvajoktól fényes nappal is, több rendőr kellene, a nyugdíjat is rendezni kellene, minimum 100 000.- Ft legyen a kisemberek nyugdíja, az orosz kórház az élő példa a felelőtlenségre, nem értem, hogy van merszük az eddigieknek szidni a mostani kormányt, majd 20 év múlva kritizáljanak”,
„a tavaszi választáshoz képest másra szavaztunk, inkább a jelölt személye döntött, az észak-pesti kórházat hasznosítani kell”