Menu

A fal már – félig – véd
(képes beszámoló a cikk végén)

2010.09.23.

Az M3-as autópálya kivezető szakaszának kezelője, a Fővárosi Önkormányzat 2006-ban döntött úgy, hogy a XIV. kerületi Kacsóh Pongrác úti felüljáró és a XV. kerületi Szentmihályi út közötti közel 4,6 km-es szakaszon zajvédő falat kell építeni.

A Főváros ekkor benyújtotta pályázatát a Norvég Alaphoz, amely nyertesnek minősítette az anyagot, sőt ezt követően a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a Fővárosi Önkormányzat Közgyűlése is jóváhagyta, illetve a Végrehajtási Szerződés aláírásáról is döntött. A pozitív elbírálást éppen két éve, szeptember 22-én az M3 mellett, a Kacsóh Pongrác út egyik parkjában sajtótájékoztató keretében dr. Demszky Gábor főpolgármester személyesen, valamint a két érintett kerület polgármestere, Weinek Leonárd (XIV.) és Hajdu László (XV.) jelentette be a sajtó képviselőinek.
A munkálatok idén tavasszal kezdődhettek el, s bár még nincs kész ezen szakasz aktív és passzív zajvédelme teljes egészében, ugyanezen helyen a három vezető szeptember 16-án bejelentették a fal átadását.
Dr. Demszky Gábor főpolgármester az átadáson elmondta, hogy a munkálatok nagy része elkészült, a passzív zajvédelem pedig néhány hónapon belül befejeződik, vagyis 1160 lakásban 3500 ablak javítására kerül sor.
-Ez a beruházás azt bizonyította, hogy a közös ügy érdekében több kerület és a főváros is össze tud fogni- mondta, majd hozzátette, hogy nem ez az első nagy beruházás, amely a térségben élő közel negyedmillió ember életkörülményeit befolyásolta.
-Pár évvel ezelőtt a XV. kerülettel együttműködve kibővítettük és füstgáz-tisztítóval láttuk el a Hulladékhasznosítót, ami egy többmilliárd forintos beruházás volt. Ugyancsak fontos lenne az itt élők számára, ha az új városvezetés fontosnak tartaná a 4-es metró második ütemének folytatását, mivel ez szintén Zuglót és Rákospalotát is érintené.
Hajdu László XV. kerületi polgármester minderre így válaszolt.
-A Rákospalotán élők körében nagy várakozás előzte meg a zajvédőfal építését. Az M3 bevezető szakasza mellett ugyanis egy kisebb lakótelep is található, és a nagy forgalom szinte az ablakuk alatt zajlott. A zajvédőfal jelentős mértékben javítja az itt élők életminőségét. Arról nem is beszélve, hogy az itteni ingatlanok eddig eladhatatlanok voltak, most azonban az értékük is a helyére kerülhet. Ugyanakkor nem győzöm kihangsúlyozni, hogy míg Zuglóban a pálya mindkét oldalán megépült a zajvédőfal, addig a XV. kerületi oldalon ez csak felemásra sikeredett. A már érvényes szerződést a helyi vállalkozók megtámadták, s mivel az EU nem érezte a konszenzust a felek között, a fél útpálya mellett nem engedte megépíteni a falat. Mi csak bízhatunk abban, hogy lesz majd új pályázati lehetőség, melynek segítségével pótolni tudjuk az elmaradt fal megépítését.

Kapcsolódó cikkek:

Kapcsolódó linkek:

Kapcsolódó anyagok:

Képes beszámoló