Menu

Ki hinné?

2010.09.20.

A címben feltett kérdés ebben az esetben kettős értelmet nyer. Egyrészt egy születésnapi köszöntésről esik szó: Benedek Istvánné Terike, az Egészségmegőrző Egyesület alapítója, korábbi elnöke és egyben örökös tiszteletbeli elnöke néhány nappal ezelőtt ünnepelte 80. születésnapját, másrészt éppen ez a cikk lesz honlapunkon a 4 ezredik cikk. Ki hinné? –tehetnénk fel a kérdést. Épp ezért duplán is ünnepelünk ezzel a cikkel.

De essék szó a valóban ünnepeltről- Benedek Terikéről, aki Kisasszonyok Napján, szeptember 8-án éjfélkor született. Ahogy a születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen elmondta, így két napon át ünnepel: 8-án és 9-én.
Miután férje rendőr volt, így állandóan máshol éltek az elmúlt évtizedekben: Kállón született, majd lakott Ecsegen, Szirákon, Bujákon, Pásztón. Fia foglalkozása miatt a három gyermekükkel Terike otthon maradt, majd 12 évig az Ikarusnál volt darus, illetve bedolgozó volt a Kézműipari Vállalatnál, később büfévezető, majd üzletvezető is volt.
Jelenleg hat unokája és 3 dédunokája van, de nemsokára negyedik dédunokája is megszületik.
Mint az Egészségmegőrző Egyesület elnöke állandóan tevékenykedett. Amint elmondta, volt olyan, hogy egy évben 81 üdülési csekket intézett el a tagoknak.
Teri néni ma is igen aktív,s bár már nem elnököl az egyesületnél, ám állandóan mozgásban van.
A polgármesteri hivatalban Hajdu László polgármester adott át elismerő oklevelet és virágcsokrot, ajándékot az ünnepeltnek, ám köszöntésén részt vett Avarkeszi Béla civil referens és dr. Ódor József szociális és egészségügyi ellátási szakértő, valamint a Humánpolitikai Iroda munkatársa.
Teri néninek további hosszú életet, és jó egészséget kívánunk!


Képes beszámoló