Menu

A kínaiak komolyan gondolják

2010.06.22.

Az elmúlt héten 3 napon át kiállítással és termékbemutatóval egybekötött tárgyalási lehetőségeket szerveztek több könnyűipari témakörében a China Martban.

A program során a textiltermékek mellett irodaszereket, ajándéktárgyakat épp úgy lehetett kapni, mint háztartási gépeket, világítástechnikai berendezéseket.
A vásár első napján tartották a hivatalos megnyitót, melyen Gao Jian kínai nagykövet asszony mondott köszöntőt. Amint elmondta, az elmúlt években szorosabbá vált Kína és Magyarország gazdasági kapcsolata, tavaly az országok kereskedelme meghaladta a 6 milliárd dollárt. A magyar export a 2008-as évhez viszonyítva 2009-ben komoly mértékben nőtt. A 2010. év első harmadában 106 százalékkal növekedett a Kínába irányuló magyar kivitel. A kereskedelem szerkezetében változás állt be az elmúlt években, a termékek körülbelül 90 százaléka gépipari berendezés, elektronikai termék és, például a textil termékek, játékok aránya fokozatosan csökkent. A kínai gyártók Magyarországon szereltetik össze az elektronikai termékeket, gépeket és innen szállítják el az elkészült berendezéseket az európai piacra.
-Még hatalmas lehetőségek rejlenek a két ország kereskedelmi kapcsolatában- hangsúlyozta a nagykövet asszony, majd a Magyar-Kínai Gazdasági Kamara elnöke, Kovácsics Iván beszélt arról, hogy a vásáron megjelent több mint hetven üzletember baráti és üzleti kapcsolatot szeretne kialakítani magyar partnerekkel. Magyarországgal való kereskedelem túlmutat csak a két ország együttműködésén, hiszen hazánkon keresztül az uniós tagállamok is elérhetőek a kínai félnek.
Vass Géza, a Nemzetgazdasági Minisztérium Európán kívüli és FÁK országok főosztályának vezetője azt hangsúlyozta, hogy az Európán kívüli országok közül Kínával való kereskedelem a legmeghatározóbb Magyarországnak. Tartományi szinten is komoly kapcsolatokat ápol Kínával hazánk és a minisztérium szeretné, ha a tartományok képviselői önállóan is kötnének szerződéseket magyar üzleti partnerekkel.
A hivatalos megnyitót követően minden nap egyrészt szakmai programok, illetve délutánonként szórakoztató, kulturális programok várták az érdeklődőket. A rendezvénysorozat keretében Kínából érkezett, illetve hazánkban élő kínai művészek mellett felléptek a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola diákjai. Volt kínai tánc és harcművészeti bemutató, showtime bemutató, vetélkedő, koncert, divatbemutató és szépségverseny.