Menu

Élménybeszámoló a bécsi testvériskolai kirándulásról

2010.05.22.

Május 10-én háromnapos bécsi kirándulásra indult a Kolozsvár Általános Iskola felső tagozatosai közül 16 diák három tanárral. Vonatunk a Keleti pályaudvarról indult- számoltak be az iskola 8.a osztályának tanulói: Aranyás Márk, Bolyóczki Alexandra, Csiba Péter és Kovács Anita.

Három óra alatt odaértünk Bécsbe, a pályaudvaron már várt bennünket az ottani kísérőnk. Metróval mentünk a szállásig, ahol nagyon szép környezet fogadott. A fiúk kétágyas szobákat, a lányok pedig háromágyast kaptak. Ebédelni már a bécsi testvériskolába mentünk. A belvárosban kaptunk egy órát nézelődni, vásárolgatni. Közben elkapott minket egy hatalmas zuhé, jégesővel. Egyórás várakozás után végre visszaindultunk, majd pizzázni mentünk. A vacsora alatt találkoztunk a testvériskola igazgatójával. Este visszamentünk a hotelbe, ahol még hosszan beszélgettünk a napi élményekről.
Másnap korán keltünk, majd svédasztalos reggelit kaptunk a hotelben. Elindultunk a testvériskolába, hogy megnézzünk néhány órát. Az épület nagyon szép és modern volt. Furcsának találtuk, hogy az ottani gyerekek papucsban és mamuszban járnak az iskolában. A telefon és a rágógumi használata is tilos volt. Az órákon a gyerekek csoportokban dolgoztak, és két tanár foglalkozott velük. Két csoportra osztódtunk, mi egy környezet és egy olvasás órán vettünk részt, ami nagyon érdekes és izgalmas volt számunkra. Majd egy angol nyelven tartott órát néztünk meg a római kultúráról. Nagyon tetszett az ottani tanítási és viselkedési forma. A legjobb a bécsi diákokkal való találkozás volt, nagyon segítőkészek és kedvesek voltak. Délután elmentünk megnézni a Technikai Múzeum interaktív kiállítását, ahol az adott kor technikájával, gépeivel, elektromos berendezéseivel ismerkedtünk meg. Megnézhettük, hogyan működik a fogaskerék, megismerhettük a régi közlekedési eszközöket és elektromos gépeket, sőt sokat ki is próbálhattunk. Ezután átsétáltunk a Schönbrunni kastélyhoz, ami egy hatalmas és gyönyörű parkban helyezkedik el. Mindenfelé fák és bokrok vettek körül bennünket. Felsétáltunk egészen a park végéig, ahonnan még szebbnek tűnt a táj.
Az utolsó napon, még a hazaindulás előtt egy kis bevásárlásra is volt lehetőség. Röviddel ezután már a vonaton ültünk, három órás út után érkeztünk meg a Keleti pályaudvarra, ahol már a családtagjaink vártak bennünket. Mindenki egy igazán különleges élménnyel tért haza, nagyon jól éreztük magunkat- írták a gyerekek beszámolójukban.

Képes beszámoló