Menu

Elkészült az új oltárkép

2010.05.11.

Vasárnap ünnepi szentmise keretében dr. Erdő Péter bíboros áldotta meg a Boldog Salkaházi Sára-templom nemrégiben elkészült oltárképét.

A szentmise keretében először Molnár Béla a Keresztelő Szent János Plébánia plébánosa idézte fel a templom építésének előzményeit, majd az alapító okiratot olvasta fel. Ezt követően dr. Erdő Péter bíboros kinevezte Repcsik Gyulát a templom plébánosává, illetve egyben megnevezte a gondnokság öt tagját, akiknek az a feladata lesz, hogy a plébánia gazdasági és pasztorális életének indulásában tanácsaival és tetteivel segítse a plébánia vezetőjét.
Ezt követően dr. Erdő Péter megáldotta a Boldog Salkaházi Sára-templom nemrégiben elkészült oltárképét. A mozaik oltárkép Puskás László görög katolikus pap, festőművész és felesége, Nadia asszony alkotása: Urunk színeváltozását jeleníti meg Mózessel, Illéssel, valamint Péter, Jakab és János apostolokkal. Az alkotás, amely Boldog Batthyány-Strattmann László, Boldog IV. Károly király, Boldog Apor Vilmos, Boldog Romzsa Tódor, Boldog Meszlényi Zoltán, illetve Boldog Salkaházi Sára portréját is megjeleníti, nemrégiben készült el.
Kapcsolódó információ:
Salkaházi Sára 1899. május 11-én született Kassán. 1929-ben Budapesten belépett a Szociális Testvérek Társaságába, ahol fogadalmakkal, teljesen Istennek szentelte életét.