Menu

Három napon át
(képes beszámoló a cikk végén)

2010.03.27.

A Tavaszi Pedagógiai Napok programsorozata idén három napon át tartott. Immáron 16. éve már nemcsak ősszel, hanem tavasszal is tapasztalatot cserélhetnek a pedagógusok, megtekinthetik egymás bemutatóit, számos kerületen kívüli előadó is ellátogat pátriánkba, hogy még szélesebb információkat adhassanak át a jövő nemzedéket nevelőknek.

A Tavaszi Pedagógiai Napok igen színes programkínálatot biztosított. Az ember szinte minden rendezvényen, előadáson ott lett volna legszívesebben. A március 23-25 között megrendezett szakmai napokon épp úgy helyet kaptak a bemutató órák, mint a módszertani ismertetők, valamint a tehetséggondozás témakörébe tartozó előadások. Nem véletlen, hogy a pedagógiai napok megnyitója is a Hubay Jenő Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Pedagógiai Szakkönyvtárban volt, hiszen az intézmény maga is tehetségpont, tehetséggondozó iskola.
A megnyitó gondolatokat Hajdu László polgármester mondta el.
-Amiről itt szó van, az nagyobb figyelmet is érdemelne – mondta nem véletlenül a polgármester, miután egészen szűk körben zajlott le a megnyitó.
-A képviselő-testületet Németh Angéla, Baracskai Éva, dr. Hetyei László és jómagam képviseljük, pedig ez a rendezvény a helyi közélettől ennél jóval nagyobb figyelmet is érdemelne. Ez ugyanis egy fontos szakmai program. Lehetőséget biztosít a pedagógusoknak az egymástól való tanulásra, a diákoknak az esélyegyenlőségre, a kerület oktatásának szervezői számára pedig a szakmaiságra. A megnyitónak otthont adó Hubay Jenő Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Pedagógiai Szakkönyvtár az egyik bölcsője a kerület oktatásának. A 16. Tavaszi Pedagógiai Napok megszervezésében is sok elkötelezett ember munkája van benne. A program most is, mint mindig a gyerekekért és a jövőért zajlik. Személyesen tapasztalom, ha munkám során más körben kezdek mesélni a kerület oktatásáról, tudatosan vissza kell fognom magamat, nehogy dicsekvésnek tűnjenek az elhangzottak. A mostani rendezvény színes programkínálata is azt bizonyítja, hogy erős csapatunk van, akik széles körben képesek megvalósítani a jövő generációjának a nevelését. A mostani programok ismételten öregbítik majd a kerület kultúrájának, oktatásának a hírét- mondta, majd a Hubay iskola igazgatója, Kőrösy Róbert köszöntötte a vendégeket.
-Az idei pedagógiai napokkal azt a lehetőséget szeretnénk nyújtani a kollégáknak, hogy a legfrissebb, legújabb dolgokkal is tisztában legyenek, és az új információkat a mindennapi munkájuk során is képesek legyenek majd hasznosítani.
A programsorozatban 32 rendezvény, előadás, bemutató óra volt, ám számos különlegességgel is találkozhattak az érdeklődők. Így Dr. Zacher Gábor toxikológus interaktív előadást tartott a kábítószerekről, a droghasználatról, dr. Dúró Zsuzsa tehetségkutató a tehetségkutatásról, a tehetségfejlesztés elméleti kérdéseiről, míg ennek megvalósításáról, a magyarországi kutatási eredményekről dr. Sarka Ferenc tehetségkutató tartott előadást. A sakk filozófiája, története, szerepe a kultúr- és hadtörténetében címmel Szekeres Tibor sakk nagymester, a Reneszánsz könyvkultúra Magyarországon címmel pedig Zsupán Edina, az Országos Széchenyi Könyvtár Kézirattárának munkatársa adott elő.
De épp így helyet kapott két komoly verseny, illetve annak zárása is a programok között. A hagyományoknak megfelelően a Czabán Általános Iskola és Óvoda Pincegalériájában volt a kerületi rajzverseny eredményhirdetése, míg a Hubayban a Regionális Kazinczy Prózamondó Versenyre került sor.
Emellett volt közoktatási fórum, az Apáczai Kiadó új fizika tankönyv családjának bemutatója, és még sok más érdekes előadás.

A kerületi rajzverseny végeredménye itt olvasható

Kapcsolódó cikkek:

Kapcsolódó linkek:

Kapcsolódó anyagok:

Képes beszámoló