Menu

Jubileumi futás a Pólus Center mögött

2011.03.29.

Március 20-án szó szerint versenyt futottak az időjárással a 15. Palota Kupa futóverseny szervezői. A március 15-i nemzeti ünnepet követően ugyanis drasztikusan megváltozott az időjárás, és a meteorológusok március 20-ra nem csak hideget, szelet, hanem havas esőt is jósoltak. Szerencsére mindez csak jóslás maradt. Legalábbis a XV. kerületet elkerülte a rossz idő, így a versenyzők, ha nem is napsütésben, de ideális körülmények között teljesíthették a szervezők által kijelölt távokat.

De nézzük a részleteket! Ezt a futóversenyt, mely a szabadtéri atlétikai versenyszezon nyitórendezvényének is számít, immár hosszú évek hárman rendezik. Egyrészt a Pólus Center, mely a 90-es évek második felében még egy reklámkampány miatt hirdette meg az első futóversenyt, ám azóta is a rendezvény egyik fő szponzora maradt. Másrészt a Budapesti Atlétikai Szövetség, mely a verseny megszervezését és lebonyolítását vállalta. Harmadrészt pedig a XV. kerületi önkormányzat, mely szintén komoly támogatást és segítséget ad a résztvevőknek. A verseny résztvevői egyrészt a kerületi iskolák diákjai, másrészt pedig a profi és amatőr sportolók voltak.
– Idén 23 korcsoportban több mint hatszázan álltak rajthoz – mondta Ziegner Károly főszervező. – A legfiatalabbak a 9-10 évesek voltak, akiknek egy 1500 méteres táv lett kijelölve, míg a felnőttek (nők és férfiak külön) már 6000 és 9000 métert futottak.
A verseny egyik nyertese a Szent Korona Általános Iskola volt, mely Szöllősné Patinszki Andrea testnevelőtanár és atlétika szakedző vezetésével a legnagyobb létszámmal, 87 fővel képviseltette magát a versenyen. Az iskola diákjai ráadásul nem csak részt vettek, hanem jól is szerepeltek a versenyen, melyért az önkormányzat kupáját is hazavihették. Egyesületi szinten pedig messze az Ikarus BSE volt a legjobb. A mátyásföldi egyesület versenyzői ugyanis több mint tíz első, és számos dobogós helyezést gyűjtöttek be. A felnőtteknél Papp Ildikó (Salgótarján) és Kiss Tamás (Vác) lett a bajnok, a junioroknál Gyürkés Viktória (Ikarus) és Vízi Attila (Bp. Honvéd), az ifjúságiaknál pedig Hargitai Henrietta (Villám) és Radics Csaba (Bp. Honvéd) lett a bajnok.
A rendezvényen több ismert személyiség is részt vett. Többek között László Tamás XV. kerületi polgármester, a verseny védnöke, aki díjakat is átadott a nyerteseknek. Aztán Bitvai Nándor alpolgármester, aki nem csak a szervezésből, hanem a versenyzésből is kivette a részét azzal, hogy lefutotta az 1500 méteres távot. A díszvendégek között említhetjük még Korompai Pétert a Budapesti Atlétikai Szövetség elnökét, és Sátor Lászlót, a BASZ főtitkárát, illetve Gereben Mátyást, a Pólus Center igazgatóját. Ez utóbbi vendég elmondta, hogy a XV. kerületi üzletközpont hosszú távon is támogatni kívánja a sportot. Egyrészt a futóverseny szponzorálásával, másrészt más jelentős sporteseményeknek a kerületbe hozásával. A verseny egyik sztárja Gyürkés Viktória, az Ikarus BSE atlétája volt, aki nem csak a korosztályában (a juniorok között), hanem a felnőtteknél is a legjobbnak számít. Viktória az egyike azon magyar atlétáknak, akinek esélye lehet a londoni olimpia kvalifikációs szintjét teljesíteni. A másik sztárversenyző Gajdos Tamás sportriporter volt, aki köztudottan komoly atlétamúlttal rendelkezik, és, aki senior korosztályban is kiváló sporteredményekkel büszkélkedhet. Az idei verseny krónikájához hozzátartozik, hogy az önkormányzat a 2011. évi környezetvédelmi programjának keretében nem csak rendbe tette a verseny helyszínét, hanem egy fát is elültetett. Ez a fa a mellette álló emléktábla tanúsága szerint nem csak a 15 éve zajló futóversenynek, hanem az önkormányzat idénre tervezett „Ezer fa elültetése” című környezetvédelmi programjának is emléket állít.

Képgalériák

Faültetés a Pólus mögött képekben


Mezei futóbajnokság képekben