Menu

Civilek tanácskozása

2010.03.11.

A hónap elején évindító beszélgetés volt a civil szervezetek számára, melyről Avarkeszi Béla civil referens számolt be.

-Elsőként Hajdu László polgármester köszöntötte a megjelenteket, és elmondta, hogy ez egy rendszeres összejövetel a civilekkel. A pályázati pénz ugyan 8 millió forint, de 100 millió forint feletti összeggel támogatja a civil szervezeteket az önkormányzat, illetve nem pénzbeli támogatást is nyújt pl. helyiségeket ad ingyenesen, vagy kedvezményesen a szervezetek számára. Több olyan szervezet is van, amely önkormányzati feladatot lát el, s velük együttműködési megállapodása van az önkormányzatnak, így azok nagyobb összegű támogatásban részesülnek.
A köszöntő gondolatokat követően a beszélgetés első témájaként az elfogadott költségvetésről tartott egy áttekintő beszámolót Mollnár Andor, a Pénzügyi Osztály osztályvezetője.
A civil szervezetek a helyszínen megkapták az önkormányzat rendezvény naptárát, melyhez néhány dolgot hozzáfűzött Tajti Réka, az OMIS osztály munkatársa. Elmondta, hogy az önkormányzati rendezvényekre várják a civil szervezeteket, és bármilyen felmerülő kérdésre szívesen válaszol.
A választásokkal kapcsolatos tudnivalókról dr. Herczeg Julianna aljegyző adott egy tájékoztatót. Én magam a 2010-es évre aktuális civil pályázat kiírásáról és az önkormányzat civil szervezetek támogatásáról szóló rendelet esetleges módosításáról beszéltem, majd ezzel egy időben a jelenlévők megkapták a pályázati kiírást, majd a tanácskozást követően e-mailen is eljutott ez az anyag minden civil szervezethez. (Azóta a honlapon is fent van már ez a kiírás.)
A tanácskozáson a közel 130 civil szervezet közül 28 szervezet képviselője volt jelen, illetve több önkormányzati képviselő is képviseltette magát a rendezvényen, így dr. Hetyei László, Vizér Klára, László Tamás, valamint Donga Árpádné bizottsági tag,
Természetesen a programon lehetőség volt kérdések feltevésére, illetve hozzászólások megtételére. Ezzel a lehetőséggel többek között a BKIK XV. ker. Tagcsoportja, az Együtt Újpalotáért Egyesület, a Lakásbérlők Egyesülete és a Pestújhelyi Pátria Közhasznú Egyesület képviselője élt.
A tanácskozáson Sebestyén István, a Civitalis Egyesület vezetője ismertette a Civitalis Vándordíjra való felhívást, és kérte a civileket, hogy vegyenek részt a jelölésben és a szavazásban. Ezenkívül elmondta, hogy a kerületi bejegyzésű szervezetek kb. 10 millió forinttal kaptak többet az 1%-okból, mint 1 éve. Örömének adott hangot, hogy mindez a civil szervezetek 2 éve indított közös akciójának is köszönhető.