Menu

Testületi ülés után I.

2010.03.11.

A legutóbbi testületi ülést követően az önkormányzat Hajdu László polgármester és Gyurcsánszky János alpolgármester tájékoztatatta a sajtó képviselőit a testület által elfogadott legfontosabb határozatokról.

Először Hajdu László polgármester a 2010. évi költségvetés elfogadását értékelte.
-Az ország idei költségvetése egy szigorú, kimért költségvetés, melyet az államháztartási egyensúly fenntartása, illetve az európai uniós vállalások fenntartása indokolt. Ennek a költségvetésnek az önkormányzatokra nézve is hatása van. Ennek ellenére a kerület költségvetése 5,5%-kal magasabb, mint volt 2009-ben. A fő összeg, 17,9 milliárd forint lehetővé teszi, hogy a közszolgáltatások zavartalanul működjenek a kerületben. Ezen kívül a költségvetésünk fejlesztési lehetőségeket is tartalmaz. Ami a legfontosabb, hogy 2010-ben sem szorulunk majd működési hitel felvételére. Ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy a számok tükrében egy szigorú éves gazdálkodást kell majd megvalósítanunk- mondta a polgármester, majd szólt arról, hogy a fejlesztésekre azonban hitelt kell felvenni, ugyanis több fontos program: pl. a Panel Plusz vagy a Zsókavár utcai beruházás mind utólagos finanszírozásúak, vagyis az önkormányzatnak meg kell előlegeznie a támogatási összegeket. Elhangzott az is, hogy már a III. ütemnél tart a Panel Plusz Program.
-Eddig összesen 800 millió Ft-ot költöttünk erre a programra, ami az állami támogatással kiegészülve 1,2 milliárdos, a lakosság hozzájárulásával együtt pedig 2,1 milliárdos fejlesztést jelent. Idén újabb pénzt szeretnénk a fejlesztések folytatására fordítani, ami 740 millió Ft állami pénz megmozgatását jelenti majd. Ezeket a pénzeket a lakosság térítésmentesen kapja, ugyanakkor olyan fejlesztéseket indukál, ami a panelben élők életminőségét jelentősen növeli. Ezen kívül az önkormányzat idén is megszavazott egy 30 millió Ft-os pályázati keretet azon lakóközösségek számára, akik a Panel Plusz Program révén nem jutnak támogatáshoz. Ez a támogatási forma immár 12. éve létezik. Sokat támadnak bennünket, hogy a 12 év alatt a 30 millió Ft-os keretösszeg miért nem növekedett. Minden esetben azt tudjuk válaszolni, hogy azért nem nőtt, mert mellette új pályázati lehetőségek jelentek meg, melyek jelentős mértékben megterhelik az önkormányzat költségvetését. Ha a 30 millió Ft-os összeget növelnénk, akkor kevesebbet tudnánk adni a Panel Plusz Programra.
A Zsókavár utcai közel 560 millió Ft-os beruházás, melyhez már tavaly uniós támogatást nyert a kerület, az idei évben lesz megvalósítva. Ez azonban csak az I. üteme lesz annak a tervnek, mely egy újpalotai városközpont kialakítását célozta meg. A beruházások 3 ütemre lettek tervezve.
Az idei költségvetésünkben 180 millió Ft-ot különítettünk el pályázati keret címen. Ebből a keretből kell a különböző pályázatokhoz az önrészünket biztosítani. Attól függve, hogy melyik pályázathoz mekkora önrészt kell biztosítani, ezzel a 180 millió Ft-tal jó esetben akár egymilliárd Ft körüli összeggel is növelni tudnánk a saját költségvetésünket.
Akkor nézzünk néhány adatot, mely szintén helyet kapott a 2010.évi költségvetésben. Út- és járdaépítésekre 232 millió Ft-ot tervezett be a kerület. 120 millió Ft-ot az önkormányzati bérlakásokra kívánnak fordítani. Folytatódni fog a járdák, parkolók építése, felújítása. A felhalmozási tartalékkeretben 150 millió Ft lesz az intézmények részére elkülönítve. Ugyancsak 90 millió Ft áll különböző megvalósítási tervek elkészítésére is. A járó beteg ellátó egészségügyi intézmény fejlesztésére 66 millió Ft-ot különített el a kerület. A Hősök úti rendelő átépítésére közel 15 millió Ft lett betervezve. Erre azért is van szükség, mert a Zsókavár utcai beruházás idejére az ottani orvosi rendelő a Hősök úti rendelőbe költözik majd át.
A korábbi években a költségvetésünk bevételi oldalának 1/3 részét az állami normatíva jelentette. Idén azonban már csak 25-26%-os állami támogatásra számíthatunk. Ugyanakkor az adóbevételünk, mely korábban szintén 1/3-a volt a költségvetésünknek, a tervek szerint 2010-ben 8,2 milliárd Ft-ra, azaz 40%-ra emelkedett. Ezzel egyensúlyban tudjuk tartani a költségvetésünket köszönhetően a kerületi adófizetőknek, akiknek az adófizetési morálja megközelíti a 100%-ot. A kerületben már évek óta 0,5% alatt van az adótartozás. A kerületi költségvetés idén is lehetőséget biztosít majd a szociális juttatásokra, az eddigi támogatásokat nem kellett csökkentenünk. Megtartottuk az összes gyerekeket érintő támogatást: az 1-9. évfolyamig az ingyenes tankönyvcsomagot, az elsősöknek az ingyenes füzetcsomagot, a sikeres C típusú nyelvvizsga, ECDL-vizsga és B kategóriás gépjárművezetői vizsga díjának térítését. Ehhez egyetlen feltételt szabtunk, hogy a sikeres vizsgázónak legalább három egész legyen a tanulmányi eredménye. Több mint 300 millió Ft-tal támogatjuk a gyermekétkeztetést, továbbá tejet és kiflit adunk a rászoruló gyerekeknek. A sportra és a szabadidős tevékenységekre létrehozott források is változatlanok lesznek az idei évben ugyanúgy, ahogy a civilek és az egyházak támogatását is folytatni kívánjuk.
A 2010. évi költségvetést az előzetes várakozásoknak megfelelően hosszú politikai és szakmai vita előzte meg. Az indulatoktól sem mentes vitát követően végül a javaslat mindössze egy szavazattöbbséggel került elfogadásra.