Menu

A vidám Anna néni
(képes beszámoló a cikk végén)

2010.02.11.

Ismét a százasok körében köszönthettünk az elmúlt napokban egy kerületünkben élő idős lakost. Ez esetben egy nagyon kedves, vidám hölgyről szólnak a következő sorok.

Bacsa Gyuláné Anna néni ugyanis éppen száz évvel ezelőtt, 1910. február 8-án született. Igaz, nem a kerületben, hanem a mai Horvátország területén, ahonnan négy éves korában, az I. világháború kezdetén került át Orosházára, miután a keresztapja állomásfőnök volt, és ő bírta rá a családot arra, hogy települjenek át. Itt járta ki a középiskolát, majd 1936. augusztus 20-án férjhez ment, és ekkor költözött férjével Rákospalotára. A férje a gyógyszergyár asztalosműhelyét vezette, Anna néni pedig háztartásbeliként varrásból egészítette ki a család jövedelmét. Vettek 500 pengőért egy telket, és ott kezdtek el építkezni, ahol jelenleg is lakik a Fazekas soron.
-A népek segítettek, és 1939. szeptember 13-ra felépült a ház- mondta Anna néni, aki arról is mesélt a köszöntésére érkezőknek, hogy egy lánya született, illetve egy lányunokája, aki egy szép dédunokával is megajándékozta. A többgenerációs család így most egy fedél alatt él. Férje, aki 20 évvel volt idősebb nála, már nagyon régen, 1971-ben elhunyt, míg a két testvére közül a bátyja még 19 évesen a Tisza átúszását követően megfázott, és tüdőgyulladásban meghalt, a nővére pedig 61 évesen hunyt el.
Anna néni manapság sem unatkozik: szemüveg nélkül olvas, szívesen hallgatja a rádiót és szívesen mesél rokonainak, ismerőseinek az elmúlt száz évben történtekről.
A köszöntésére érkező Hajdu László polgármestert, Mihályi Zoltánt, a Szociálpolitikai és Egészségügyi Bizottság elnökét, Ambrus János önkormányzati képviselőt, és Reiszné Naszádi Magdolnát, a Szociális és Egészségügyi Osztály csoportvezetőjét is számos érdekes történettel szórakoztatta el. A vendégek azonban nem érkeztek üres kézzel: okleveleket (Bajnai Gordon miniszterelnök köszöntő sorait, valamint a kerületi önkormányzat képviselő-testületének elismerő oklevelét), tortát, virágot hoztak, és kívántak Anna néninek sok boldogságot, jó egészséget.
A köszöntők sorába a honlap olvasói nevében mi is csatlakozunk. Boldog születésnapot Anna néni!

Kapcsolódó cikkek:

Kapcsolódó linkek:

Kapcsolódó anyagok:

Képes beszámoló