Menu

Kihátrált a tulajdonos a Szilas park menti magánút felújításából

2022.11.02.

Az Önkormányzat szeretné felújíttatni a borzalmas állapotú utat, de az érdekeltek magára hagyták.

Tekintsük át a magánút történetét és szerepét

A Szilas park menti magánút 23 éve épült a Pólus Centert építtető cégcsoport által a bevásárló központ kiszolgálására, másik irányból történő megközelíthetőségére. Szerepe egyértelmű és igen fontos: a vásárlók – kiemelten az ünnepi időszakokban – könnyebben meg tudják közelíteni a Pólus Centert, de a bevásárlóközpont gazdasági forgalma is részben ezen a magántulajdonú úton bonyolódik. A cégcsoport átalakulása, az egyes érintett ingatlanok tulajdonváltása során a terület, amelyen az út húzódik, így maga az út is a II. Ütem Kft. tulajdonába került.

Az útpálya állaga az elmúlt évtizedekben oly mértékben leromlott, hogy folyamatosan érkeznek az Önkormányzathoz a lakossági panaszok az útburkolat rossz állapotára vonatkozóan, azonban az út – közforgalom számára el nem zárt – magánútként üzemel az építése óta, melynek forgalombiztonsági szempontból megfelelő állagát az út tulajdonosának, tehát a II. Ütem Kft.-nek a kötelezettsége biztosítani, a Pólus Centernek pedig üzleti érdeke az út üzembiztos működése.

A sorozatos bejelentések után azonban – a kerületben élők érdekeit szem előtt tartva – az Önkormányzat kezdeményezett egyeztetést a terület tulajdonosával, a II. Ütem Kft.-vel, illetve a Pólus center képviselőivel (Pólus Társasház Üzemeltető Kft.) az út felújításáról.

Egyeztető tárgyalások voltak 2021 áprilisában, júniusában és novemberében is, emellett természetesen számos levélváltás történt e-mailben is.

Szakértői vizsgálat az út állapotáról

Az egyeztetések után az út állapotáról készült egy szakértői vizsgálati jelentés is 2021 szeptemberében, melyet az Önkormányzat készíttetett a Mélyépítő Labor Kft.-vel. Ennek a díját az Önkormányzat finanszírozta (567 800 Ft + áfa = 721 106 Ft). A vizsgálat megállapította, hogy nem elég a kopó réteget cserélni, a gond sokkal nagyobb, az egész útszerkezetet fel kell újítani.

Tervezés

A szakértői vizsgálat után az út felújítására készült egy terv is, melyet az Intent Kft. készített.

  • Tervezés költsége: 1 430 000 Ft + 27% áfa = 1 816 100 Ft. A tervezési díjat mindhárom érdekelt fél azonos arányban elosztva finanszírozta.
  • Tervezési szerződés aláírása: 2022. 06. 16.

A terv elkészült, a kivitelezés megkezdődhetne.

Kivitelezés

A tervek és a költségkiírás alapján az Önkormányzat indikatív árajánlatot kért a kivitelezésre az Ekospektrum Kft.-től, az ajánlati ár pedig 49 711 904 Ft + áfa, azaz bruttó 63 134 118 Ft. Az Önkormányzat megítélése szerint a jelenlegi gazdasági és piaci helyzetben ez a vállalkozói ár elfogadható.

Azonban ezen a ponton, a kivitelezés megkezdése előtt a II. Ütem Kft. jelezte az Önkormányzatnak, hogy mégsem kíván részt vállalni a kivitelezésben, a Pólus Kft. pedig maximum 10 millió forint összegig vállalna részt. Az Önkormányzat az összeg egyharmad részét, vagyis 21 044 706 forintot tud vállalni. Második körben a II. Ütem Kft. azt nyilatkozta, hogy 5 millió forint összeggel tud részt vállalni a saját tulajdonában lévő út felújításában. Teszi ezt úgy, hogy az út állapota miatti – jelentős számú – kárigények őket terhelik. Persze leginkább a használókat.

A II. Ütem Kft. úgy nyilatkozott, hogy jelenleg neki nem érdeke, hogy részt vállaljon a saját útjának felújítási költségéből, míg a Pólus Center a tárgyalások során folyamatosan jelezte, hogy partner a felújításban, azonban a legutolsó álláspontjuk közel sem ezt tükrözi. Pillanatnyilag tehát egyedül az Önkormányzat biztosítja a tárgyalások megkezdésétől kezdve vállalt egyharmad részt a kivitelezési költségből, ez az összeg a költségvetésben rendelkezésre áll.

A kivitelezés költségén felül – amely az idő múlásával csak emelkedhet – a legfontosabb az lenne, hogy az út biztonságosan használható legyen, ebben, úgy tűnik, a leginkább érintett felek nem kívánnak az Önkormányzat partnerei lenni. Tóth Imre alpolgármester a helyszínen tartott sajtótájékoztatón elmondta, az Önkormányzat továbbra is fenntartja, hogy részt kíván venni az út mielőbbi felújításában, amennyiben a két érintett partner vállalja a maga egyharmad részét a kivitelezési költségből.

Tóth Imre alpolgármester a helyszínen tartott sajtótájékoztató

Tóth Imre alpolgármester a helyszínen tartott sajtótájékoztatót

Ezt követően is rendkívül óvatosan, kis sebességgel közlekedjen mindenki az úton!

(Fotó: Csokonai Nonprofit Kft.)