Menu

Testületi ülés után IV.
(képes beszámoló a cikk végén)

2009.12.27.

A sajtótájékoztató végén Hajdu László polgármester arról szólt, hogy a testületi ülésen köszöntötték az Edőcs István Boksz Egyesületet, miután a nemrég óta működő egyesület szinte kizárólag a kerületi cigány fiatalok sportoltatását vállalta fel, és a klubon belüli szakmai munkát dicséri, hogy az egyesületben sportoló fiatalok az idei évben több versenyen is komoly sikereket értek el.

Szóba került az is, hogy az Oktatási és Kulturális Minisztérium jogszabályi kötelezettségének eleget téve közművelődési szakértők megbízásával elvégeztette Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzata közművelődési feladatellátásának általános, részletes szakfelügyeletét.
A vizsgálat céljaként a kerületi önkormányzat által a közművelődési tevékenységek folyamatos megvalósítása érdekében létesített és fenntartott közművelődési intézmény tevékenységének szakmai elemzését jelölte meg.
A vizsgálati időszak: 2005-2009.február volt. A vizsgálatról készült jelentést 2009 júniusa végén kaptuk meg a minisztériumtól.
A több, mint ötven oldal terjedelmű írásos anyag részletesen foglalkozik az alábbi témákkal:
-a helyi társadalom közművelődési vonatkozásai;
-az önkormányzat közművelődési feladatellátása (jogszabályoknak való megfelelés; feladatellátást meghatározó helyi dokumentumok; az érintett terület jogi, igazgatási és finanszírozási környezete; a nemzetközi és hazai kapcsolatok, együttműködési formák);
-az alapellátását végző szervezet (a közművelődési szervezet adottságainak értékelése; a szervezet vezetése; stratégiai fejlesztési irányok; emberi erőforrások elemzése; gazdálkodási mutatók, stb.)
-a helyi közművelődés egyéb feladatellátóinak közművelődési tevékenysége (közgyűjtemények, egyéb gyűjtemények; nevelési-oktatási intézmények; Polgármesteri Hivatal OMIS Osztály; média; civil szervezetek)

A vizsgálat pozitívumként kiemelte a hagyományápolást, a sokszínű települési struktúrához igazodás képességét, a civil társadalommal kialakított aktív párbeszédet, tevékeny együttműködést, a testvérvárosi partnerkapcsolatok ápolását, a rendezvénykínálat sokszínűségét.
A normatív állami támogatás 2007 óta változatlan összegű (1135 Ft/fő), a lakosságszámhoz viszonyítva átlagosan 91 millió Ft állami bevételt jelent az önkormányzatnak. A település által biztosított költségvetési támogatás a közművelődési intézmény részére (programfinanszírozásra) évente mintegy 35-30 millió Ft. A működési, fenntartási, fejlesztési kiadások összegét is figyelembe véve az egy lakosra jutó kulturális támogatás 2007-ben 3123 Ft/fő, 2008-ban pedig 3211 Ft/fő, tehát a nehéz gazdasági helyzetben is szerény mértékben, de nőtt.
Az önkormányzat éves költségvetésből a közösségi, közművelődési területre 2007-ben 1,67 %-ot, 2008-ban pedig 1,4 %-ot fordított.
A vizsgálat eredményeképpen megállapították, hogy a kerületi önkormányzat jogszabályban foglalt kötelezettségének magas színvonalon, innovatív módon tesz eleget, a szakfelügyelet nem megfelelőséget nem talált. A szakfelügyelők a jövőre nézve hasznos javaslatokat fogalmaztak meg, melyek megfontolásra és – anyagi lehetőségeinkhez mérten – megvalósításra érdemesek.
A sajtótájékoztatón a polgármester szóba hozta, hogy immáron a második ülés zajlott a kerületi kábeltévé részvétele nélkül.
-Ez egy nagy vitát kiváltó ügy, amely döntésért sokan támadják a kerület vezetését. Ám úgy gondolom, helyesen cselekedtünk. Az üléseken ugyanis rendkívül eldurvult a hangnem, amely már a lakosságot is irritálta. A hosszúra nyúló közvetítések helyett szeretnénk, ha a pártok a televízió stúdiójában vennének részt sajtóbeszélgetéseken, melyeken minden politikai oldal a saját szája íze szerint értékelheti a testületi üléseken született határozatokat.

Kapcsolódó cikkek:

Kapcsolódó linkek:

Kapcsolódó anyagok:

Képes beszámoló