Menu

Ajándék a gyerekeknek
(képes beszámoló a cikk végén)

2009.12.13.

A Fővárosi Önkormányzat gyermekotthonai hat helyszínen működnek Budapest területén. Közülük kettő a XX. kerületben, kettő a XVIII. kerületben, és szintén kettő a XV. kerületben.

A hat telephely közül több lakásotthonként üzemel, míg a XV.kerület Pestújhelyi úton lévő gyermekotthonban két csoportban 22 gyermek neveléséről gondoskodnak a szakképzett munkatársak.
Néhány nappal ezelőtt nagy meglepetésben volt részük a fiataloknak, miután a Fellow Global Trade Kft. képviselői – dr. Eperjesi András és Kővári Szilárd tulajdonosok – elektronikai és háztartási berendezéseket, valamint mikulás csomagokat adományoztak. Amint a XV. kerületben megjelent munkatársak elmondták, ez a gesztus egy együttműködés kezdete, és remélik, hogy a későbbiekben is számos adományt hozhatnak a gyerekeknek. A cég üzletpolitikája ugyanis az, hogy hónapról hónapra egy vagy több helyre kerüljön adomány az arra rászorulók részére. Maga a cég október elején indult, ám ez már a negyedik adományozási ceremónia volt. Ugyanis a törzsvásárlók vásárlásaikkal ahhoz járulnak hozzá, hogy minél több adomány megfelelő helyre kerülhessen, sőt ők fogalmazzák meg a konkrét célokat is, hogy mire van szükség, hol és mivel segítsenek.
Maga a cég az otthonban dolgozó egyik munkatárson keresztül vette fel a kapcsolatot Nagy Kálmánnal, a Pestújhelyen található otthon vezetőjével. A mikulás csomagokat az itt élő gyerekek kapták, míg az összes további adomány a hat otthonba kerül annak függvényében, hogy mire van szükség.
A gyerekek versekkel, prózával köszönték meg a szép ajándékot. A műsorban fellépett a Hangyaboly és a Pitypang csoport tagjai közül: Asztalos Berni, Bozsányi Vivien, Farkas Kitti, Hegyi Krisztina.

Kapcsolódó cikkek:

Kapcsolódó linkek:

Kapcsolódó anyagok:

Képes beszámoló