Menu

Évindító pedagógustréninggel segítették a tanárokat

2022.08.31.

Közel kétszáz tanár és tanító vett részt a háromórás tréningeken, melyek Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzatának szervezésével és finanszírozásával jöttek létre.

A Felelős Szülők Iskolája augusztus utolsó napjaiban pedagógustréningeket tartott néhány iskolában, hogy a tanárok lelkileg felkészülten induljanak neki a tanévnek. Nem könnyű ugyanis helytállni úgy, hogy megfelelően támogassák és tanítsák a diákokat, miközben önmaguk sem égnek ki. A tréningen Szigeti Mónika klinikai szakpszichológus, gyógypedagógus és Tibenszky Moni Lisa újságíró, a Felelős Szülők Iskolája alapítója tartott előadást

a kiégés megelőzésről, az asszertív kommunikációról, a pedagógus szerepekkel való szembesülésről és azok delegálhatóságáról

– merthogy ez legalább annyira lényege pedagógiának, mint a történelemben az évszámok, vagy a matematikában a képletek.

Hogy mégis hogy jön képbe a kiégés? Nos, egy pedagógus rengeteg szerepet tölt be egyszerre: tanár, nevelő, takarító, rendezvényszervező, nővér, oltásbeadó, szülő, barát, társalkodónő, bíró, adminisztrátor… 23 szerepkörnél hagyták abba a számolást a résztvevők. Ez elképesztően megterhelő, erre tudatosan készülni, tréningezni kell.

A tanár a személyiségével is tanít, ezért fontos, hogy miként képes regenerálódik hat-hét tanóra után, és akkor a diákok-szülők egyéb problémájáról – szorongások, egészségügyi problémák, szülőkkel való kapcsolattartás – még nem is beszéltünk. Szomorú, de számos tanár másod-, harmadállást vállal, hogy meg tudjon élni, így gyakorlatilag egyáltalán nincs ideje önmagára, a magánéletére, ami nyilván nem tudja motiválni, erőt adni. Pedig a lelki egészség kell a pályán maradáshoz.

A határhúzás és a keretek megalkotása és megtartása a tanároknál is legalább annyira fontos, mint az élet összes területén:

  • Mikor és kinek vagyok elérhető?
  • Milyen szabályokat alakítok ki az osztályommal és hogyan tartjuk be azokat?
  • Mire mondhatunk nemet? Mert az a másik oldalon valamire igen: lehet, hogy csak arra, hogy nyugodtan megiszom ezt a kávét, vagy fél órát sétálok.

A keretre szüksége van a diákoknak is, hiszen csak így tudják, hogy meddig mehetnek el, mihez alkalmazkodjanak. Persze nagyon fontos lenne, hogy ennek az értékrendje azonos, vagy közel azonos legyen a családban és az iskolában.

Több konstruktív javaslat is megfogalmazódott a tanárok között, amiket a Felelős Szülők Iskolája Tanár Klub keretében megpróbálunk megvalósítani. Ezek közül is talán

az egyik legfontosabb, hogy szüksége lenne a tanároknak szupervízióra, esetmegbeszélésekre, ahol egy szakember vezetésével a saját maguk terheit, problémáit is védett keretek között letehetnék, újrakeretezhetnék, mert sokszor nehéz terhet cipelnek:

  • van olyan kiskamasz, aki karcolja magát és erről csak a tanára tud, vele van kapcsolatban, ő tartja benne a lelket;
  • van olyan kamasz, aki fiatalkorú terhesként kizárólag a tanárától, az iskolaorvostól, védőnőtől kapott segítséget;
  • van olyan tanár, aki hosszas megbetegedés után tér vissza tanítani;
  • van olyan tanár, aki nem tudja, hogy mi lenne az a dolog, ami energiát, motivációt adna számára, mert annyira fegyelmezett és szabálykövető, hogy csak ezért képes végigcsinálni;
  • van olyan tanár, aki 64 év tanítás után, ha ismét megkérdeznék, hogy végigcsinálná-e az összes osztálykirándulást, szervezést, küszködést, lehet, hogy nemet mondana…bár az egész pályát kizárólag a gyerekek miatt vitte végig;
  • van olyan tanár, aki most jött vagy most megy el a nevelőtestületből.

A legalább 3 órás tréningeken közel kétszáz tanár és tanító vett részt, akik mind szeretnék jól csinálni a munkájukat, szeretnének nagyobb szabadságot és kevesebb kötelező adminisztrációt – és tesznek azért, hogy jobban, sőt jól legyenek, hogy a feladatra tudjanak fókuszálni.

A pedagógustréning részleteiről itt olvashat bővebben!

A következő intézményekben Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzatának szervezésével és finanszírozásával valósulhattak meg a pedagógustréningek:

» Kontyfa Általános Iskola és Gimnázium
» Meixner Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
» Budapesti Gépészeti SZC Bethlen Gábor Technikum