Menu

Sikeres volt a Mobilitási Hét

2009.09.24.

A XV. kerület az a kerület, amely évek óta a Mobilitási Hét rendezvénysorozatban igen aktívan részt vesz. Idén szeptember 16-22. között ismét minden nap számos program várta azokat, akik aktívan szerették volna kivenni a részüket a különböző napok eseményeiből.

Szeptember 16-án az Esélyegyenlőség Napjával vette kezdetét az egy héten át tartó rendezvényforgatag. A nyitó ünnepségnek a korábbi évek hagyományainak megfelelően a FENO adott otthont, ahol a halmozottan sérült gyerekeknek és fiataloknak szervezték meg a speciális bowlingversenyt, sőt az ÉNO fiataljai még keringőt is lejtettek. A rendezvényt jelenlétével megtisztelte Kósáné Kovács Magda volt EP képviselő, valamint Martinek János olimpiai bajnok öttusázó is. A napi program azonban mindezzel nem ért véget, mert az esélyegyenlőség jegyében hangverseny volt a Hubay Zeneiskolában. A kamarakoncerten fellépett a Psalmus Humanus (Berta Edina és Németh Tamás négykezest játszott), a Zoé Zenekar (az „Az Értelmes Életért” Alapítvány együttese) valamint a Hubay Kamaraszimfonikusok (a Hubay Jenő Zeneiskola művésztanári zenekara).
A csütörtöki nap a kerékpározás jegyében zajlott annak ellenére, hogy az időjárás nem volt kegyes a diákokhoz. S bár a Kontyfa Iskola és a Dózsa Gimnázium diákjai az ügyességi, gyorsasági, lassúsági feladatokat becsületesen szerették volna elvégezni, a döntőre végül a Mobilitási Hét utolsó napján, a kerékpáros felvonulás előtt kerülhetett sor. Ám a Pindur Pandúr versenyt még ilyen időben is le lehetett bonyolítani a kerületi óvodásai között, melynek a Klapka Óvoda adott otthont három napon keresztül, és ahova még Tomi bohóc is ellátogatott, mint meglepetés vendég. Ezen a napon közben a Kozák téren a Paulay Alapítványnál bográcsparti, reformkonyha bemutató és sportverseny várta a nyugdíjasokat, akiket a Nyugdíjasok Egyesületének vezetője, Rezács Istvánné Magdi mozgatott meg. A nyugdíjasok egészségügyi totót töltöttek ki, míg Sebestyén doktornő a diabetológiáról beszélt nekik, vérnyomás- és koleszterinszint-, vércukorszint mérésen vehettek részt az érdeklődők. A szakadó eső ellenére 2 bográcsban főtt a gulyás, melyek közül az egyik „biogulyás” volt (zsírmentes), illetve egyéb bioétkek is várták a kóstolni vágyókat -búzacsírából falatkák, sütik stb.
A Környezetvédelem Napja szintén programokkal tarkítva telt el. A Hartyán iskolában hulladékokból készítettek szobrokat a diákok, melyeket szeretnének majd a kerület más helyszínein is bemutatni egy vándorkiállítás keretében, illetve az ÉAI Magyarország Kht. munkatársai totót töltettek ki a diákokkal, és a helyes megoldásokat jutalmazták. Szintén ezen a napon a kerület öt iskolájának egy-egy busznyi érdeklődője látogatott el a HUHÁ-ba, ahol a hulladékhasznosítással, illetve a mű munkájával ismerkedhettek meg. Ezzel a programmal szinte párhuzamosan a Pattogós utcai iskola előtt 10 óvoda kicsinyei környezetvédelmi vetélkedőn vettek részt.
Az energiatakarékosság nagyon fontos kérdés, ám a lakossággal ezen a délutánon inkább csak egy szűk körű szakmai beszélgetésre kerülhetett sor Szántai-Sárközi Ambrus, a BKIK XV.kerületi Tagcsoportja alelnökének vezetésével a Pestújhelyi Közösségi Házban. Szintén ezen a helyszínen pénteken és szombaton a Pestújhelyi Kertbarátkör Terménybemutatójára is sor került, melyeket számos iskolás, óvodás is megtekintett.
A hétvége az egészség és a sport jegyében zajlott. A hagyományos sport bemutatók és versenyek, sportjátékok, fejlesztő játékok, kézműves foglalkozások várták az érdeklődőket a Pattogós utcai iskola tornatermében és az iskola előtti területen. Emellett az ÉNO-sok táncoltak, illetve reform étkeket is lehetett kóstolni. A Pestújhelyi Általános Iskolában ezen időszak alatt a PSC asztalitenisz és darts versenyt rendezett, míg a Tündérképző Egyesület Egészségnapot tartott az Újpalotai Közösségi Házban.
A délután a mellrák elleni küzdelem jegyében zajlott- a hagyományos hídi séta a Csömöri úttól indult, és a menet a Drégelyvár utcáig jött át. Kerületünket többek között Hajdu László polgármester, és Avarkeszi Béla civil referens képviselte, illetve jelen volt dr. Fényi Ágnes, a Magyar Orvosnők Egyesületének elnöke. Igazán sajnálatos, hogy Zuglóból a hivatalos vezetés részéről senki nem vett részt a programon, melyet az Uzsoki modell nevet viselő szűrővizsgálatok előztek meg, míg a sétát követően a résztvevők a Külvárosi Tankörhöz igyekeztek, ahol Andrejszky Tibor énekelt a sétálóknak.
Civilek az Egészséges Életért címet viselte a vasárnapi program. Ezen belül „Csak természetesen. Babák Zöld Háztartásban” címmel volt délelőtt egy rendezvény a Pestújhelyi Közösségi Házban csatlakozva a Nemzetközi Babahordozó Hét programjaihoz. A program védnöke, Lovas Éva nyitotta meg a rendezvényt, majd Gyarmati Andrea pszichológus hallgató beszélt a babagondozásról, Toma Gáborné pedig tanácsokat adott a mosható pelenkákkal kapcsolatban. Környezettudatos háztartás címmel tartott előadást Lovas Éva, míg Mészáros Anikó babahordozási szakember arról beszélt, hogy hogyan segíti a hordozás a babák egészséges fejlődését. Kovács Nagy Nórával az igény szerinti hozzátáplálásról és a reform babakonyháról lehetett beszélgetni, Varga Gábor Vargosz pedig néhány fortélyt árult el azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehet babával kerékpáron utazni.
Az Ésszerű Közlekedés Napján KRESZ oktatás és vetélkedő volt általános iskolásoknak az Autóklubnál, majd délután dr.Pálinszki Antal nyitotta meg a hagyományos rajzkiállítást a Pestújhelyi úti iskolában. Miután egy tanulságos mesét adtak elő a gyerekek- Micsoda perzselő idő címmel az Európai Közösségek Hivatalos Kiadványainak Hivatala jelentette meg, melyet Bögös Kata, Hóz Tamás, Szegedi Áron, Iván Levente, Pereszlényi Ákos adott elő- arról, hogy a klímaváltozás milyen rossz hatással van környezetünkre, Frák Erika, a Pestújhelyi Nevelési-Oktatási Központ elnök-igazgatója beszélt arról, hogy felelősek vagyunk környezetünkért.
-Épp ezért tenni kell érte valamit. Tegyük élettereinket élhetővé!- mondta, majd elmondta, hogy a rajzpályázatra több mint száz kép érkezett be, de csupán hetvenet tudnak kiállítani. A zsűrizés feladatát Vizi Julianna textilművész és Demeter Feremnc grafikus vállalta el. A jutalmazottak dr. Pálinszki Antaltól vehették át ajándékukat. S hogy kik voltak ők? A Czabán Általános Iskolából Davalovszky Bernadett, Szőllősi Attila , Hegedűs Renáta, Koródi Judit, Szakács Pap Réka, Bundics Tibor, Kis-Gazda Alex, Ecsedi Maja. A Kolozsvár Általános Iskolából Sághy Enikő, Korpics Vera, Popovics Bettina, Varga Viktória, a Hartyánból Tyrka József , Pihenkó Tamás, Hagymás Cludia , a Pestújhelyi Általános Iskolából Mihály Jázmin, Ozsváth Máté, Horváth Álmos, Szilágyi Nikolett, Kovács Kamilla. A fotósok közül egy négyfős csapat nyerte el az elismerést, akik a László Gyula Gimnáziumba járnak:Unger Adrienn, Szabó Bettina, Boi Doiminika, Gerendai Károly.
A Mobilitási Hét az Autómentes Nap programjaival ért véget. Az aznapi rendezvények délelőtt aszfaltrajz versennyel, Trabanttolással vette kezdetét. Ezen a napon valóban játszótér lett az utca, miközben Tomi bohóc is szórakoztatta a gyerekeket. Délután pedig először a kerékpáros verseny döntőjére került sor, melyet a Czabán iskola csapata nyert meg, illetve a kerékpáros felvonulás is nagy sikert aratott a kerület útjain.
Jövőre veletek ugyanitt!