Menu

25 éve zenélnek- ünnep a Hubayban

2009.06.17.

Néhány nappal ezelőtt ünnepelte 25. születésnapját a Hubay Jenő Ifjúsági Zenekar. A születésnapot koncerttel tették emlékezetessé a zenekar tagjai.

A zenekart 1984-ben alakította meg Sebők Irén, aki egyben a zenekar karmestere is és egyben éppen 30 éve a Hubay Jenő Zeneiskola hegedűtanára.
A Hubay Jenő Ifjúsági Zenekar a Csokonai Művelődési Ház és a Hubay Jenő Zeneiskola közös fenntartású együttese. A zenekar 1998-ban – Hubay Jenő leszármazottainak hozzájárulásával – vette fel a Hubay Jenő Ifjúsági Zenekar nevet. A zenekar rendszeresen részt vesz hangversenyeken Magyarországon és külföldön, többek között Ausztriában, Spanyolországban Svájcban is koncerteztek. Jelentős nemzetközi sikereket értek el az 1995-ben Budapesten, az 1998-ban Barcelonában megrendezett Európai Ifjúsági Zenei Fesztiválon, valamint 2004-ben a kassai Nemzetközi Egyházzenei Fesztiválon.
Hazai fellépéseken neves magyar szólistákkal és karmesterekkel szerepelnek. 1989-ben az Országos Zenekari Találkozón ezüst minősítést, illetve kiemelt nívódíjat, 2001-ben és 2004-ben a VIII. és IX. Budapesti Zenekari Fesztiválon kiemelt nívódíjat és karmesteri különdíjat nyertek.
Repertoárjuk a reneszánsztól a XX. századi művekig terjed. 1999-ben jelent meg a zenekar első CD-je. 15 éves fennállásuk ünnepi koncertjét Medveczky Ádám Liszt-díjas karmester vezényelte, aki azóta is évenként visszatér az együttes élére. A zenekar 2004-ben ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját, második CD-jük ez alkalomból jelent meg.
A negyedszázados jubileumi koncerten G. F. Handel: d-moll concerto grossoja csendült fel, vezényelt Sebők Irén, majd J. S. Bach: d-moll kettősversenye, amelyben közreműködött Stuller Gyula és Sebők Irén hegedűművész. Bartók Béla Román népi táncok című darabját Medveczky Ádám, Liszt-díjas, Bartók-Pásztory-díjas, Érdemes művész vezényelte. Beethoven F-dúr romanze darabjában közreműködött Stuller Gyula hegedűművész, J. Haydn: D-dúr, Óra szimfóniáját pedig ismét Medveczky Ádám vezényelte.
A műsorban fellépett: prím hegedű: Kutas Beatrix, Kántor Karina – koncertmester, Vízer Anikó, Uhrin Orsolya, Horváth Dóra, Kántor Ádám, Tóth Bea, szekund hegedű: Horváth Bettina szólamvezető, Boka Borbála, Feleky Dóra, Fricska Orsolya, Nagy Emese, Sági Viktória, Brácsa: Boros Zsuzsanna -szólamvezető, Faragó András, Katona Zoltán, Cselló: Erdős Dániel szólamvezető, Balogh Zsuzsa, Bozsó Tibor, Juhász Zsuzsanna. Karmester- művészeti vezető: Sebők Irén.