Újpalotai élet-képek
(képes beszámoló a cikk végén)

A fotótárlatot- Wittek Béla és Rosecker Péter zenészek szazon és dobon való közreműködése mellett- Hajnal László, művelődésszervező, a Zsókavár Galéria kitalálója, alapítója nyitotta meg. Miután a megnyitó olyan nagy sikert aratott, így álljon itt betűhíven a megnyitó szövege, hogy az utókor is láthassa, visszaemlékezhessen e jeles napra.
-Újpalota 40 éves,- vajon sok ez, vagy kevés? Valahol a várostól még távol, volt egy tanya, körülötte gyümölcsös, benne egy cseresznyefa. A fán játszadozó gyerekek. Aztán nőtt a város, benőtte a dűlőutakat, beszőtte a temetőt, – a kísérletező kedvű várostervező leterített egy szőnyeget a pest környéki tájra, rárajzolta a szocialista embertípus számára megálmodott kísérleti életformát. A szőnyegen érdekes minták rajzolódtak ki, dominó-szerű háztömbök fedték el a tanya világát, szántóföldet, temetőt, ősgyepet. A dominó-házak megteltek lassan élettel, íme, az álom megvalósulni látszik.
Az, hogy néhány évtizeddel később a projekt’ mennyire tűnik átgondoltnak, még ne vitassuk, de az már bizonyos, hogy abban az időben született meg az Álom, amikor egy világrend végkép szerette volna maga mögött hagyni a múlt hagyományait. A nagy kísérlet 24. évében az új világrend dicsőségét szerették volna hirdetni a világnak ezen a tájékán. Ma már emberekkel nem lehet kísérletezni, legalább is szeretnénk ezt hinni. A most felelevenített 1969-es év, a Nagy Kísérlet 24. éve volt. Szüleim tanyasi iskoláját éppen ekkor bezárták, 60-70 iskolás gyermeket a városba irányítottak, az egykori Klebelsberg-féle iskolát lebontották, széthordták szellemi hagyatékával együtt. A természetes-szerves kultúraként működő gazdaságokat felszámolták, a termékeny Kárpát-haza földjén a vas és acél országában Aczél’ korszaka virágzott. A városokba mentünk. A városokba terelt embereket a szocialista nagyipar kezdte foglalkoztatni, s a szovjet mintájú lakótelepek látszottak megoldani a keletkezett lakáshiányt. Lakókísérletek időszaka volt a XX. század világszerte, hogy megoldást keressen a városok túlnépesedésének problémájára. A válaszok sokfélék, a probléma újszerű, a hibalehetőség nagy, évtizedeket és sorsokat határozhat meg. Magyarországon 1972-ben még mindig 218.510 lakásigénylő volt.
Az Újpalotát tervező csapat egyik tagja, Callmeyer Ferenc írja a 80-as években: „Az erőltetett, s felelőtlen városba terelés máig ható szociális feszültségek forrása lett, sajnálatos módon az építészet ennek a tömegigénynek nem befolyásoló, hanem csupán kísérőjelensége volt, a minden művészet lényegét alkotó kreatív kérdés ekkor háttérbe szorult.”
A 3. számú szovjet házgyár termékei nem kedveztek a romantikának. Ezt a „várost a városban” nem építészek, hanem ideológusok alkották meg közösségi terek nélkül, kiskonyhával, vagy nagykonyhával, sehogy sem családi életre alkalmas módon. A család, mint legkisebb egység került itt veszélybe, a közösségek lebontása ideológiai célként jelent meg. A társadalmunk történetének legnagyobb veszélyét éltük meg a XX. századnak ebben a felében, melynek következményeit ma is megéljük az ellátórendszerektől való kiszolgáltatottságunkban!
Újpalota szimbólum, egyszerre csodálatos és egyszerre vészjósló is. Vészjósló, mert betonfalai tízezer éves hagyománnyal szakítanak, a földszintes lakószokásokat egyszerre megváltoztatják. 30-35 évre tervezték, s most a 40. évet ünnepeljük. Csodálatos, ahogy a beton-fakkokban, kalitkákban megjelent az Élet, boldog családok, születő gyermekek öröme szenteli meg ezt a teret. Tízezrek találtak otthonra.
Ha mondjuk 25 évvel ezelőtt szívtuk a belváros szmogos levegőjét, majd a 73Expresszel utaztunk a Keletitől, amely járat csak egy helyen állt meg a Zsókavár utcánál, biztos emlékszik még valaki arra, hogy a tavaszi tömény virágillat miként bódította el az otthonaik felé sietőket. Ez is egy itteni csoda, ma is a város egyik legszebb kertje rejtezik a dominótömbök védelmében. Valamit visszakapunk a cseresznyéskert illatából, amelyről az elején szóltam, mely a 69-es villamos végállomásánál volt, a cseresznyefa törzse, pedig még máig meg van az erdőkerülő úti házak mögött.
Bárhol az országban találkozhatunk a hetvenes évek lakótelepeivel. Az új városrészek „közösségét” alkotó lakosság rendkívül különböző összetételű, nem természetes módon szerveződő. Nem családi kapcsolatokból nőtt ki hosszú generációk alatt, hanem egy-két év alatt keletkezett, a város természetes önszerveződésén kívüli okokból. Az ideköltözők elhagyják és elveszítik saját éltető közegüket, elszakadnak a családi gyökerek, melyek a közösséggé-válás „lombkoronáját” éltetik.
Az emberöltő szűkös, szorít bennünket. Mikor megérzed az ölelését, biztos pontot keresel. Ez a biztos pont a legközelebb hozzánk a gyökereinkben van, keressük a kapcsolatot az ősökkel, a régi színhelyeket kutatjuk. A sok tízezer embert szinte a véletlen sodorta össze ide az ország különböző vidékeiről. Az idős emberek, akik fiatalon családot alapítottak itt, lassan magukra maradtak. Újpalotán fogható a magány. Az újpalotai magány egyik oka a gyökértelenség és az ideiglenesség érzése.
Nyugat-európában is épültek lakótelepek ebben az időben, de ideológiai kényszert nem alkalmaztak, közösségi tereket együtt hozták létre a lakóterületekkel.

Szép példákat sorolhatunk fel Újpalotán az utóbbi 20-25 évből, melyek a közösségi élet felélesztését szorgalmazzák: találkozó helyek, templom, közösségi ház, szökőkút és környezete, klubok kialakulása, szinte minden esetben civil kezdeményezések küzdelmei árán. A nagy kísérlet 24. évében indult az építkezés, s most a 24. órában vagyunk ahhoz, hogy az elmulasztott évtizedek után mindent bepótoljunk, amit elfelejtettek felépíteni Újpalota 40 éves létezése alatt. De milyen hatásuk van a meg nem épült közösségi tereknek az azóta felnőtt generációkra és az elmagányosodott idősekre, akik itt maradtak önként vagy muszájból.
Két kiállítónk Kocsi Olga és Varga Gábor Vargosz, ismerik a helyet, de ugyanazt a környezetet más-más szemlélettel látják.
Olgát lenyűgözi a paneltömbök között felfedezett abszurditás, a téglatestek és érintők találkozása, a geometriai egyszerűség, a funkcionalista sivatag. Személyeket nem látunk, esetleg egy-egy galambot, vagy fénycsíkos körvonalakat, hogy minden szürkeség felerősödjön és elérje azt a hatást a képen belül is, ami gyakran ránk nehezedik a tömbök között. A nő megtalálja a racionális ellenpólusát, a szögleteket ironikusan kisarkítja, geometriai kalandot keres a természetesen nőies, érzelmes világában. A kék ég, mint háttér, vagy az ablaksorok ritmusossága, a csak néhol megjelenő színek felerősítik a hellyel kapcsolatos érzelmeinket.
Gábor, nem enged az első hatásnak, évtizedek óta fotózza az eseményeket Újpalotán. Tudja, hogy az élet ott bujkál a titkos rejtekhelyeken. Az életet keresi a tömbök között, azt a csodás képességet, ahogy létezni tudunk a legsivárabb körülmények között is.
A „Stop presszó” és a „Faház” kultikus helyei a földből meggondolatlanul kinőtt telepnek. Jelezése a világ számára, hogy a kevés számú emberléptékű helyek közül valók messze a vidéken. Az egykori, építési munkák idején felhúzott felvonulási épületek, élelmiszeres bódék a terveken sem szerepeltek, az építkezés befejeztével kisboltként, kocsmaként véletlenül ottfelejtődtek. A neve az, ami az anyaga, ami ebben a környezetben megkülönbözteti a többi épülettől. Most, láthatólag menedékház. S mivel játszanak az emberek a Faházban? Tömbház formájú dominókkal. Belestem az ajtón magam is, a személyek mások voltak, de a karaktereket megtaláltam, a tízmillió tonnás tömbök személyiségformáló erejűek. Szüksége van az embernek ebben a nagyon erőteljes környezetben a közösségre és a szabadság élményére, még fokozottabban.
A két kiállítás egymást erősíti, még nagyobb hatással vannak ránk a képek a különböző szemlélet által. Jó választás volt kettejük közös kiállítását megrendezni.
Gratulálok Kocsi Olgának és Varga Gábor Vargosznak, – a Közösségi Ház munkatársainak, egykori kollégáimnak köszönöm az élményeket és a felkérést!
Ezennel megnyitom a kiállítást!
Hajnal László-Törökszentmiklós, 2009. június 8.
A kiállítás július 10-ig, az Újpalotai Közösségi Ház programjaihoz igazodva tekinthető meg, illetve Újpalota fennállásának 40. évfordulója alkalmából a kiállításhoz kapcsolódóan „Újpalota képeslapokon” címmel képeslap kollekciót jelentetett meg a közösségi ház, amely az érdeklődők számára ingyenesen hozzáférhető a Zsókavár utca 15-ben, a Zsókavár Galériában.

Kapcsolódó cikkek:

Kapcsolódó linkek:

Kapcsolódó anyagok:

Képes beszámoló

(A képekre kattintva letöltheti a fotót:-)