Menu

25,20
(képes beszámoló a cikk végén)

2009.05.18.

Ünnepelni jó! Nagyon jó! Főleg, ha ilyen ünnepre hivatalos az ember, mint egy civil szervezet negyedszázados (Újpalotaiak Baráti Köre Művelődési és Érdekvédelmi Egyesület), valamint egy médium két évtizedes (Toronyhír) születésnapja.

Az Újpalotai Közösségi Ház kiállítóterme szinte zsúfolásig megtelt: ismerősök, barátok köszöntötték egymást. Volt, aki több év nem látta a másikat, és csak erre az ünnepre látogatott el, de voltak olyanok is, akik azóta is sokszor találkoznak egymással.
Nem véletlen, hogy a program éppen a kiállító teremben vette kezdetét, hiszen számos korabeli dokumentum, fénykép kapott helyet a bemutatott tablókon.
Az eredeti program szerint Pozsgay Imre is jelen lett volna a megnyitón- aki maga is látható egy archív képen, hiszen a korábbiakban járt az ÚBK rendezvényein-, ám elfoglaltsága miatt egy levélben üdvözölte az ünneplőket.
-Tisztelt Báthory Béla! Mikor először beszéltünk az újpalotaiak jubileumáról, valóban úgy tűnt fel, hogy részt vehetek ünnepükön, ahová őszinte, nagy örömmel mentem volna. Hiszen közös dolgaink, emlékeink és a mai feladatok is ezt kívánnák. Önnek nem kell mondanom, mennyire fontosnak tartom, amit 25 évvel ezelőtt tettünk és az Újpalotaiak Baráti Köre most is tesz. Gratulálok a nevezetes évfordulón! Érezzék jól magukat ünnepi összejövetelükön! A vesztes én vagyok, mert a körülmények hatalma miatt nem lehetek ott. Ne mondjanak le rólam, lélekben ott leszek. Barátsággal: Pozsgay Imre- olvasta fel Báthory Béla, az ÚBK elnöke az üdvözlő szavakat, majd ő maga is köszöntötte a megjelenteket.
– 1984. május 10-én, amikor de jure is megalakult az Újpalotaiak Baráti Köre, biztosan nem gondoltuk, hogy 25 év múlva itt állunk ősz hajjal, kissé megöregedve és még mindig létezik az ÚBK. Arra kérdésre, hogy miért alapítottuk akkor, régen ezt az egyesületet, még a mai délutánon reméljük, hogy válaszokat kapunk a Péterfi Ferenc által vezetendő kerekasztal-beszélgetésen. Fiatal családapák voltunk, fiatal lakótelep lakói, s azt gondoltuk, hogy rajtunk múlik, milyen környezetet, milyen közös életet teremtünk együtt Újpalotán. A különböző akadályok, a hivatalos szervek ellenállása, a különböző bekerítések csak növelték bennünk a küzdésvágyat. Akkor is hittük, ma is hisszük, hogy a város, a városrész jelene és jövője a civilek kezében van. Azokéiban, akik kötődnek lakóhelyükhöz, akiknek fontos, hol élnek, akik közösségeket hoznak létre, akik hisznek abban, hogy csak valódi, megtartó közösségben van esélye az embereknek arra, hogy egészséges lélekkel tudjanak létezni egy kizökkent világban. Abban az első korszakban a gyerekeink is ott voltak velünk az összejöveteleink nagy részén, erről rövid filmösszeállításunk is tanúskodik, amit Hámori Pistának köszönhetünk. Ha nincsenek is konkrét ismereteink arról, továbbvitték-e saját felnőtt életükben azt, amit gyerekként megtapasztaltak a baráti közösségben, biztosak lehetünk abban, hogy valahol, valamilyen téren biztosan gyümölcsöztetik.
Nagyon örülök, hogy ennyien eljöttetek, hogy együtt lehetünk, hogy élünk és hogy még mindig fontosak azok az eszmék és célok, amiért akkor együtt megalapítottuk az Újpalotaiak Baráti Körét. Köszönöm Mindnyájatoknak a segítséget ezen ünnep megrendezésében! Vidám, örömteli ünneplést kívánok kedves Mindnyájunknak ezen a délutánon és estén!- mondta, majd az elnök felsorolta azokat, akik már nem lehetnek ezen az ünnepségen jelen: Bozóki Judit, Csornai László, Drégely György, Erdős Zoltán, Fábián Imréné, Dr. Horváth Pál, Majorosi Attila, Neumark Anna, orosz László, Samu Imre, Szász István, Végh László, Vörös Károly, Kósa György, Szentesi Mária, Baráth Gábor, Naszády Ferenc, Fodor Márta. Egy perces néma főhajtással emlékeztek a jelenlévők rájuk.
Szalóczy Lajos, a Polgári Érdekképviseleti Egyesület elnöke szintén köszöntötte az ünnepre érkezőket, majd elmondta, hogy az elmúlt közel húsz év folyamán rendszeresen találkozott a két szervezet tagsága és folyamatosan megbeszélik eredményeiket, megvitatják teendőiket, kezdeményezéseiket. A Toronyhír 20 éves jubileuma alkalmából Báthory Erzsi, az újság szerkesztője, alapítója virágcsokrot, míg az ÚBK születésnapja alkalmából Báthory Béla egy üveg italt kapott tőle. Mindezeket követően Tóth Lajos, a Csokonai Művelődési Ház igazgatója egy csillagszóróval díszített tortával köszöntötte az ünneplőket, míg Avarkeszi Béla, civil referens egy különleges oklevelet nyújtott át, melyen az éppen 25 évvel ezelőtti eseményeket lehetett olvasni. A legutolsó, és egyben legnagyobb betűkkel szedett sorban pedig ez állt: Megalakult az ÚBK.
Az ünnepi eseményen résztvevők ezután a szomszédos színházteremben nézték meg közösen Hámori István rövidfilmjét, amely az elmúlt években történteket mesélte el.
Az ünnepség csúcspontjaként Péterfi Ferenc, közösségfejlesztő szakértő vezetésével beszélgettek, a múltat idézték fel a jelenlévők.

Kapcsolódó cikkek:

Kapcsolódó linkek:

Kapcsolódó anyagok:

Képes beszámoló