Menu

Idén is igényelhető a „Ne hagyj az autóban!” matrica

2022.06.22.

Az elmúlt időszakban szinte minden napra jutott egy borzalmas hír az autóban felejtésről.

Így aztán a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közölte az MTI-vel, hogy idén is igényelhető a „Ne hagyj az autóban!” matrica.

A hivatal emlékeztetett: matricakampányuk 2017 óta hívja fel a szülők és a gazdák figyelmét arra, hogy a hőségben ne hagyják gyermekeiket és házi kedvencüket az autóban. A nyár beköszöntével a Nébih ismét elindította matricaigénylő felületét, hogy minél több helyen megjelenhessen a kulcsfontosságú üzenet.

Felhívták a figyelmet: kánikula sem kell ahhoz, hogy a napon álló, zárt autóban akár tíz perc múltán életveszélyesen magas legyen a hőmérséklet.

Példaként említették, hogy 30 Celsius-fokos melegben ennyi idő alatt 70 Celsius-fokra forrósodhat az autó belseje. Az ennyire magas hőmérsékletnek kitett kisgyermek vagy háziállat szervezetét rövid időn belül súlyos egészségkárosodás érheti, s akár halállal is végződhet a pár percnyi figyelmetlenség – mutattak rá. A tragédiák megelőzése, a minél hatékonyabb figyelemfelkeltés érdekében a Nébih idén is várja azon vendéglátó- és kereskedelmi helyek, valamint magánemberek jelentkezését, akik készek jól látható helyre (pl. az üzletek bejárati ajtajára) kiragasztani a „Ne hagyj az autóban!” matricát. Az igényeket a Nébih oldalán lévő űrlap kitöltésével jelezhetik.

A Nébih arra is felhívta a figyelmet, hogyha mégis megtörténne a baj, nem árt tisztában lenni a hőguta tüneteivel és a teendőkkel. Hőgutára utal, ha a kutyának ijedt és zavart a tekintete, nyugtalan vagy elfekszik, zihál, szaporán lélegzik, fújtat, csorog a nyála vagy hány, vagy a testhőmérséklete 42 fok fölé emelkedik. Ilyenkor a cél a testhőmérséklet gyors és hatékony csökkentése, míg a kutya eljut az állatorvoshoz.

A Nébih rámutatott, hogy a legjobb védekezés a megelőzés, ezért soha ne hagyják az emberek a kedvencüket a tűző napon kikötve, vagy kocsiba zárva. Kánikulában ne futtassák kutyákat, sétálni is csak a kora reggeli és esti órákban ajánlott. A szívbeteg és az idős kutyákra különös gondot kell fordítani, hiszen ők érzékenyebbek a melegre. A kertben, szabadon tartott kutyának mindig legyen árnyékos, hűvös helye, ahol a hőség elől menedéket talál. Azt is javasolták, hogy mindig legyen a kutya itatótáljában friss ivóvíz és mivel a nagy melegben az étvágyuk is csökken, etetni több részletben, az esti és a reggeli órákban célszerű őket.

(MTI)