Menu

Testületi ülés után IV.

2009.05.05.

A sajtótájékoztató utolsó részében Hajdu László polgármester a tavalyi év költségvetésének lezárását értékelte.

– A 2008. évi költségvetésben kitűzött legfontosabb céljainkat elértük: az egész év során működési hitel nélkül gazdálkodtunk, folyamatosan fenntartva fizetőképességünket. Elmondhatjuk azt is, hogy fejlesztési feladatainkat fel¬halmozási hitel felvétele nélkül teljesítettük. A bevételi terv 94,5%-ra teljesült, a kiadások 87,7%-a valósult meg. A bevé¬telek folyamatosan fedezték a kiadásokat. Az önkormányzati in¬tézmények fi¬nanszírozása igazodott az igényekhez; működési támo¬gatásuk kereken 98%-ra teljesült. A bevételek között a helyi iparűzési adó összes bevételünk 27,6%-át adta 2008-ban, összege meghaladta az 5 milliárd Ft-ot. Az önkormányzat által beszedett építmény-, telek-, gépjárműadóból több mint 1,8 milliárd Ft folyt be (ami 160 millió Ft-tal magasabb összeg, mint 2007-ben). A központi költségvetésből származó működési bevételek összege meghaladta a 4,2 milliárd Ft-ot. Az önkormányzati tulajdonú ingatlanok, la¬kások és egyéb helyiségek értékesítéséből származó bevétel együttesen 431 millió Ft-ot ért el. A kiadások között működésre a 2007. évinél 9,1%-kal fordítottunk többet, míg a felhalmozási kiadások összege 6,9%-kal emelkedett. Szociális juttatásokra 676 millió Ft-ot fordított az önkormányzat. A legfontosabb felhalmozási kiadásokról szólva el kell mondani, hogy az ön¬kormányzati intézmények felújítására és beruházásaira több mint fél milliárd Ft-ot fordítottunk. Ebből: az Egészségügyi Intézmény szakmai fejlesztési prog¬ramjára 154 millió Ft, a Kontyfa Iskola és Óvoda felújítására 61 millió Ft, a Száraznád Nevelési-Oktatási Központ akadálymentesítésére 52 millió Ft jutott. Útépítésekre 94 millió Ft-ot, parkolók építésére 42 millió Ft-ot, járdák építé¬sére 32 millió Ft-ot költött az önkormányzat. A Budai II. Stadion pályavilágí¬tásának kiépítésére 102 millió Ft-ot fordítottunk. Összességében elmondható, hogy 2008-ban is megőriztük fizetőképességün¬ket, újabb hitel nélkül is biztosítottuk a kerület fejlesztését. Az önkormány¬zat sikeresen zárta a négyéves gazdasági program második évét is.
Hajdu László kiemelt fontosságú napirendi pontnak nevezte a gazdasági társaságok tavalyi mérlegének és idei üzleti tervének elfogadását. Mint mondta, a korábbi három önkormányzati gazdasági társaság február 1-től egy negyedikkel is kiegészült. A régi Szociális Foglalkoztató megszűnését követően a Palota-15 Kft. vette át a feladatot.
– A CSAP-15 Kft a kerületi vásárcsarnokok és piacok üzemeltetési feladatait látja el. Tavalyi évben a Kft. mérleg főösszege 187,9 MFt, nyeresége 22,9 MFt volt. 2008-ban a társaság több fejlesztést hajtott végre, kiemelkedő, hogy a Wesselényi utcai vásárcsarnok rekonstrukciójának engedély-tervei és kiviteli tervei elkészítése, az oltóvíz-vezeték cseréje, a szelektív hulladéktárolók korszerűsítése, a Kazán utca oldali piaci kapuk cseréje, a gazdasági bejárók kialakítása. Fejlesztései között fontos megemlíteni, hogy Újpalotán bővítette a térfigyelő rendszerét, továbbá termelői asztalokat újított fel.
2009-ben tervezzük a Wesselényi utcai vásárcsarnok rekonstrukcióját, elősegítve ezzel a környéken élő lakosság kulturált környezetben történő kiszolgálását.
A Palota Holding Zrt. kezeli az önkormányzat tulajdonában lévő lakás és nem lakás bérleményeket, üres telkeket, elvégzi a felújítási, karbantartási munkákat. Kezelési, üzemeltetési feladatköréhez tartozik a Nyugdíjasház és a Közéleti Ház működtetése is. 2008-ban a Zrt. mérlegszerinti főösszege 261,7 MFt, nyeresége 15,1 MFt volt. A Palota Holding 2009. évi felújítási munkái között változatlanul kiemelt feladat a lakások lehetőleg teljes körű felújítása, az elektromos hálózat cseréje, melyet anyagi lehetőségeihez mérten tud a Zrt végrehajtani. 2008-ban a Nyugdíjasház rekonstrukciós tevékenységének befejezéseként megtörtént a garzonlakások elektromos hálózatának cseréje, a közösségi területek új burkolattal történő ellátása. Terveinkben szerepel a Nyugdíjasház bővítése, melynek tervezési munkálatai már megkezdődtek.
A Répszolg Kft. feladatai között az utak, a járdák építése, fenntartása, közterületi, kommunális szolgáltatások, hibaelhárítások, közhasznú foglalkoztatás mellett kiemelt feladata a XV. kerület zöldfelületeinek fenntartása. A társaság eredményesen zárta a 2008. évet, mérleg főösszege 172,5 MFt, nyeresége 11,2 MFt volt.
A Szociális Foglalkoztató jogutódjaként alapított Palota-15 Kft még nem üzemelt 2008-ban, ezért a társaság üzleti tervének módosításáról döntött a testület és 153,2 MFt-ban fogadta el mind a tervezett bevételek, mind a költségek és ráfordítások összegét.
A RUP-15 Kerületfejlesztési Kft. új alapítású cég, ezért a testület a társaság üzleti tervéről tárgyalt, mely akkor tud realizálódni, ha az önkormányzat a benyújtott pályázatokon eredményesen szerepel. Ezt követően a cég első menetben közel 600 MFt-os városfejlesztést fog szervezni és a későbbiekben is hasonló nagyságrendű fejlesztéseket szeretnénk pályázati pénzből és önkormányzati forrásból megvalósítani.