Menu

Nem tudhatom…

2009.05.05.

Radnóti Miklós születésének századik évfordulója alkalmából a Hubay Jenő Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Pedagógiai Szakkönyvtár nemrégiben versmondó versenyt hirdetett, melyre a fővárosból és Pest megyéből jelentkezhettek a 7-8. osztályos, valamint a középiskolás diákok.

A verseny az elmúlt héten volt az iskola Hubay nagytermében, ahol Kecskeméthyné Mezősi Annamária a XV. kerület pedagógiai koordinátora köszöntötte a jelenlévőket miután Bartók Béla: Allegro barbaro című művét zongorán előadta Vargyas Márton, a Hubay Jenő Alapfokú Művészetoktatási Intézmény IV. évfolyamos továbbképzős növendéke, felkészítője: Némethné Hutka Katalin, majd Szelényi István megzenésítésében Radnóti Miklós: Két karodban című műve hangzott el, előadta: Baghi Viktória, a Hubay Jenő Alapfokú Művészetoktatási Intézmény IV. évfolyamos növendéke. Felkészítője: Csáki Andrea, zongorán kísért: Némethné Hutka Katalin.
A művészetoktatási intézmény nevében Kőrösy Róbert igazgató nyitotta meg a versenyt.
Az igazgató úr miután köszöntötte a jelenlévőket, arról beszélt, hogy egyik legkedvesebb költője Radnóti Miklós, akinek Nem tudhatom c. versét még 3. osztályos korában mondta el, ám nem volt nagyon sikeres. Épp ezért, amikor azt tervezték, hogy megszervezik ezt a versenyt, úgy gondolták, hogy olyan korosztály számára hirdetik meg ezt a megmérettetést, akik már értik, megértik Radnóti Miklós szavait, gondolatait.
-Igazából ez nem is verseny, hanem egy találkozó. Egy találkozó azok számára, akik szeretik Radnóti Miklóst és költészetét, és szeretnék még jobban megismerni- mondta, majd Forró Zoltán szakreferens az Apáczai Kiadó nevében szintén sok sikert kívánt a versenyzőknek ugyanúgy, mint Németh Angéla, a MOS Bizottság elnöke, aki szintén arról beszélt, hogy egyik legkedvesebb költője Radnóti Miklós már csak azért is, mert egy napon született vele…igaz, nem száz évvel ezelőtt.
A versenyen 59 versenyző vett részt, 29 7-8. évfolyamos és 30 9-12. évfolyamos tanuló. A 7-8. évfolyamon 9 kerületi és 7 fővárosi illetve Pest megyei iskola diákjai versenyeztek. A 9-12. évfolyamosoknál 5 kerületi és 6 fővárosi illetve Pest megyei iskola diákjai indultak, akik a két zsűri tagjai előtt mutathatták be, mennyire érzik át a költő gondolatait, s mindezt hogyan tudják tolmácsolni.
A 7-8. osztályosoknak Dr. Küronya Pálné, az Apáczai Kiadó tankönyvszerzője, az I. kategória zsűri elnöke, Virág Gyuláné, az Apáczai Kiadó tankönyvszerzője és Somlyó Magdolna, közoktatási szakértő, a Hubay Tehetségpont egyik megalapítója, a zsűri tagjai előtt kellett szerepelniük, míg a nagyobb zsűrijének tagja volt: Seress Zoltán színművész, a Bárka Színház igazgatója, a zsűri elnöke,
Szabó István színművész és Tajti Réka, a Budapest XV. kerület OMIS Osztály munkatársa.
A verseny ennek megfelelően két helyszínen folyt: a Hubay teremben a II. kategória, az első emeleti kamarateremben az I. kategória versenyzői voltak.
A versenyt követően Dr. Küronya Pálnét, az Apáczai Kiadó tankönyvszerzője ismertette a zsűri véleményét, majd Kőrösy Róbert az I. kategória helyezettjeinek-, Dr. Pálinszki Antal alpolgármester a II. kategória helyezettjeinek adta át a díjakat, míg Forró Zoltán szakreferens Esztergályos Jenő, az Apáczai Kiadó ügyvezető igazgatójának nevében mindkét kategóriában a felkészítő tanároknak adta át elismerést, majd a kategóriánként első három helyezett szavalta el újból kedves versét, kivéve Gaál Mónikát, a II. kategória győztesét, aki egy másik szavalóversenyen vett részt az eredményhirdetéssel egy időben.

Végeredmény:

7-8. évfolyam:
I. helyezést ért el Golán Bence 8. évfolyamos tanuló, a szobi Börzsönyvidéki Bölcsőde, Óvoda és Általános Iskola és EGYMI tanulója.
II. helyezést ért el Bakonyi Lili 7. évfolyamos tanuló, a Budapest II. kerületi Áldás Utcai Általános Iskola tanulója.
III. helyezést ért el Wettstein Gergely 8. évfolyamos tanuló, a szentendrei Szent András Általános Iskola tanulója.

9-12. évfolyamon
I. helyezést ért el Gaál Mónika 10. évfolyamos tanuló, a Budapest XV. kerületi László Gyula Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda tanulója.
II. helyezést ért el Tamás Lilla 11. évfolyamos tanuló, a Budapest XV. kerületi Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakközépiskola tanulója.
III. helyezést ért el Bagyánszki Barbara 11. évfolyamos tanuló, a Budapest XV. kerületi Károly Róbert Kereskedelmi Szakközépiskola, Általános Iskola és Óvoda tanulója.