Menu

Tehet a tehetségért

2009.04.30.

Az elmúlt hétvégén TEHET A TEHETSÉGÉRT címmel országos konferencia volt a Hubay Jenő Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Pedagógia Szakkönyvtár Hubay termében, amely program egyben a kerület Tavaszi Pedagógiai-Szakmai Napja is volt.

Miután tehetséges diákok: Jávorcsik Alexandra, a Hartyán NOK 8. osztályos tanulója énekelt, a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola és Szakiskola 6.-7. évfolyamos növendékei tartottak bemutatót, míg a Molnár Sándor- Hirkó Judit páros néptánccal léptek színpadra.
Mindezek után nyitotta meg a konferenciát és a programsorozatot Hajdu László polgármester, aki miután a kerületről szólt néhány gondolatban, arról beszélt, hogy tehetség kibontakoztatásához mind a szülőkre, mind a nevelőkre nagy szükség van.
-Ám a szülői léthez is tehetség kell: alkalmas-e arra a szülő, hogy a jövő generációját felnevelje. A kerületben közel 600 családban élnek ugyanis veszélyeztetett körülmények között gyerekek. Ám a cél az, hogy a gyerek családban nőjön fel, ám ehhez szakmai összefogás szükséges. Egy szolgálatot el lehet látni sokféleképpen. Rákospalota méltó arra, hogy ez a konferencia itt legyen, hiszen már 800 évvel ezelőtt is folyt itt kulturális élet- mondta, majd kezdetét vette a plenáris ülés.
Először dr. Ranschburg Jenő pszichológus: A tehetséges gyermek címmel tartotta meg előadását olyan érdekfeszítő módon, hogy időnként maga az újságíró is elfelejtett írni, inkább a gondolatok befogadására törekedett. Amint a tanár úr elmondta, a hetvenes évek óta a tehetség kutatásának rabja.
-Minél idősebbé válok, annál több tehetséges embert találok. Ugyanis tudni kell, hogy sokszor a tehetség elkallódik. Sajnos, nem igaz az, hogy a tehetség mindig utat tör magának. Akik elkallódnak, azokat nem vesszük észre. Az a feladatunk, hogy minél kevesebben legyenek azok, akik elkallódnak.
Az igazán tehetséges gyerek aszinkron személyiség, tele van kínlódással, nehezen illeszkedik. Vannak olyan területek, amelyen magasabb-, és vannak területek, amelyen alacsonyabb szinten áll, mint a korosztályának megfelelő elvárás. Mindezt azonban a környezete nehezen tolerálja.
A tehetség velünk születik, és túlmutat a kiváló képességeken. A túlzott érzékenységet azonban különböző területekre lehet osztani: van a pszichomotorosan érzékeny gyerek, aki állandóan mozog, igazi hiperaktív Tigris- Milne alakjait idézve. Van olyan, aki Malacka típusú- állandóan koncentrál, míg a Micimackó típusú, aki képtelen állandóan koncentrálni, a Füles pedig önértékelési zavarral küzdő egyén. A gyereknél fel kell figyelni a tehetségre, ha már kicsi gyerekként van ún. fantáziabarátja- igazán irodalmi tehetség.
Egy másik típusú tehetséges gyereknél szenzoros érzékenység figyelhető meg. Ő olyan, akinek ki kell vágni a ruhájából a címkét, mert idegesíti, vagy az a gyerek is ilyen, akit csak csukott szemmel lehet fotózni, mert a vaku idegesíti.
A kognitív, intellektuálisan érzékeny gyerek kíváncsi természetű, nem szereti, ha be kell magolni valamit. Jobban szereti, ha felfedezhet magától mindent. Valóban kreatív gondolkodású.
Az emócionálisan érzékeny tehetséges gyerek jobban sebezhető. A fájdalom neki nagyobb fájdalom, az öröm is nagyobb öröm. Ám nem öncélúan tehetséges, hanem a korábbi típusokhoz kapcsolódik, ti azokat- mondta többek között dr. Ranschburg Jenő, pszichológus, akinek előadását még nagyon sokáig hallgatták volna a konferencia résztvevői, ám a programnak folytatódnia kellett.
Sipos János, a MNÁMK Pedagógiai Intézet intézményegység-vezetője a tehetséggondozás új felfogásáról és lehetőségeiről beszélt egy prezentáció keretében.
Előadását Apáczai Csere Jánostól idézett mondattal kezdte, mely szerint ” Az tudomány gyükere keserű, gyümölcse penig gyönyörűséges.” Ő a magyar közoktatásban jelenlévő tehetséggondozó programok típusairól és annak színtereiről beszélt, majd a tehetségről szólva elmondta: Mindenki tehetséges lehet, csak meg kell találni, hogy ki -miben az! Ehhez azonban szükség van a bizalomra, a szeretetre, a személyességre. Előadásában külön kiemelte, hogy a tehetséggondozás az anyaméhben elkezdődik már, és egészen a halál pillanatáig kell, hogy tartson, illetve szót ejtett a Nemzeti tehetség programról is, melyről bővebben a neten is lehet olvasni.
Sipos János, ahogy idézettel kezdet előadását, úgy egy Kung Fu-Ce idézettel zárta gondolatait, mely útravalóként sem rossz: Ha erőd kevés, akkor félúton kidőlsz, de ne feküdj le már az út elején.
A délelőtti előadások sorát dr. Heimann Ilona az ELTE főiskolai docense, a tehetség szakirányú képzés referense: A tehetség pedagógiai megsegítése című prezentációja zárta. Szólt arról, hogy mit lehet tenni a tehetség kibontakoztatásáért, milyen lehetőségek vannak, majd négy kérdésre kereste meg a lehetséges válaszokat: Kik gondozzák, és fejlesztik hatékonyan a tehetségpalántákat? Milyen szakmai tudás birtokában tehetik ezt? Tanulható -e, tanítható-e a tehetséggondozás? Mire van szükségük a tehetségeknek? Az előadó hangot adott annak a véleményének, mellyel mindenki egyet értett: szükség van a tanárképzésre,-továbbképzésre a tehetségek fejlesztése érdekében. A képzés során pedig számos ismeretet kell elsajátítaniuk a pedagógusoknak. A pedagógusok mellett azonban a tehetséggondozásban nagy szerepe van a szülőknek, és a mentoroknak is. A tehetséges gyereknek emellett szüksége van lehetőségre, bátorításra, segítségnyújtásra. Dr. Heimann Ilona előadását szintén egy idézettel zárta, melyet Piaget mondott: Az oktatás fő célja olyan embereket nevelni, akik képesek új dolgokat létrehozni, nem csupán megismételni azt, amit az előző nemzedékek már megtettek -olyan embereket, akik kreatívak, találékonyak és kíváncsiak…akik tudnak kritikusak lenni, az igazukat bizonyítani, és nem fogadnak el mindent, amit felkínálnak nekik.”
Mindezek után délután szekciókban folyt a munka moderátorok segítségével: Bölcsődei -óvodai tehetséggondozás
A természettudományos tehetséggondozás az iskolákban
A művészeti tehetséggondozás kérdései
Iskolai tehetséggondozás a sportban
Esélyteremtő tehetséggondozás
Az iskola tehetségei és a környezet (család, önkormányzat, tehetségsegítő szakmai és civil szervezetek)
A pszichológus feladatai a tehetségfejlesztésben

A közel kétórás szekció-megbeszéléseket követően először a „Tehet a tehetségért” országos pályázatok eredményhirdetése volt, majd a záró-összegző plenáris ülésen a szekciók moderátorai összefoglalták az elhangzottakat, megosztották a többiekkel.
Amint az országos pályázat eredményhirdetésén elhangzott, a tehetséggondozó szakemberekből álló zsűri elnöke: dr. Herskovits Mária, a Magyar Tehetséggondozó Társaság alelnöke volt.
Külön elismerésben részesültek:
A Magyar Tehetséggondozó Társaság Különdíját kapta Szák-Kocsis Kata, a budapesti Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Diákotthon
A díjat Heimann Ilona, a Tehetséggondozó Társaság vezetőségi tagja, a „Tehetség” lap szerkesztőségének tagja adta át.

A Magyarországi Pedagógusok Egyesületének Különdíjával díjazott Laczka Istvánné és Pogányné Thomán Angéla közös pályaműve, akik a Bp. II. ker. Pedagógiai Szolgáltató Központ munkatársai. A díjat Somlyó Magdolna az Egyesület elnöke és dr. Ligeti Csákné az Egyesület alelnöke, a bírálóbizottság elnöke adta át.

A bírálóbizottság Különdíját és a Bp. XV. ker. Polgármester Elismerő Oklevelét kapta:
Bognárné Szőllősi Anna (Károly Róbert Általános Iskola)
Hanzelikné Agócs Irén (Kossuth Nevelési-Oktatási Központ)
Zsoldos Béláné (Hartyán Nevelési-Oktatási Központ)
A díjat a polgármester úr megbízásából Németh Angéla, a MOS Bizottság elnöke és Kőrösy Róbert a Hubay Jenő Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Pedagógiai Szakkönyvtár igazgatója adta át a pályázatot és a konferenciát meghirdetők nevében

A pályázatot meghirdetők közül a Hubay Tehetségpont díjait szintén Kőrösy Róbert, valamint Somlyó Magdolna, a Hubay Tehetségpont egyik alapító tagja, közoktatási szakértő adta át.
I. helyezett: László Ágnes (Bárczi Géza Általános Iskola, Budapest)
II. helyezett Magyari Filoména Szilvia (Általános Iskola Budapest, Medgyessy Ferenc u.)
III. helyezett Pirók Mónika (Szolnoki Városi Óvodák-Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Pedagógiai Szakmai Szolgáltató Intézmény)
IV. helyezett Horinkáné K. Melinda (Margaréta óvoda, Budapest)
V. helyezett Rektor Orsolya (Dózsa György Általános Iskola, Tatabánya)
VI. helyezett lett Tóth Ferencné (Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola és Óvoda, Szarvas)

A díjak átadását követően került sor a plenáris ülésen a szekcióvezetők beszámolóira, melyet Rajnai Gábor, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács alapítója, a Szövetség Felügyelő Bizottságának elnöke, a LOGOS Alapítvány elnöke vezette. A szekcióüléseken elhangzottakat Baracskai Éva, a Micimackó óvoda óvodavezetője, Hanzelikné Agócs Irén, a XV. kerületi Pedagógia Szakmai Műhely reál tagozatának vezetője, a Kossuth NOK igazgató-helyettese, Homor Istvánné, a Hubay AMI és PSZK nyugalmazott igazgatója, művészetoktatási szakértő, dr. Géczi István, a XV. kerületi Ifjúsági és Sportközpont igazgatója, Bajzák Erzsébet M. Eszter nővér, a Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet vezetője, közoktatási szakértő, tehetségpont-vezető, Dr. Steklács János, a Kecskeméti Főiskola docense, Németh Angéla, a MOS Bizottság elnöke és Szűcs Imre Lóránt pszichológus, a Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola tanára, az Aranyelme Egyesület elnöke foglalta össze, majd mindezeket követően a jelenlévő határon túli magyar területekről érkezők mondtak köszönetet, hogy ezen a konferencián részt vehettek és sok hasznos információval gazdagodva térhetnek haza, adhatják tovább az itt hallottakat.

Kapcsolódó anyagok:

Kapcsolódó linkek: