Menu

Városházi Karácsony

2008.12.19.

Az időjárás átírta az idei Városházi Karácsony rendezvényt, ugyanis bár december közepén általában hó várja a gyerekeket a Hubay Jenő téren, a kerület karácsonyfája előtt, 2008-ban az eső esett szakadatlanul. Így az egész programnak az önkormányzat Díszterme adott otthont.

Az ünnepi köszöntő keretében Hajdu László polgármester elmondta, hogy a egy kis szeretet átadásával szeretnék a szervezők a karácsonyi ünnepeket előre hozni.
-Tudom, hogy itt csupa jó gyerek ül, akik jól tanulnak, jól viselkednek. Kétszeresen is ajándékot kaptok ma: egyrészt ajándékcsomagot, másrészt egy ajándékműsort. Legyen szép karácsonyotok! Azt kívánom, hogy a szeretet és a világosság minden otthonba érkezzen meg!- mondta, majd az adventi négy gyertya közül az elsőt meggyújtotta.
A polgármester szavait követően az egyházak képviselői is szóltak néhány gondolatban a gyerekekhez és a felnőttekhez, majd meggyújtottak egy-egy gyertyát.
Először Vitai Attila katolikus esperese-plébános arról beszélt, hogy ilyenkor karácsonykor egy csodálatos kisgyermekre emlékezünk, aki nem a meséből lépett ki. Ő volt a kis túlélő, akinek 32 évesen az életére törtek. Egyszer halálra is ítélték, amit túlélt, majd keresztre feszítették. Ám példabeszédében is a jóra biztat.
Fábián Sándor baptista lelkész arra kérdezett rá, hogy vajon Mária és József hova fektették a kisdedet. A gyerekek rögtön rávágták, hogy jászolba. Ám manapság már egy gyerek sem fektetne senki sem jászolba, majd így folytatta:
-Valaki gondolt rám- ez a gondolat járt a fejemben, amikor kezemhez kaptam a meghívót. Mindez pedig a szeretetre vall.
Simonfi Sándor református esperes- lelkész pedig átvette a szót és így folytatta:
-Egy áldást fogunk most mondani. A karácsony legnagyobb ajándékában fogunk részesülni: a szeretetben. A szeretetben legyetek megajándékozottak!
A gyertyák meggyújtását követően a Czabán Általános Iskola és Óvoda Klapka Óvoda nagycsoportosai betlehemes műsort adtak elő. A gyerekeket Végváriné Kékhegyi Erika és Bokáné Balogh Zsuzsanna óvónők készítették fel.
Az ünnepi műsorban a Betlehemi éj című előadásukkal a Budapesti Utcaszínház művészei léptek fel, majd Hajdu László polgármester, a jelenlévő önkormányzati képviselők a művészek segítségével adtak át ajándékcsomagot.
Az ajándékcsomagok az alábbi támogatók felajánlásában készülhettek el:
Ázsia Center: Aranyeső Ékszerüzlet – Tóth Györgyné
Péter Vas Műszaki Kereskedés – Gáncs Péter
Mark ? Info Bt. – Ivánkai Györgyné
Hartel Üzletház – Kis Jánosné
Joker Magic Kft. – Czili Gyula
Billerbeck Budapest Kft. – Mayer Katalin
Praktiker Kft. – Cseh István
Gála Bútorbolt -Vörös Gáborné
Lángőr és Tüzeléstechnikai Szaküzlet – Kovács György
Országos Gyermekvédő Liga budapesti elnöke Matusek Zsuzsanna és az SZDSZ XV. kerületi szervezetének elnöke Máté Gyula