Menu

Knáb László „sokszínűsége”

2008.11.26.

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Eötvös utcai könyvtárban az elmúlt héten rendkívüli rendezvényre került sor. A könyvtár belső tatarozása miatt nem a szokásos időpontban, a hónap első csütörtökén délután találkozhatott a Közönség a Krúdy Kör rendezvényével, hanem egy héttel később.

-Ez az irodalmi-képzőművészeti program is felejthetetlen volt azonban, mivel Knáb László költővel, festőművésszel, amatőr színésszel tölthettünk el egy közös délutánt- mondta Kanizsa József, író, költő, a Krúdy Kör titkára. E szép őszi, novemberi délutánt nemcsak a kinti szokatlan „vénasszonyok nyarát” utánozó időjárás tette érdekessé, hanem e „sokszínűséggel” rendelkező meghívott vendég is.
Kanizsa József először Krúdy születésének 130. évfordulójára emlékezett néhány gondolatban, majd bemutatta Knáb László festőművészt, akinek a festményei „a meleg színvilágával megnyerik a festmények előtt álló érdeklődőket”. A beszélgetésből kiderült, Knáb László matematikusi diplomát szerzett az ELTE-n, és mégis a vershez, a festészethez vonzódik.
-Megnyeri és lebilincseli, hiszen a tájképektől a szentképekig, az állatportréig megtalálhatóak a palettán a festményei. Tehát, aki amilyen képre vágyik, itt megtalálja a szívéhez közelálló festményt- mondta Kanizsa József, majd versek hangzottak el Knáb László és Kanizsa József tolmácsolásában.
-Így ilyen szép sorok is elhangzottak: „…Holdsugárból fontak ágyat, / hol beteljesültek a vágyat.” (Égi álom), „…Égő karja körbefonna, / tüzes ajkát megcsókolna. /” (Együtt égnénk). E novemberi meleg délután záróakkordjaként Karinthy Frigyes: Nekem gyanús a feleségem című darabból adott elő egy monológot. Knáb László színészként is lebilincselte a közönséget. Kiderült, hogy öt éve az Őrmezei Tarka Színpad tagja, ahol Köllö Miklós rendező, dramaturg vezeti a társulatot, s eddig számtalan sikeres előadásuk volt. Knáb László 2007. decemberében kapta meg a „Pro Teatro” díjat a színészi alakításaiért és 2008 május 15-én a Krúdy Díszoklevelet Krúdy műveinek tolmácsolásáért, a Krúdy Gyula Irodalmi Kör rendezvényein való sikeres közreműködésekért.
Aki ezen a délutánon jelen volt az kitűnő előadásnak lehetett részese. Szívhez szóló festményeket tekinthetett meg, vehetett részt a kiállítás megnyitón. És e „sokszínűséget” bemutató, különleges talentummal rendelkező Knáb László művészi értékét ismerhette meg- mondta Kanizsa József.