Menu

Az ügy mellé állt

2008.11.16.

M. Kecskés Edit volt válogatott versenyúszó 1998-ban hozta létre az Angolna Úszó- Gyógyúszó Iskola Oktatói és Rehabilitációs Alapítványt, ám már több mint két évtizede foglalkozik gyerekek oktatásával többek között mint specifikus szakág oktató.

Az idő folyamán az alapítvány mellé állt számos művész, sportoló, közéleti személyiség és magánember is, így fővédnökként: Erdei Zsolt Madár profi ökölvívó világbajnok, védnökként Szabó Péter ifi EB birkózó, Zubor Attila úszóolimpikon, Balogh Gábor öttusa olimpikon, Czene Attila úszó olimpiai bajnok,Hernádi Judit színművésznő, Barabás Éva műsorvezető, és az artistaművész Rippel fivérek is
Az Angolna Úszóiskola idén február óta a XV. kerületben, a FAWA Sportközpontban is működik, melynek vezetője Fazekas Attila Európa-bajnoki bronzérmes fittness-versenyző. Minderről még a korábbiakban be is számoltunk honlapunk olvasóinak.
Most azonban az alapítvány munkájához újabb kiváló sportoló csatlakozott, Kozmann György kenus, aki négyszeres Európa Bajnok, valamint 2001-ben világbajnok, illetve idén, a pekingi olimpián Kiss Tamással a kenu kettesek 1000 méteres távján bronz érmet szerzett sportoló.
Amint a FAWA Sportközpontban tartott bemutatón Kozmann György elmondta, nagyon sokan keresik meg az olimpia óta, hogy adja a nevét egy-egy programhoz, vegyen részt egy-egy rendezvényen. A felkéréseknek általában eleget tesz, ám nagyon meggondolja, hogy mindez milyen határig mehet el.
M.Kecskés Edit felkérésére azonban rögtön igennel válaszolt.
-Ez egy olyan szép és nemes kezdeményezés, amelyet száz százalékban támogathatónak tartok- mondta a sportoló.

Kapcsolódó cikkek: