Menu

Testületi ülés után IV.

2008.11.07.

A sajtótájékoztató utolsó részében Hajdu László polgármester értékelte az elmúlt napok, hetek történéseit. Szólt arról, hogy az október 23-i nemzeti ünnepre méltóképpen emlékezett a kerület.

Kiemelte, hogy a XV. kerület nagy érdemeket szerzett abban, hogy dr. Paskai László bíboros érdemei elismeréseképpen a Fővárosi Közgyűléstől ?Pro Urbe? díjat kapott. A nyugalmazott egyházi vezető elismerését ugyanis elsőként a XV. kerület javasolta.
A polgármester beszélt arról is, hogy a kerület ismételten csatlakozott az ún. téli felkészülési tervhez, mely nemcsak a hóeltakarítást, hanem a hajléktalanok támogatását is jelenti. Elmondása szerint a kerületben kb. 58-60 regisztrált hajléktalan él, de a valós szám természetesen ennél jóval magasabb.
Hajdu László végül szót ejtett a nemzetközi válság várható következményeiről.
– A kerület is készíti a jövő évi költségvetés koncepcióját. Ahogyan azt a másik 3186 önkormányzat is teszi. Sajnos egyre inkább látható, a pénzügyi válság kihatással van a kerületek költségvetési koncepciójára. A költségvetés nagyobbik felét a bérek teszik ki, a kisebbik részből pedig a városüzemeltetést kell megoldanunk. A normatív támogatások csökkenése nehéz helyzetbe hozhatja a peremkerületek önkormányzatait. Szerencsére a XV. kerületben stabil az adófizetői morál, arról nem is beszélve, hogy a helyi adók nagyobb egységet képeznek a költségvetésünkben, mint a normatívák. Azt hiszem, erre azért lehet alapozni. Ugyanakkor szinte biztos, hogy a ciklusprogramban előzetesen 2009-re tervezett feladatainkat újra kell majd értékelnünk-mondta zárásképp.