Ünnepelt a kerület
(képes beszámoló a cikk végén)

A Karácsony Benő parkban először a Hubay Jenő Zeneiskola Ifjúsági Fúvós Zenekara játszott Kőrösy Róbert, az intézmény igazgatója és Gayer György tanár vezényletével, majd a Kontyfa Középiskola, Általános Iskola, Óvoda és Kerületi Nevelési Tanácsadó diákjainak műsorát tekinthették meg a résztvevők. Közreműködött Baksa Roland, Danyek Gábor, Hoyer Csaba, Palotai Beatrix, Sopova Valéria, Szórádi Tibor, Vida Gabriella. A műsort Kéthelyi Lídia tanárnő szerkesztette és rendezte.
A műsort követően dr. Nagy Antal jegyző tartotta meg ünnepi beszédét.
-1956-1989. Az egyik esemény 52 éve történt, a másik az ifjúkorát éli. Egyszerre ünnepeljük mindkettőt, pedig oly bonyolult volt ’56, és oly egyszerűnek tűnik 1989.ősze.
1956. Új demokráciánk lassan vallásos legendává merevedő „eredetforrása”. Az emlékezők, a veterán politikusok, katonák, „pesti srácok” és történészek már legalább annyi és annyiféle történetet, emléket és élményt mondtak el és írtak le 1956- 13 napjáról, a megelőző hónapokról, hogy az egész lassan kezd a kereszténység kialakulásához hasonlítani: – mindenki tud valamit, de mindenki egy kicsit másképpen.
Nehéz tehát megszólalni annak, aki objektív okokból nem lehetett jelen az eseményeknél, lévén akkor 7 éves kisgyerek. Nekem a vörös zászló selymének megperzselt szélű darabja nem jelentett mást, mint egy ritka anyag újdonságát.
1989. októbere pedig, immáron felnőttként, a köz igazgatásának napi robotjában úgy ért, mint ami új szemléletű gondolkodást, új eddig ismeretlen feladatokat jelentett: – levetni a régit és kezdeni valami újat. Szép reményekkel, az új befogadására kész elmével, a köztársaságunkért tenni, része lenni a nagy egésznek.
És jött a változás, a változtatás és alakultunk valamennyien, alakítottak bennünket. Már a 10. éve vagyok közreműködője és résztvevője ennek a kerületi ünnepnek. Ha végigtekintek a jelenlévőkön, bizony közel azonos arcokat látok. Miért van ez így? Így kell ennek lennie? Miért is van ez így? – az esemény okán, a belső késztetés okán, vagy kötelezettségből, vagy az emlékhely tisztelete miatt, vagy egészen más okok vezetnek el bennünket oda, hogy miért nem változik, miért nem nő nagyságrendekkel az ünneplők száma itt és most?
Ezekre a kérdésekre azoknak a kerületi felnőtteknek kellene válaszolnia, akiknek október 23-a adott valamit.
Mert adott, csak elfelejtjük, csak természetesnek tartjuk: a szabadságunkat, a személyes jogainkat, az élő példaképek már-már elfelejtett létezését, és a múlt tagadását.
Miért van ez így? Talán mert nem tudunk mit kezdeni a szabadságunkkal, talán mert nem érezzük át, hogy milyen nagy kincs van a birtokunkban, talán mert nem vagyunk hajlandóak tanulni azon nemzetektől, ahol a demokráciát régóta művelik, ahol a múlt tiszteletéből nő ki a jövő ígérete.
Talán mert büszke nemzet vagyunk, talán mert mindig saját kárunkból akarunk tanulni. Ez volt több mint ezer éves történelmünk állandó kísérője.
Lemaradni nem akarunk, de tenni érte nem mozdul együtt a nemzet, ahogy kellene. Egymást rágjuk, hadban állunk saját magunkkal is, miközben a világ tovább robog mellettünk. És mikor már a többi nemzet körülöttünk a látóhatáron túl került, akkor ébredünk rá, hogy megint nem arra figyeltünk amire kellett volna. Az összefogásra, a fejlődésünkre, a jó felkarolására, a jó példa méltatására, az eredményeink elismerésére, megbecsülésére, a közért munkálkodók húzóerejére.
Október 23. Mond ez valamit is?a korosztályoknak?
Az idősek a múltba merengenek és dörmögnek, miért nem hallgatjuk meg intő szavaikat. A fiataloknak nem adunk kellő muníciót, amelyből meríthetnének.
A feszült, stresszel teli napok során gyermekeinknek, ha nem felejtjük el: – jeles ünnepekkor nem Jókait, hanem silány DVD-t csomagolunk díszes külcsínbe és a napi apanázst a játékgépek feneketlen gyomra, vagy a mozik sötétje nyeli el. Mert sorsforduló volt nemzetünk történelmében például az 1456-os nándorfehérvári győzelem, aminek emlékére délben megszólalnak a keresztény világ harangjai, hisz ez a piciny nemzet ? naggyá vált Európa szemében. Megállította az Európára törő török hadakat. Segítséget akkor sem kaptunk, magunk erejéből kellett ismét naggyá válnunk. Saját hazánk fiai tudják-e ezt? Tudatosult-e a fél évezreddel későbbi és XXI. századi nemzedékben, hogy Magyarország, a hazánk, a szülőföldünk, az itt születettek, élők és itt meghalók milyen fontos szerepet töltöttek be minden egyes sorsforduló alkalmával?
A haza a maga szabadságküzdelmeivel vagy így, vagy úgy- de Európa szabadságát is védte. Kire is számíthatunk a világ színpadán? Csakis magunkra!
A könyvtárak konganak az ürességtől, új formációk után kutatnak,- a grundokon a csúnya beszéd a sikk, a nemzeti ünnepeink méltóságát nem csupán a spontán belső késztetés, hanem az írott forgatókönyv normái diktálják.
Eljönnek, akik úgy érzik: eljönnek mert jönni kell és nem jönnek sokan, mert ?hát miért is tennék. De azt mondom, ne csüggedjünk- leszünk még többen egyszer majd ünneplők.
1989.- újabb lépés tettünk, elértünk ismét valamit, mert az ország szabad belső akaratának engedelmeskedve azt tette, amit a lelkiismerete diktált -átlépett egy más dimenzióba, a saját világába!
Ha visszatekintek a közelmúlt 19 évére, nagyon sok minden történt kicsiny országunkban, országunkkal. Nézzenek körül, toronydaruk mindenütt, építünk és rombolunk. Morgolódunk az energia árak miatt, hadakozunk a környezetünk védelméért, de szélkerék-erdőt nem látni sehol, csak ha átnézünk a szomszédainkhoz. Mit tudhatnak ők jobban, mint mi magyarok? Pedig szél fúj elég, hol innen, hol onnan, de van. Ki kellene használni, amíg mások ki nem fogják a mozdulás vitorlájából. Itt az idő, hogy Pató Pál honfitársunk mentalitása kitörlődjék a közéletből és mindenki más fejéből, aki a közért valamit is tehet.
Az eltelt 19 év alatt sokat változott országunk. Az épített környezetünk szépült, miközben szennyeztük a környezetünket, szemetelünk, miközben közpénzből kell azt összeszedetnünk. A jövőnket tartó eszmegerendák roskadoznak a megvalósításra váró dolgoktól, miközben a pénzügyi világ viharfelhőt küld gazdaságunkra. Hát szedjük le a hasznos, jövőt építő ötleteinket a padlásról, gondoljuk át újra, tegyünk sokat nemzetünkért, kicsik és nagyok, idősek és fiatalok együtt.
Összefogtunk, építkeztünk szellemiekben és látható formákban, autópályákkal kapcsolódtunk Európához, hidakat építettünk fejben és valóságban a bennünket elválasztó akadályok leküzdésére.
Szövetséget építettünk és jól, vagy rosszul kezeltünk országos-, nemzeteket érintő kérdéseket, fogtuk egymás kezét, hogy segíthessünk,- majd a következő pillanatban néhányan az utcán egymásnak feszültek elborult elmével, gyújtogattak-, utcaköveket dobáltak a rend védelmezőire, fosztogattak-, megzavarták a köznyugalmat, feszítették a húrt. A káosz felfokozott állapotában vizslatták, hogy vajon meddig bírja a rendszer. Miközben a többség nyugalmat akart, békét a lelkében, gondjainak megoldásán munkálkodva. Meg kell érteni, ha most a pillanatnyi előnyök érdekében nem figyelünk az ország gazdasági egyensúlyára, vajon mit fogunk hagyni gyermekeinkre? Adósságot? Terheket és kevés örömet. Ebben a nehéz időszakban nagyon fontos, hogy jót cselekedjünk és jól. Úgy, hogy a jövő nemzedékét felszabadítsa az elődök hibás döntéseinek következménye alól. Ne fogyasszunk többet, mint amennyit megtermelünk és mindenki végezze el a saját feladatát, akkor nem lesz gond. A kritika jó, az ellenkezés minden lépésünkre, csak azért, mert nem vagyunk döntési pozícióba, már nem jó. Legyen konstruktív minden a közért munkálkodó, ismerje el az eredményeket, de ne hagyja szó nélkül a hibát. De tegye azt kulturált emberhez illő módon. Nincs itt az ideje, és soha nem is volt, hogy lemásoljuk a nagypolitika játszmáit, mert nekünk ez luxus lenne. Legyen a nemzet, a kerületünk fiainak alkotó közössége a nemzedékek színes kavalkádja. Forgassuk meg az időkereket, lépjünk túl kicsinyes torzsalkodásainkon, legyen egy szó, vagy három „hass, alkoss, gyarapíts”.-, legyen egy gondolat, amely mozdít bennünket a nemzetért, hazánkért, Magyarországért! Álljon itt befejezésül egy gondolattöredék:
„Uram, adj nyugalmat, hogy elfogadjam azt,
amin nem tudok változtatni:
Bátorságot, hogy változtassak azon, amint tudok:
És bölcsességet, hogy mindig
Különbséget tudjak tenni a kettő között!…”- mondta a jegyző beszédében.

E gondolatokat követően koszorúzási ünnepségre került sor.
A XV. kerületi Önkormányzat és Polgármesteri Hivatal koszorúját Hajdu László polgármester és Dr. Nagy Antal jegyző helyezték el. A XV. kerületi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat nevében Kovács Bence és Sopova Valéria koszorúzott.
A Cigány Kisebbségi Önkormányzat nevében Oláh Józsefné, Raffael János és Sztojka István, a Horvát Kisebbségi Önkormányzat nevében Kuzma István és
Kuzma Istvánné, a Magyar Szocialista Párt XV. kerületi szervezete nevében Ambrus János, Bringye Viktória és Árkosi Sándor, a Societas – Új Mozgalom XV. kerületi szervezetének nevében Bihal Dávid, Fehérvári Tamás és Balogh Rihárd, a Politikai Foglyok Országos Szövetsége XV. kerületi Szervezete (POFOSZ) nevében Kecskés Mihály a POFOSZ Országos Elnökségének tagja, budapesti elnökhelyettese és a POFOSZ XV. kerületi szervezetének elnöke és
Vitéz Lovag Máriási György Mihály nemzetőrparancsnok, dandártábornok, az 1956-os Nemzetőrség nevében Vitéz Lovag Dömötör Zoltán nemzetőr altábornagy, Vitéz Lovag Máriási György Mihály nemzetőrparancsnok, dandártábornok, az 56-os Szövetség XV. kerületi Szervezete nevében Kis Amadéné és Spák Pál, az 56-os Szövetség XV. kerületi Alapszervezetének Ifjúsági Tagozata nevében Nacsa Andrea.és Bácskai Endre, az Együtt Újpalotáért Egyesület nevében Dr. Varga Erzsébet és Valló Péter, a Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Kiemelt Közhasznú Környezetvédelmi Közalapítvány nevében Lovas Éva és Baracskay Éva, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara XV. kerületi Tagcsoportja nevében Löwescher Vilmos és
Saliga János, a XV. kerületi Idősek és Nyugdíjasok Egyesülete nevében Antal Sándorné és Szabó Miklósné, a Palotai Polgárőrség nevében Sümegi Sarolta és
Vágó Regina, a Polgári Érdekképviseleti Egyesület nevében Szalóczi Lajos és
Mentsik Konrád koszorúzott.
A kerületi Iskolák Igazgatói Munkaközössége nevében Nádai Miklósné, a munkaközösség vezetője és a Kolozsvár Általános Iskola és Összavont Óvoda elnök-igazgatója Bikfalvi Borbála, a Kossuth Nevelési ? Oktatási Központ elnök-igazgatója és Gressó Tiborné, a Szent Korona Nevelési-Oktatási Központ elnök-igazgatója helyezték el a kopjafánál a koszorút.
Ezt követően a megemlékezés az 56-os emlékoszlopnál folytatódott.

Kapcsolódó cikkek

Kapcsolódó linkek

Képes beszámoló

(A képekre kattintva letöltheti a fotót:-)