Menu

Országos Misszióközpont Rákospalotán

2008.09.24.

Ma délután Dr. Bölcskei Gusztáv a Magyar Református Egyház Zsinatának Lelkészi elnöke hivatalosan is átadta a Református Misszió Központot. A rákospalotai Alag utcában az egyház társadalmi missziói munkájának koordinálására, hatékonyabbá tételére, tevékenységük egységes szemléletben történő kezelésére, szakmai irányításuk, felügyeletük, vezetőik összefogására, gazdálkodásuk, adminisztrációjuk segítésére hozta létre a központot.

-Az alapító okiratot az egyház zsinata három évvel ezelőtt, 2005. november 9-én fogadta el, majd a következő év elején a határozat jogerőre emelkedett. Itt a missziók önálló egységeket képeznek- mondta Magyarné Balogh Erzsébet
Lelkész- igazgató. Így talált otthonra egy helyen a Börtönmisszió, a Cigánymisszió, a Hajléktalan misszió, Házasság és Családsegítő Szolgálat, Református Iszákosmentő Misszió, Kórházmisszió, Menekültmisszió, Lepramisszió, Repülőtéri Misszió, Siketmisszió, Telefon-lelkigondozás. Elsődleges munkánk a koordináció. A korábbiakban is lelkipásztorként szolgáltam ezen a helyen, most is lelkipásztor vagyok, csak más a küldetésem. Fontos, hogy akik együtt szolgálunk egymásba is tudjunk kapaszkodni. Biztos hátteret tudjunk egymásnak biztosítani.
Az ünnepélyes átadás során Dr. Bölcskei Gusztáv püspök hirdetett igét, majd a jelenlévő lelkészek mondtak áldást, így Márkus Gábor református lelkész (Hajléktalan Misszió), Dr. Révész Jánosné református lelkész (Telefon-lelkigondozás Misszió), Dr. Szabó Zoltán József református lelkész (Vakmisszió), Riskóné Fazekas Márta református lelkész (Lepramisszió), a Gustav Adolf Werk Segélyszervezet képviselője, Jákob János ezredes-lelkész (HM Protestáns Tábori Püspökség), Járay Loránd református lelkész (Siketmisszió)
Jókívánságait fogalmazta meg dr. Szabó István a Dunamelléki Református Egyházkerület Püspöke, Dobos Ágoston, a Budapest ? Északi Református Egyházmegye képviselője, P Tóthné Szakács Zita Missziói Irodavezető, Szénási János, a Zsinat Missziói Bizottságának Elnöke, valamint a XV.kerületi Önkormányzat nevében Hajdu László polgármester.
-Kívánom azt, hogy ez a ház, amely misszióját tekintve hasonló az önkormányzathoz, hiszen mi is a társadalmat alulról látjuk annak gondjaival együtt és azt is látjuk, hogy mennyi segítő tudunk megszerezni e lecsúszott esélyhátrányban élő emberek megsegítésére. Az is feladatunk, hogy az esélyhátrányt csökkentve minél több önkéntest tudjunk megszerezni. Ebben a tekintetben szeretném felajánlani együttműködésemet. Korábban is jó volt az együttműködésünk, s azt gondolom, hogy még inkább van lehetőség az önkormányzat szociális infrastruktúrájának megismerése után arra, hogy használjuk ebben a közigazgatási egységben, a kerületben. Mi is keressük a lehetőséget, hogy kihasználhassuk a lehetőséget. Másrészt az önkormányzat némi pénzösszeggel is tudja segíteni a misszió központ működését. Emellett örömmel fogadtuk, hogy a központ itt a kerületben lett megvalósítva és nagy szeretettel fogjuk segíteni.
A polgármester szavait követően Magyarné Balogh Erzsébet igazgató-lelkész a Misszió Központ felújításáról szóló képes beszámolót vetítette le, majd hálaadó imádsággal és szeretetvendégséggel ért véget az ünnepség.