Menu

160 éves a hadihajózás
(képes beszámoló a cikk végén)

2008.07.25.

Július 25-én ünnepelte a MH. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred a Magyar Honvédség folyamerői születésének 160. évfordulóját. Az ünnepélyes ülésnek a IV. kerületi Városháza adott otthont, majd az Árpád úti Újpest Galériában nyílt emlékkiállítás. A program a hadikikötőben koszorúzással folytatódott, majd kora délután a Debrecen Ex Kassa hajó fedélzetén hajózástörténeti kiállítás nyílt.
Amint olvashatták már a bevezetőben, délelőtt a IV. kerületi Városházán ünnepi üléssel vette kezdetét az egész napos program. Az ünnepélyes zászlóbehozatalt követően Hajdu Gábor mk. ezredes, a MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj parancsnoka idézte fel a Magyar Honvédség történetét külön kiemelve a folyamerő születését és az elmúlt 160 év eseményeit.

Felelevenítette, hogy 1848. július 25-én bocsátották vízre az Országos Hadigőzös Mészárost. Szólt arról is, hogy ?az 1867-es kiegyezést követően létrehozták a Dunai Flottillát, majd 1872-ben rendszerbe álltak a kor technikai színvonalának csúcsát képviselő Maros és Leitha monitorok is. Az első világháborút követően ezt az egységet feloszlatták, hajóit pedig szétosztották a monarchia utódállamai között. A Magyar Királyi Folyamőrséget 1921-ben hozták létre, amely 1931-től Folyami Erők megnevezéssel önálló fegyvernemként működött. Nekik kellett például hatástalanítaniuk a második világháborúban, a szövetséges erők által a Dunába telepített mágneses aknákat. A háborút követően hozták létre a honvéd hadihajós osztályt, amely különböző neveken, de a mai napig működik, bár 2001-ben összevonták a tűzszerész egységgel. A legutóbbi szervezeti átalakítás 2007-ben érte az alakulatot ekkor a honvéd tűzszerész és hadihajós ezredből zászlóalj lett.? Az ezredes szólt arról is, hogy számos feladatuk van és meg kell felelniük a kor kihívásainak, illetve arról is, hogy hagyományosan koszorút dobnak ezen a napon a Dunába. Ám idén július 25-én nemcsak egy koszorút visz majd a víz, hanem hármat, hiszen a nemrégiben Afganisztánban elhunyt két bajtársra szintén ezzel a gesztussal emlékeznek. Mint köztudott, június 10-én Kovács Gyula poszthumusz hadnagy, míg július 12-én Nemes Krisztián poszthumusz őrnagy hunyt el szolgálatteljesítés közben Afganisztánban.
Az egypereces néma gyászt követően folytatódott tovább az ünnepség, melyen egyrészt Havril András vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnökének, illetve Tömböl László mk. altábornagynak, a MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnokának üdvözlő levele hangzott el.
Mindezek után elismerések átadására került sor, melynek során kivonat hangzott el Szekeres Imre, a Magyar Köztársaság Honvédelmi Miniszterének határozatából, Havril András vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnökének parancsából, Tömböl László mk. altábornagynak, a MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnokának parancsából, Hajdu Gábor mk. ezredes, a MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj parancsnokának parancsaiból, valamint dr. Derce Tamás, a IV. kerület polgármesterének határozatából.

A hadihajózás 160. évfordulója alkalmából emléktárgyat, színes viselettörténeti kisplasztikát vezetett át Szilágyi Zsolt őrnagy, a Szolgálati Érdemjel bronz fokozatát kapta Nádas László főtörzsőrmester és Máté Zsolt szakaszvezető, emlékplakettet kapott Danyikó László főhadnagy lés Cservölgyi Dániel hadnagy, emléktárgyat kapott Kaló Lajos tőrzsőrmester, Hanzelik Tamás és Várszegi Zsombor szakaszvezetők.
Hajdu Gábor mk. ezredes, a MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj parancsnoka a zászlóalj érdekében végzett támogató tevékenységének elismeréseként ajándéktárgyat adományozott dr. Derce Tamás IV. kerületi- és Hajdu László XV. kerületi polgármesternek. Szintén ajándéktárgyat vehetett át Tömböl László mk. altábornagy, a MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka, Szőllős Béla nyugállományú mk. alezredes, Szalkai István, Bánsági Andor, Portás Csaba, Sztankó Attila, dr. Margitay-Becht András, a Dunaflottilla Hagyományőrző Egyesület elnöke.

A Budapesti Nyugállományú Klub Hadihajós tagozat elnökségének javaslatára a Magyar Hadihajózásban végzett kiemelkedő munkája elismeréséül ajándéktárgyat kapott Bozsik Tibor nyugállományú ezredes, Szemerics Tibor nyugállományú főtörzszászlós, Kállai László nyugállományú zászlós, Dezsényi Miklósné Major Klára. Ajándéktárgyat vehetett át Bátyi Edina és Csordás Zoltán szakaszvezető.
Dr. Derce Tamás IV. kerületi polgármester ajándéktárgyat adott át Hajdu Gábor mk. ezredesnek, a MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj parancsnokának, valamint a Hadihajós alosztály állományából Tóth Edmond főtörzsőrmesternek és Hocza István törzsőrmesternek.
A MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj szintén elismerésben részesült. A Csepel-sziget Középiskola Modellező Szakosztály AM 31 Dunaújváros nevű aknamentesítő hajó élethű rádió távirányítású modelljét adományozta, melyet Gulyás József adott át Hajdu Gábor mk. ezredesnek.
A Szózat hangjainak elhangzását követően a program az Árpád út 66. szám alatt található Újpest Galériában folytatódott, ahol a magyar katonai hajózás történetét bemutató kiállítás nyílt meg. Egyrészt 1848-tól napjainkig a magyar hadihajózás történetéből, valamint a Szent István csatahajóval kapcsolatos relikviák láthatóak, másrészt az egyik helyiségben az 1871-ben alakult és 1918-ban megszűnt Flottillának állít emléket számos kiállítási tárgy, makett külön kiemelten a Leitha monitornak. Emellett láthatóak ruhák, emléktárgyak, írásos emlékeke a régmúlt és a közelmúlt időszakából. Amint a helyszínen is elhangzott az itt látható kiállítás és a nem sokkal később a Dunán a Debrecen hajón megnyílt kiállításon egymásra utalások vannak, így mindkét kiállítás érdemes megtekinteni. Minderre a nagyközönségnek augusztus 17-ig nyílik lehetősége.
Az ünnepi programok során a kiállítás megnyitását és megtekintését követően a hadikikötőben ünnepélyes koszorúzásra került sor.

Kapcsolódó cikkek





Kapcsolódó linkek

Képes beszámoló