Menu

Semmelweis Ignácra emlékezve
(képes beszámoló a cikk végén)

2008.07.25.

Hagyomány, hogy minden évben július 1-jén Semmelweis Ignác születése napján a kerületben az egészségügyi- és a szociális területen dolgozók ünnepségen vehetnek részt, melynek a polgármesteri hivatal Díszterme ad otthont.

Idén ezen a napon miután Reiszné Naszádi Magdolna a Szociális és Egészségügyi Osztály munkatársa köszöntötte a meghívottakat- külön kiemelve Hajdu László polgármestert, Király Csaba alpolgármestert, Kovácsné Márkus Évát a Szociális és Egészségügyi Osztály vezetőjét, valamint az intézmények vezetőit- a Tavasz Kórus adott egy rövid műsort Murányi Eszter vezényletével, majd Hajdu László polgármester tartotta meg köszöntőjét.
Az ünnepi gondolatokat követően díjak, elismerések, kitüntetések átadására került sor, melyet Hajdu László polgármester nyújtott át.

A XV. kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete ?Kerület Jövőjéért? díjat adományoz az egészségügy és szociális területen azon személyek részére, akik a kerület lakosságának egészségügyi illetve szociális ellátásában, a lakosság egészségének megóvásában, az egészséges életmódra nevelésben, a gyógyító-megelőző tevékenységben valamint a szociálpolitika ránk háruló feladataiban példamutató módon kiemelkedő eredményeket értek el. A Képviselő-testületi határozat értelmében, e díjban 6 fő részesülhet évente.

?Kerület Jövőjéért? díjban részesült:
dr. Póta Magdolna házi-gyermekorvos, aki 1944-ben Losoncon született, majd Pestújhelyen végezte általános iskolai tanulmányait és 1970-ben kapott diplomát a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, az általános orvosi karon. A diploma megszerzése után a hatvani városi kórház gyermekosztályán szerzett kórházi gyakorlatot.
1974-ben szakvizsgázott csecsemő- és gyermekgyógyászatból, és 1975. februárja óta ?idén 33. éve- kerületünk gyermekorvosa. 1975-1987 között a Hősök útja 3. szám alatt, majd 1987-től a Zsókavár utcai Gyermekrendelőben gyógyít; 1997 óta privatizált háziorvosként.
Dr. Póta Magdolna lelkiismeretes, szakmailag igényes háziorvos. 1997-ben iskola-egészségügyi és ifjúságvédelmi szakvizsgát is tett az iskola-egészségügyi feladatok minél szakszerűbb ellátása érdekében. Dr. Póta Magdolna orvosi munkáját példamutató szorgalommal és magas színvonalon látja el. Betegeivel és a szülőkkel kapcsolata segítőkész, munkáját elismerik, tisztelik és szeretik. Orvosi megbeszéléseken, kerületi értekezleteken egyaránt képviseli az orvosok és betegek érdekeit, a betegek minél jobb színvonalú ellátása érdekében.

Sándor Gyuláné, szemészeti vezető asszisztens, az Egészségügyi Intézmény munkatársa.. aki 22 éve dolgozik az Egészségügyi Intézményben, ez idő alatt végig a szemészeti osztály vezető asszisztensnője. Munkáját mindig nagy odaadással végzi, a betegek és a dolgozók körében nagy szeretetnek örvend, munkatársai bíznak benne. Az Intézményben szakszervezeti titkárhelyettes.
Évek óta főszervezője és vezetője a már hagyományőrzőként megrendezésre kerülő kerületi egészségnapnak, amely igen népszerű a lakosság körében és hozzájárul a kerületi lakosok közérzetének javításához és egészségük megőrzéséhez. Sándor Gyuláné a napi szervezési munkákat, kisebb munkahelyi problémákat sikeresen megoldja. Aktívan részt vesz a munkahelyi kirándulások, bálok szervezésében, lebonyolításában.
Az Észak-pesti Kórház megszűnését követően az összevonással kapcsolatos munkákban és a kapcsolódó társ-szakrendelés beilleszkedésében kiemelkedő figyelemmel segített. Azóta is segíti a társ-szakrendelés mindennapi munkáját.

dr. Süle Erzsébet házi-gyermekorvos, aki 1951-ben Budapesten született. 1975-ben végezte el a Semmelweis Orvostudományi Egyetem általános orvostudományi karát. Kezdő orvosként a váci kórházban dolgozott a csecsemő- és gyermekosztályon. Gyermekei születése után 1980-tól került kapcsolatba a XV. kerülettel, mikor az Árpád Kórház gyermekosztályán végzett gyógyító munkát, és helyettes orvosként a Sződliget utcai Gyermekrendelőben ismerkedett a körzeti orvosi munkával, és kerületünkkel.
1981-ben szakvizsgázott csecsemő- és gyermekgyógyászatból majd ezt követően a Sződliget utcai Gyermekrendelőben történő álláshely megüresedésnél lett a XV. kerület házi-gyermekorvosa. Dr. Süle Erzsébet azóta folyamatosan a Sződliget utcai Gyermekrendelőben gyógyítja gyermekeinket, 1988. februárja óta privatizált vállalkozó orvosként. Folyamatosan továbbképzi magát annak érdekében, hogy minél magasabb színvonalon lássa el a körzetéhez tartozó gyermekeket.
Dr. Süle Erzsébet több mint 25 éve dolgozik, gyógyít kerületünkben. Az elmúlt időszak alatt betegeiről lelkiismeretesen gondoskodott, a szülőkkel, a kollégáival, a védőnőkkel, intézményekkel korrekt emberi kapcsolatot alakított ki, segítőkész, munkáját elismerik.

Kéri Márta Anna gondozónő, az Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthonának munkatársa, aki 1988. április 11-e óta dolgozik az Egyesített Szociális Intézmény Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthonának munkatársaként, ahol az egyik alapítója volt az intézménynek.
Munkába lépésekor gondozónőként kezdett dolgozni az akkor alakult intézményben. Feladata a fogyatékkal élő fiatalok gondozása, fejlesztése, szinten tartása.
Az évek során változott a fogyatékkal élő emberekkel kapcsolatos szemlélet. Az egészségügyi szemléletet felváltotta a holisztikus szemlélet, amelyben nem tesznek különbséget az emberek között. Az ÉNO fejlődésével együtt Kéri Márta Anna is fejlesztette tudását, 2004-ben gyógypedagógiai asszisztensi képesítést szerzett. A gondozási feladatai mellett részt vesz az intézményben folyó munkaterápiás foglalkozásokban, valamint a gondozottak fejlesztésében is. Kéri Márta Anna munkáját magas színvonalon, lelkiismeretesen végzi. A fiatalok, a szülők és a kollégái jó kapcsolatban vannak vele, szeretik, munkáját elismerik.

Mozsolits Sándorné bölcsődevezető, az Egyesített Bölcsődék munkatársa, aki 1970-ben a XIII. kerületben kezdte egészségügyi pályáját. 1979-től dolgozik kerületünkben, eleinte a 12. számú bölcsődében gondozónőként, majd ugyanitt csoportvezetői feladatokat látott el. 1996-tól az Árendás közi bölcsőde vezetője lett. Az intézmény megszűnésekor, 2001. szeptemberétől a kerület legnagyobb létszámú és módszertani feladatokat is ellátó bölcsődéjét, a Nádastó parki Bölcsődét vezeti. Vezetési stílusa határozott, segítőkész. Mozsolits Sándorné a munkatársaival nagyon jó kapcsolatot alakított ki, szívvel-lélekkel a közösségért dolgozik, munkája pontos, megbízható, empátiás képessége követésre méltó, tapasztalatait átadja kollégáinak, segíti az új dolgozókat. Mindig megtesz mindent, hogy a munkavégzés zökkenőmentes legyen, ha egy kolléganő elakad a munkájában, annak készségesen segít, a problémákat mindig a legjobb tudása szerint oldja meg. Nyitott az új feladatok ellátására, szívesen kipróbálja és alkalmazza azokat. A többi bölcsőde munkatársaival, valamint a társszervezetekkel, az óvodákkal és a Gyermekvédelem munkatársaival is építő jellegű, segítőkész a kapcsolata. A bölcsődébe járó gyermekek sokoldalú, harmonikus fejlődésének elősegítése érdekében olyan környezetet teremtett, ahol a gyermekek, a szülők és a bölcsőde munkatársai egyaránt jól érzik magukat.

Polgármesteri dicséretben részesült:
Dr. Kálmán Andrea a Bőrgyógyászat Szakrendelés főorvosa
Deák Istvánné az Egyesített Bölcsődék munkatársa, a Bezsilla Nándor utcai bölcsőde, vezető-helyettese
Kis Ernőné az Egyesített Bölcsődék munkatársa, a Nádastó parki Bölcsőde csoportvezető gondozónője

Mindezek után dr. Schäffer Márta nyugalmazott labor szakorvos köszöntésére került sor. Dr. Schäffer Márta 1971-től 2005. decemberéig végezte gyógyító tevékenységét az Egészségügyi Intézmény Laboratórium Szakrendelésén. A főorvos asszony az egészségügyben eltöltött 50 év gyógyító munkája elismeréseképpen a tavalyi év október 13-án vehette át Aranydiplomáját a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen.
A virágcsokrot és az ajándékot Hajdu László polgármester és dr. Neszt Kálmán főigazgató főorvos, az Egészségügyi Intézmény vezetője adta át.

E rövid köszöntést követően hűségjutalmakat és a jubileumi jutalmakat adott át Király Csaba alpolgármester és az illetékes intézmény vezetője, így elsőként az egészségügyi Intézményből dr. Neszt Kálmán főigazgató.
20 éves hűségjutalomban részesült:
Asztalosné Madaras Csilla szemészeti asszisztens, az Őrjárat utcai Szemészet Szakrendelésről,
Baloghné Tóth Ilona tüdőgondozói asszisztens, a Szentmihályi úti Tüdőgondozó Intézetből,
Kertesi Béláné röntgenasszisztens, az Egészségügyi Intézményből,

25 éves hűségjutalomban részesült:
Paroda Andorné, a Rákos úti Fizikóterápia asszisztense,
Simon Miklós műszerész, az Egészségügyi Intézmény Gondnokságáról,
Szépné dr. Kispéter Éva osztályvezető főorvos, az Egészségügyi Intézmény Szemészet Szakrendeléséről,

30 éves hűségjutalomban részesült:
Fodor Györgyné a Hősök úti Gyermekfogászat asszisztense
Kunyikné Nagy Ilona az Őrjárat utcai Bőrgyógyászat Szakrendelés asszisztense,
Dr. Ruzsilla Endre nőgyógyász szakorvos, a Rákos úti Nőgyógyászat Szakrendelésről,
Dr. Vágvölgyi Erzsébet háziorvos, a Zsókavár utcai Rendelőből,
Vinczéné Markó Katalin védőnő, a Zsókavár utcai Védőnői Szolgálat munkatársa,

35 éves hűségjutalomban részesült:
Prohászka Lajosné a XV. kerületi Védőnői Szolgálat vezető védőnője,

40 éves hűségjutalomban részesült:
Kiss Ernőné a Rákos úti Ortopédia Szakrendelés asszisztense,

Az Egyesített Bölcsődékben dolgozóknak a hűségjutalmakat Király Csaba alpolgármester úr és Zsuppán Lászlóné igazgató asszony adta át.

20 éves hűségjutalomban részesült:
Szilágyi Lászlóné gondozónő, Fő úti bölcsődéből,
Csizmár Lászlóné technikai munkatárs, Nádastó parki bölcsődéből,
Gyuricska Istvánné gondozónő, Nádastó parki bölcsődéből,
Mitukh Anita gondozónő, Nádastó parki bölcsődéből,

25 éves hűségjutalomban részesült:
Langerné Máté Mária gondozónő, Fő úti bölcsődéből,
Szank Antalné gondozónő, Nádastó parki bölcsődéből

30 éves hűségjutalomban részesült:
Kaláka Jánosné technikai munkatárs, a Kavicsos közi bölcsődéből,
Zollner Lászlóné technikai munkatárs, Kavicsos közi bölcsődéből,
Szabó Lászlóné gondozónő, Wesselényi utcai bölcsődéből
Hirdi Péterné csoportvezető gondozónő, Kontyfa utcai bölcsődéből

35 éves hűségjutalomban részesült:
Vörös Istvánné az Arany János utcai bölcsőde vezetője
Pogány Pálné gondozónő, Fő úti bölcsődéből
Kiss Károlyné a Kontyfa utcai bölcsőde vezetője,
Raszkievicz Lászlóné az Egyesített Bölcsődék igazgatóhelyettese

40 éves hűségjutalomban részesült:
Deák Istvánné gondozónő, Bezsilla Nándor utcai bölcsődéből,
Kovács Ferencné gondozónő, Nádastó parki bölcsődéből,
Kis Ernőné gondozónő, Nádastó parki bölcsődéből,

45 éves hűségjutalomban részesült:
Nagy Istvánné a Kavicsos közi bölcsőde vezetője,

Az Egyesített Szociális Intézményből a hűségjutalmakat Király Csaba alpolgármester úr és Osgyány Éva igazgató asszony adja át.

25 éves hűségjutalomban részesült:
Majdán Ferencné a területi gondozás vezetője

20 éves hűségjutalomban részesült:
Kéri Márta Anna gondozónő, az Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthonának munkatársa
Sipos Imréné technikai dolgozó, az Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthonának munkatársa
Tarjáni Istvánné gondozónő, az Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthonának munkatársa

A hűségjutalmak átadását követően Hajdu László polgármester a Szociálpolitikai és Egészségügyi Bizottság elnökének egyetértésével intézményenként 5 fő munkatársat kiemelkedő minőségű munkájuk elismeréseként, vásárlási utalvány formájában elismerésben részesítette. Az elismeréseket Király Csaba alpolgármester úr és Mihályi Zoltán a Szociálpolitikai és Egészségügyi Bizottság elnöke adta át.

A Szociális Foglalkoztató munkatársai közül ebben az elismerésben részesült: Szabó László gépkocsikísérő, Vincze Imréné adminisztrátor, Kapus Julianna rehabilitációs megbízott, Győr Árpádné textil részlegvezető, Csík Miklós a kötészeti egység vezetője

Az Egyesített Szociális Intézmény munkatársai közül ebben az elismerésben részesült: Lovász Márta gyógypedagógus, az Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthonának munkatársa, Meggyesné Varga Orsolya szociális munkás, a FIÓKA Gyermek- és Ifjúságjóléti Szolgálat munkatársa, Gulyás Zita szociális munkás, a Tartós Munkanélkülieket Segítő Szolgálat munkatársa, Csiki Rozália gondozónő, a Területi Gondozás munkatársa, Németh Irén gondozónő, a Fejlesztő Gondozó Központ munkatársa

Az Egészségügyi Intézmény következő munkatársai részesültek ebben az elismerésben: Kosztya Antalné körzeti ápoló csoportvezető, Zsókavár utcai Rendelőből, Jankovich Ottóné körzeti ápoló csoportvezető, Kossuth utcai Rendelőből, Madácsi Imréné körzeti ápoló csoportvezető, Hősök úti Rendelőből, Kaposváriné Szikora Margit az Őrjárat utcai Védőnői Szolgálat csoportvezetője, Schmidt Ágnes ifjúsági védőnő

Az Egyesített Bölcsődék 5 fő munkatársa is ebben az elismerésben részesült: Egyed Dezsőné gondozónő, Bezsilla Nándor utcai bölcsődéből, Ébenhardt Józsefné gondozónő, Kavicsos közi bölcsődéből, Hirdi Péterné csoportvezető gondozónő, a Kontyfa utcai bölcsődéből, Fehér Gáborné a speciális csoport gondozónője, a Nádastó parki bölcsődéből, Karácsony Józsefné csoportvezető gondozónő, a Nádastó parki bölcsődéből

Hajdu László polgármestertől az agárdi üdülőben letölthető egy-egy hetes nyaralást kapot az Egyesített Szociális Intézmény munkatársa: Kis Bence, valamint az Egyesített Bölcsődék munkatársa: Nagy Zoltánné.

Az ünnepségen elhangzott, hogy a kitüntetésekben részesültek ajándékba megkapták dr. Telkes Margit nyugalmazott, kerületi házi-gyermekorvos nemrégiben megjelent „Leleteim” című novelláskötetét. Telkes Margit főorvos a XV. kerületben házi-gyermekorvosként 25 évet töltött, és az Egészségügyi Iroda vezetőjeként ment nyugdíjba.

Kapcsolódó cikkek


Kapcsolódó linkek

Képes beszámoló