Menu

A Szilas Néptáncegyüttes Bulgáriában járt

2008.07.12.

Június végén a Bulgáriában megrendezett Nemzetközi Néptáncfesztiválon vett részt a Rákospalotai Szilas Néptáncegyüttes. Az útról Czender Csilla beszámolóját olvashatják.

Június 22-én kora délután indultunk útnak a Primorszkóban, immáron 7. alkalommal megrendezésre kerülő Nemzetközi Néptáncfesztiválra. 19 órányi, kényelmesnek éppen nem mondható, buszozás után érkeztünk meg a tengerparti üdülőfalucskába. Mivel szállásunkat csak délután foglalhattuk el, így első utunk a partra vezetett, ahol azok a leleményes táncosok, akik fürdőruhájukat a kézipoggyászukba csomagolták, rögtön meg is mártózhattak a Fekete-tengerben.
Tánccsoportunk első bemutatkozására a fesztivál nyitó ceremóniáján került sor a megérkezésünket követő nap estéjén. Egy fantasztikus hangulatú utcai felvonulást követően a gálán színpadra lépett több mint 30 táncegyüttes. A műsor sokszínűségét mi sem bizonyíthatja jobban, mint a résztvevő országok sokasága. A fesztiválon képviseltette magát Csehország, Lengyelország, Litvánia, Lettország, Észtország, Oroszország, Ukrajna, Szerbia, Románia, Kazahsztán, Törökország. A fesztiválon a látványos viseletekben táncoló folklórcsoportok mellett előfordultak énekes számok, illetve modern táncok is. A Szilas hű maradt önmagához, és hagyományos magyar táncaival nagy sikert aratott mind a közönség soraiban, mind a többi nemzet táncosai között.
A következő napokban minden együttes lehetőséget kapott, hogy egy-egy hosszabb műsort mutathasson be a Primorszkó főterén lévő szabadtéri színpadon, illetve egy másik közeli településen, Kitenben.
Hogy a résztvevők egymás táncaival kicsit közelebbről is megismerkedhessenek, esténként az előadásokat követően összegyűltünk a szálloda teraszán. Itt minden este 2-3 nemzet adhatott ízelítőt saját hazájának táncaiból, zenéiből és ízeiből. A mi kis bemutatónkat különösen nagy érdeklődés övezte, mivel a lányok az üveges, a fiúk pedig a bodnár tánc rejtelmeibe avatták be a lelkes közönséget, és osztatlan sikert arattak a magyar sütemények mellett a finom borok is.
Az esti fellépések mellett szerencsére sikerült időt szakítanunk a közeli nevezetességek megtekintésére, bejártuk Neszebárt és Szozopolt, emellett minden nap tudtunk lubickolni a Fekete-tengerben és sütkérezni a parton is.
Az utolsó este került sor a fesztivál záró ünnepségére, amelyen szintén minden tánccsoport színpadra lépett. A hét folyamán sikerült több csoporttal is összebarátkoznunk, a cseh csapat vezetője pedig már fel is vette velünk a kapcsolatot egy jövőbeni cserekapcsolat reményében.