Menu

Ünnepeltek a köztisztviselők
(képes beszámoló a cikk végén)

2008.06.27.

Bár a Köztisztviselők Napja július elseje, ám évről évre e jeles nap közelében tartja meg a XV. kerületi polgármesteri hivatal az itt dolgozók ünnepét. Idén június 16-án került sor minderre a hivatal Dísztermében. Mielőtt dr. Nagy Antal, jegyző ünnepi beszéde elhangzott volna, Erdei Sándor , más néven és jobban ismert nevén: Rokker Zsoltti humorista szórakoztatta az ünneplőket.

Ezt követően a jegyző úr szólt a jelenlévőkhöz.
-Immáron a tizedik alkalommal teszek kísérletet arra, hogy néhány gondolatot megosszak Önökkel, veletek annak az eseménynek a kapcsán, amelyet egy ?az önkormányzatiság létrejöttével tényezőként megjelenő köztisztviselői kar megbecsülésére, elismerésére alkotott meg a törvényhozó. Ez tette lehetővé, hogy a társadalom elismerte az ünnepléshez való jogunkat, és ehhez feltételt is szabott, amelyek közel 20 év távlatában igencsak megnövekedtek. Olyan szerteágazó és bonyolult rendszerré váltunk, amelyben csak a magasan képzett köztisztviselői kar tud eligazodni.
Tényezővé váltunk. De ez a lehetőség olykor tele van buktatókkal és ennyi év tapasztalat után is fel-fel sóhajtunk: mennyi mindent kellene másként csinálni- mondta, majd azzal folytatta, hogy bármit teszünk, bárhogy tesszük, az soha sem lehet a legjobb.
-Nagyon messziről indultunk. Az államigazgatásból, a közigazgatásba, a hatalom mámorából, a szolgálat tisztességébe, miközben igazodnunk kellett az új kihívásokhoz, meg kellett felelnünk mindannak, amit csak az önkormányzatokra zúdítanak. Miközben az állampolgári szabadság tudata olyan mérvű változáson ment keresztül, amelyhez foghatót nem láttunk. Az állampolgári jogok erdejével találtuk magunkat szembe, ahol a kötelesség csak csenevész bokor, ahol a köztisztviselőnek kétszer is meg kell gondolnia, hogy mit mond, vagy tesz, mert a vélt, vagy valós sérelem nem marad megtorlás nélkül. Jön a panasz, a beadvány, a nyilvános, vagy névtelen megaláztatás, az ombudsman és más vizsgálódások, amelyek vélelmezik az állampolgár igazát. De a jog korokat átívelő igazság osztására már senki nem kíváncsi.
Honnan indultunk? Hová is érkeztünk? Hová tartunk? Ez a hármas határozza meg a munkánkat, napjainkat. Formáltuk a környezetünket munkánk során és formálódtunk magunk is. Az tény, hogy jók a lehetőségeink, amelyben minden feltétel adott a színvonalas munkához. Képesek vagyunk megújulni, az újat befogadni. Minden évben tudunk felmutatni valami újat, valami mást, amely nemcsak nekünk jó, hanem eszköz arra is, hogy jobbá tegyük a polgárok közérzetét.
Hiba lenne azt mondani, hogy nem látjuk a hiányainkat. Látjuk, nap-nap után szembesülünk a tudásunk hiátusaival. Van, aki ezt tudja és tesz ellene, van aki ezt soha nem veszi észre.
Aki azt mondaná, hogy nem értünk el semmit az nem mondana igazat. Se szeri, se száma a korszerűsítési megoldásainknak, az új szoftverek alkalmazásának, a modern technikai eszközök munkába állításának, a munkakörülmények javításának, a kollegalitásban megmutatkozó ötletek alapján megvalósult kisebb-nagyobb dolgoknak. És mindezt miért? Azért, hogy jobban szolgálhassuk a közjót.
Az vesse ránk az első követ, aki munkája során nem hibázott. De ismerje el azt is, hogy a hivatal magasan képzett dolgozói- ti valamennyien -azért vagytok itt, mert a kerületért akartok tenni.
És tesz is a kerületért a velünk együtt dolgozó vezetés irányításával, mert épül- szépül városunk:
azért a szennyvíz hálózat kész, az utak lassan mindenütt aszfaltozottak lesznek, sor kerül a járdákra is,
azért a parkok- bár koszosak, szemetesek a kerületi állampolgáraink jóvoltából,- de próbáljuk szervezni a rendbetételüket.
a kerületi fejlesztéseket jó színvonalon bonyolítja a hivatal,
az intézményeink körülményei folyamatosan javulnak,
de készülnek az esélyegyenlőség jegyében az akadálymentesítések,
a virágos kerületért való küzdelem lassan eredményt hoz,
a főutakról talán néhány év múlva eltűnik a virágzó gyom és időben ott lesznek az ingatlantulajdonosok fűnyíró gépeikkel
és talán a csikket a közintézmények előtt eldobó ügyfelek kevesebben lesznek
és talán kevesebben lesznek, akik a csokipapírt az utcára hajítják
és talán az iskolákban nem a greffiti művészeti értékeiről, hanem annak a környezetünket elcsúfító hatásáról, a helyreállítás költségeiről tartanak majd órákat
és talán a parkokban nem a padok háttámláin ülnek majd, hanem az ülős részén,
és talán majd az üvegvágó nem a közlekedési eszközök ablakain a fantáziátlan alkotó rajzait adja vissza, hanem a célra fogják használni
és talán majd a hirdetmények nem csúfítják el környezetünket, hanem csak ott lesznek, ahol annak helye van
és talán majd a drága pénzen kiültetett egynyári virágokat éjszaka nem lopják el, hogy másnap a helyén a csupasz föld árválkodjon,
és talán majd rászól valaki a kutyáját a közparkban, vagy a homokozóban pisiltető gazdira,
és talán majd a fiatal fák nem törnek derékba erős ifjak duhaj viselkedésétől,
és talán majd a közterület nem szabad préda lesz az engedély nélkül reklámozóknak,
és talán majd a fal fal lesz, a kerítés kerítés, az utca utca, a közterület és a park pedig mindenkié,
és talán majd nem azon folyik az állcsata, hogy kell-e szökőkút, vagy inkább valami egészen más,
és talán majd tudunk örülni mások sikereinek is,
és talán majd a társas közösségekben a szomszédok olyanná válnak, ahogy azt a XXI. századi Magyarországon élni, lakni akaró embertől elvárható lenne,
és talán nem teszi a lakó a lakó életét lehetetlenné,
és talán majd egy jó közösség nem bomlik fel, egy népes új család megjelenésekor,
és talán majd nem kell a névtelenségbe burkolóznia annak, aki csupán a házban nyugalmat akar,
és talán majd nem kell félnie éjszaka az átjáróban, vagy a váróban,
és talán majd a fiatal az időset, a férfi a nőt átsegíti az úton, vagy átadja a helyét a buszon,
és talán valaki majd csak megállítja a mások postaládáját feszegetőket,
és talán majd nem űznek sportot a tartozás meg nem fizetéséből,
és talán majd nem állnak autóikkal a zöldre,
és talán majd nem kell az illegális szemét lerakók miatt túlórát fizetnünk,
és talán majd a piros lámpánál az edzőteremben művelődő ifjú titán nem dobja ki a cigaretta csikket, mert nem ez az európai kultúra,
és talán majd az iskoláink segítendő az önkormányzatnak, parkok ápolását vállalják,
és talán majd versenyre kelnek, hogy kinek a kezelésére bízott udvar a legszebb, a legvirágosabb,
és talán majd a kerítésen kívüli teret is a magunkénak érezzük,
és talán majd megtanulunk egymásra mosolyogni a hivatalban, és megköszönni a megköszönni valót kapcsolatainkban,
és talán?talán?talán?.
De nem adjuk fel: munkánk eredménye látszik, mert mindenütt ott van a közigazgatásban a kerületi Polgármesteri Hivatal valamely dolgozójának esze-, keze és tette.
Bár az ütem nem éri el a kívánatos tempót, azért a fejlesztés-, a szociális-, az adó-, a gyermekvédelem, az általános igazgatás terén jó, sőt elismert vívmányaink vannak, az oktatás-, a kultúra-, a sport eredményei elvitathatatlanok, a képviselő-testületet, szerveit és a képviselőket jó színvonalon kiszolgáljuk.
Azért csak élnek kiválóságok a kerületünkben, azért csak egyre-másra jelentkeznek beruházók, még akkor is, ha közöttünk vannak, akik nem segítenek nekünk ebben és nem tudják még mindig, hogy hol is van a helyük a rendszerben?
Sokat elértünk már együtt. Javultak azok a mutatószámok, amelyek az ügyek jó színvonalú intézését mutatják. Olyan szűrőket építettünk be a munkafolyamatokban, amelyek végeredménye örvendetes, de ebből soha sem elég.
Évenként, amikor ismertek lesznek az elvárások- meg kell újulnunk, ha kell újra kell kezdenünk és az eredménye nem marad el. Ilyen az ISO minőségirányítási rendszerünk. Sikerrel védtük meg ebben az évben is. A külső auditálás nagyon jól sikerült.
És máris itt kopogtat az ajtónkon az új iktatási rendszer teljes bevezetése, az előterjesztések elektronikus úton történő kezelése, az ügyiratok digitalizálásának igénye, az e-önkormányzás kiterjesztése és még sorolhatnám.
Nagyon fontosnak ítélem meg, hogy a köztisztviselőnek tudnia kell:- ez a munka nem egy álláshely, ez egy hivatás. Aki nem így gondolkodik, az nem tud gyökeret ereszteni itt, az másutt keresse a boldogulását. De az élet megy tovább, a mókuskerékből nincs kiszállás. Jönnek a fiatalok, helyet követelnek maguknak a tudásukkal, – és mi meg is adjuk a részükre. Házasságok köttetnek, gyermekek születnek és így van állandó mozgásban a hivatalunk.
Most 102 fő 18 éven aluli gyermek szülője, szülői dolgoznak nálunk, amelyhez csak gratulálni tudunk. Segíteni próbálunk az érdekképviselet aktív támogatásával magunkon és másokon is. Úgy tesszük dolgainkat, hogy az a lehető legjobb legyen, de ebben a bonyolult világban már nem elég, ha csupán csak a munkánkat végezzük. Arra is figyelnünk kell, hogy mikor, kinek, mit mondunk. A köztisztviselői eskü frázisnak tűnik, annak, akinek az eskü szelleme természetes.
Mondanám valamennyi tisztességgel dolgozó kerületi közszolgának és üzenem a szellemi- és fizikai gyengélkedőknek is -, hogy nincs más lehetőségünk!
Mert bárhogy is himbálják ezt a bárkát, nekünk nem szabad a vízbe esnünk?!?
?Ha a köteled végére értél, köss rá csomót és kapaszkodj abba.? Minden tiszteletem a Tiétek!- zárta ünnepi gondolatait a jegyző, majd kitüntetések, címek átadására került sor.
Elsőként ?Az Év Köztisztviselője? vándordíjat dr. Nagy Antal jegyző adta át. A hivatali dolgozók szavazata alapján idén Horváth Julianna az Igazgatási Osztály Ügykezelői Csoportjának csoportvezetője kapta, aki idén 30 éve a hivatal megbecsült és elismert köztisztviselője.

A jegyző a tartósan kiemelkedő munkát végző felsőfokú iskolai végzettségű köztisztviselőnek címzetes vezető-tanácsosi, címzetes vezető-főtanácsosi, a középiskolai végzettségű köztisztviselőnek címzetes főmunkatársi címet adományozhat.

A jegyző címzetes vezető-főtanácsosi címet adományozott Bóbis Ildikónak, a Vagyon és Lakásgazdálkodási Osztály csoportvezetőjének, Varga Józsefnek, az Ifjúsági és Sport Csoport csoportvezetőjének,

A jegyző címzetes vezető-tanácsosi címet adományozott dr. Pongor Lilliának, a Jogi és Szervezési Osztály munkatársának, dr. Zsédely Rékának, az Igazgatási Osztály Szabálysértési és Birtokvédelmi Csoportjában szabálysértési és birtokvédelmi ügyintézőjének.

A jegyző címzetes főmunkatársi címet adományozott Csoli Ferencnének a Hivatal Ellátó Csoport ügyintézőjének, Futóné Kovács Erikának, a Szociális és Egészségügyi Osztály szociális ügyintézőjének, Márkusné Szarka Eszternek, a Polgármesteri Hivatal Adóügyi Osztálya ügyintézőjének, Mislai Ferencnének, az Okmányügyi Osztály népesség-nyilvántartási ügyintézőjének, Soháné Turi Juliannának, a Polgármesteri Titkárság rendezvényszervezőjének.

A ?Kerület Jövőjéért? díj a Budapest Főváros XV. kerület fejlődése, valamint polgárainak érdekében kifejtett példamutató és szakmailag kimagaslónak értékelhető tevékenységért adományozható különböző területeken. A díjat Hajdu László polgármester úr adta át a szociális és családvédelem területén Vargáné Kalán Ilonának
Vargáné Kalán Ilona 1987. óta dolgozik a Polgármesteri Hivatalban. Kezdetben gyámügyi ügyintézőként, majd 1996-tól a Gyámügyi Csoport vezetője, 1997-től pedig a Gyámhivatal osztályvezetője. Kidolgozta a Gyermekjóléti Szolgálat és a Gyámhivatal felállításának alapelveit és a Gyermekvédelmi törvényből eredő egyéb önkormányzati feladatok előkészítésében is nagy szerepelt vállalt. Munkáját hivatástudattal, kiemelkedő szakmai hozzáértéssel látja el. Ügyintézése kulturált, ügyfélcentrikus. Emberi kapcsolatai kiegyensúlyozottak, bármilyen szakmai kérdésben szívesen nyújt segítséget kollegáinak és az ügyfeleknek egyaránt. Munkáját, vezetői feladatait nagy hozzáértéssel, a közigazgatás iránti elkötelezettséggel, kiemelkedő változáskövető jogszabály és szakmai ismerettel végzi. Lelkiismeretes munkavégzése és szorgalma példaként szolgál munkatársai előtt. Vezetőként arra törekszik, hogy munkatársai kellő empátiával és szociális érzékenységgel a kerület lakosságát szolgálják.

A Hivatal köztisztviselői, ügykezelői és munkavállalói egyszeri kiemelkedő teljesítményük vagy huzamosabb időn át tanúsított eredményes munkavégzésük elismeréseként ?Polgármesteri Dicséret?-ben részesült Baginé Sáfrán Erika a Városüzemeltetési Osztály műszaki ellenőre, Gulyásné Végh Katalin a Polgármesteri Titkárság bizottsági titkára, dr. Major Lászlóné, aki a Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Osztályán több munkakörben dolgozott, Osváthné Brett Ildikó az Oktatási, Művelődési, Ifjúsági és Sport Osztály sportügyintézője, Schild Zoltánnné, a Pénzügyi Osztály Számviteli Csoportjának könyvelője, Szabó Edit a Vagyon és Lakásgazdálkodási Osztály lakásügyi ügyintézője, dr. Trinn Miklós, a Jegyzői Titkárság jogtanácsosa, Vágóné Kovács Mónika, a Gondnoksági és Vagyonügyi Csoport csoportvezetője, Vig Zsolt az Igazgatási Osztály Kereskedelmi és Mezőgazdasági Csoportjának vendéglátóipari és kereskedelmi ügyintézője, Zsuppán Zoltánné a Hivatal Ellátó Csoport ügyintézője.

A köz szolgálatában kifejtett eredményes, a hivatal hírnevét öregbítő és a kerület lakosságát szolgáló egyenletes teljesítményéért az alábbi személyek és kollektíva részére Beke Györgyi szobrászművész által készített kisplasztikákat adott át Hajdu László polgármester úr és dr. Nagy Antal jegyző Böröczfy Ferenc költségvetési csoportvezetőnek, Csokona Sarolta adóügyi ügyintézőnek, az Okmányügyi Osztálynak, Márkus Jánosné szociális ügyintézőnek, Szánti Pintér Ottóné osztályvezetőnek.

Kiemelkedő egyéni, szakmai munkájuk, a lakosság, a köz érdekében kifejtett tevékenységük elismeréseként az önkormányzat polgármestere és jegyzője az alábbi személyek részére emlékplakettet adományozott.
Emlékplakettet vehetett át dr. Dóczi-Szabó Noémi európai uniós ügyintéző, dr. Gizur Erik vagyongazdálkodási ügyintéző, Kisné Dévald Szilvia humánpolitikai ügyintéző, Paulusz Katalin bizottsági titkár, Szalay Éva gyámügyi igazgatási ügyintéző.

Nyugállományba vonulásuk alkalmából az önkormányzat polgármestere és jegyzője az alábbi személyek részére emlékplakettet adományozott.
Emlékplakettet vehetett át Gyurák Viktorné költségvetési ügyintéző, Kovácsné Szabó Mária hagyatéki ügyintéző, Pálffy István közterület-felügyelő, Szilágyi Endréné gyámügyi igazgatási ügyintéző.

A köztisztviselő közszolgálati jogviszonyban eltöltött idő után jubileumi jutalomra jogosult:
40 éves jubileumi és 10 éves hűségjutalomban részesült: dr.Nagy Antal jegyző
40 éves jubileumi jutalomban részesült: Kepes Darinka építésügyi ügyintéző.
35 éves jubileumi jutalomban részesült:Lampert Annamária szociális ügyintéző és Lauber Jánosné osztályvezető.

30 éves jubileumi és 15 éves hűségjutalomban részesült: Varga Virág Irén vendéglátóipari és kereskedelmi ügyintéző.
25 éves jubileumi jutalomban részesült: Biró Józsefné hivatali ellátó ügyintéző.
25 éves jubileumi jutalomban részesült: Mészáros Ágnes gazdasági ügyintéző.
15 éves hűségjutalomban részesült: Lukács Lászlóné bizottsági titkár.
15 éves hűségjutalomban részesült: Venczel Ferencné vendéglátóipari és kereskedelmi ügyintéző.
Végezetül tárgyjutalom átadására került sor. Az elismerést a polgármester úr adta át.
2008. évben a hivatal vezetése a szakszervezet javaslata alapján az alábbi köztisztviselők részére kedvezményes aquaparki belépőjegyet adományozott: Baksza Annamária, Benedek Lajos, Bodáné Homa Gabriella, Deák Anikó, Enhofferné Benőcs Erzsébet, Gulyásné Keszthelyi Eszter, Rieszné Tamás Éva, Soháné Turi Julianna, Thészné Budai Judit, Zakár Patrícia.

Hivatalosan itt hangzott el, hogy a Magyar Önkormányzatok Szövetségének Kuratóriuma a Magyar Polgármesterek VII. Világtalálkozóján Hajdu László polgármester úr részére Polgármesteri Aranypecsétgyűrű Díjat adományozott kiemelkedő polgármesteri munkája elismeréséül. A díj átadására 2008. június
30-án a Világtalálkozó Záró Plenáris Ülésén kerül sor.
Az Önkormányzati miniszter Köztisztviselők Napja, alkalmából a közigazgatás területén kifejtett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Szatmári Valéria csoportvezető és Moór Árpád osztályvezető részére ?A Köz Szolgálatáért Érdemjel ?kitüntetést adományozta. A kitüntetések átadására 2008. július 1-én a Duna Palotában kerül sor.
Az Önkormányzat Képviselő-testülete 2008. évben a közigazgatás területén ?Kerület Jövőjéért? díjat adományozott dr. Turcsányi Miklós osztályvezető részére. A díj átadására a Polgármesteri Hivatalban augusztus 20-a alkalmából rendezendő ünnepségen kerül sor.
A kitüntetések, elismerések átadása után Hajdu László polgármester tartotta meg rövid pohárköszöntőjét, majd az ünnepség befejezéseként a Kossuth teremben állófogadás várta az ünnepelteket.

Kapcsolódó cikkek



Kapcsolódó linkek

Képes beszámoló