Menu

Folklór Fesztiválon Donji Kraljevecben

2008.05.31.

A XV. kerületi Horvát Önkormányzat a testvérvárosi kapcsolatokat folyamatosan ápolja, így ennek keretében idén is meghívást kapott a horvátországi Donji Kraljeveci (Murakirály) járási napokra, amely május 9-11. között volt. A rendezvénysorozaton belül május 10-én volt a IV. Nemzetközi Folklór Fesztivál, melyen Horvátország mellett: Szlovénia, Bosznia-Hercegovina és Magyarország is bemutatkozott.

Az eseményekről Kuzma István, a XV. kerületi Horvát Önkormányzat elnöke és Kuzma Istvánné Zsuzsa, elnökségi tag számolt be.
-Donji Kraljevec, (Murakirály) lakossága nagy örömmel fogadta és várta a Magyar-országról érkező táncok, dalok bemutatását. Idén a vendéglátóink kérésének eleget téve olyan magyarországi horvát csoportot vittünk magunkkal, akik nemcsak horvát, hanem magyar táncokat is bemutattak. A ?Fáklya? horvát Táncegyüttest kértük fel, hogy képviseljék hazánkat, mivel a táncegyüttes repertoárján egyformán szerepelnek a magyar és a magyarországi horvátok táncai és dalai, ezáltal mind a két nemzetet kellőképpen be tudták mutatni és képviselni.- mondta Kuzma István.
-A program 16 órakor kezdődött a résztvevők felvonulásával. A Fő téren az összes fellépő kedvcsináló ízelítőt adott elő a programjából, majd visszatértek a helyi sport-csarnokba, ahol Recek Tamara a helyi kulturális egyesületek elnök asszonya a szer-vezők nevében köszöntötte a résztvevőket, a vendégeket, majd Zlatko Horvát a járás polgármestere nyitotta meg a rendezvényt. A helyi tánccsoport műsorával kezdődött az előadás, ezt követte a boszniai HKUD BROTNJO ČITLUK BIH táncokkal és da-lokkal Hercegovinából, majd a ?Fáklya? horvát Folklóregyesület magyar táncokat mutattak be nagy sikert aratva. A közönség nagyon hálás volt a magyar dallamokért és hatalmas tapssal köszönte meg a táncokat. A boszniai KUD MLADOST BOSANSKA OTOKA együttes muzulmán táncokat, kólókat adott elő. Az Abbáziai ZORA OPATIJA néptánc csoport liburnói (Abbázia mögötti rész) táncokkal szóra-koztatták a közönséget. Az első rész zárásaként a Donji Kraljeveci (Murakirály) kul-túrcsoport fiataljai mutatkozott be.
A két rész között a bemondó felsorolta és köszönetet mondott a támogatóknak, így a Nemzeti és Etnikai Hivatalnak és a Budapest Főváros XV. Kerületi Önkormányzatá-nak, akik lehetővé tették, hogy ezen a fesztiválon ismét részt vehessünk-tette hozzá Kuzma Zsuzsa.
-A második részt a boszniai HKUD BROTNJO ČITLUK BIH, régi spliti táncokkal nyitotta. Őket követe a ?Fáklya? horvát Folklóregyesület versendi sokác táncokkal, majd Dráva menti táncok következtek. A két rész között Kuzma Orsolya Mura-menti dalokkal szórakoztatta a közönséget. A boszniai KUD MLADOST BOSANSKA OTOKA együttes következett Vranje környéki táncegyveleggel, majd az abbáziai ZORA OPATIJA néptánccsoport szlavóniai táncegyveleget adott elő. A műsort a he-lyi KUD OPĆINE DONJI KRALJEVEC táncosai bunyevác tánccal majd momacsko kólóval zárták.
A közönség reagálásából ítélve és a házigazdák dicséreteiből a ?Fáklya? horvát Folk-lóregyesület volt az est legnívósabb szereplője, Kuzma Orsolya a két Mura-menti dal-lal aratott megható és nagy sikert, és mivel Horvátországban ezen a hétvégén ünne-pelték anyák napját, az egyik dal kimondottan alkalomhoz illő volt. A műsort követő-en az összes fellépő és meghívott vendég a vacsora után zenés táncos ismerkedésen, barátkozáson vett részt, ahol megismerhették és kipróbálhatták egymás zenéit. A szí-vélyes vendéglátás után kellemes élményekkel gazdagodva indult vissza a csoport Magyarországra- mondta zárásként Kuzma István.