Menu

2021.12.24.

Kedves kerületi polgárok!

Fénybe burkolózik a városrész, az otthon melege felértékelődik, közeleg a szeretet ünnepe. A karácsony az elcsendesedés, a békés harmónia időszaka, amit szerencsés esetben szeretteink körében élünk át. A megnyugvásra idén, minden eddiginél nagyobb szükségünk van, hiszen a 2021-es évünket is számos probléma beárnyékolta.

Nehéz esztendőt tudhatunk magunk mögött, a világjárvány átírta a hétköznapok menetrendjét, az önkormányzatot folyamatosan nem várt feladatok elé állította, miközben a kormány segítség helyett elvonásokkal sújtotta az ellenzéki kerületeket, köztük a Tizenötödiket is.

Mindenki joggal várja el tőlünk, vezetőktől, hogy ehhez a lecsendesedéshez megfelelő körülményeket teremtsünk. Az itt élőktől kapott erős felhatalmazás arra kötelez minket, hogy a hétköznapok biztonságáért és az ünnepnapok kiegyensúlyozottságáért minden tőlünk telhetőt megtegyünk.

Szociális érzékenységünk karácsonykor még jobban felerősödik. Ilyenkor különösen fontos azoknak a lakótársainknak a felkarolása, akiknek az adventi időszak magányosan, szomorúan telik. Sajnos egyre többen csak a kerületi önkormányzat szociális szolgáltatásaira támaszkodhatnak, mi pedig töretlenül próbálunk az érzelmi vigaszon túl anyagi támogatást is nyújtani a rászorulóknak.

Nagy erőt ad számunkra, hogy Rákospalota, Pestújhely és Újpalota lakossága feltétlen bizalmat szavazott nekünk, és a megkezdett utat 2022-ben folytatjuk! A jövőben is azon fogunk dolgozni frakciótársaimmal, hogy fejlődjön, szépüljön a környezetünk, és olyan hely legyen a XV. kerület, ahol jó itthon lenni.

Vigyázzunk továbbra is egymásra, hogy még többet lehessünk együtt, ha túljutunk a koronavírus-járványon! Köszönöm a türelmüket, a fegyelmezettségüket, hogy betartják az egészségvédelmi szabályokat, a helyi óvintézkedéseket és felelősséggel vannak egymás iránt!

Legyen a jövő évünk a reményé, a bizakodásé, melyben a béke, az egészség, a szabadság új értelmet nyer!

 

Szeretettel kívánok békés ünnepeket és örömteli, járványtól mentes új esztendőt!

Cserdiné Németh Angéla
polgármester