Menu

Az európai szellem újjászületése
(képes beszámoló a cikk végén)

2008.05.09.

A kerületi önkormányzat és a kerületi művelődési és oktatási intézmények közös szervezésében május 8-án az európai szellem újjászületését ünnepelte a kerület lakossága- fiatalabbak és idősebbek egyaránt.

A késő estig tartó programsorozat nyitó rendezvénye a Csokonai Művelődési Házban vette kezdetét, ahol Tóth Lajos köszöntötte a megjelenteket és szólt arról, hogy egy fantasztikus korra emlékezik az ország az idei évben: 550 évvel ezelőtt lépett a trónra Mátyás király, vagyis 1458-ban, ám királlyá csak hat évvel később: 1464-ben koronázták. Egy olyan időszak kezdődött ekkor, amikor is Ilosvay Selymes Pétertől kezdve többek között Balassi Bálint, Janus Pannonius is alkotott.
A nyitó gondolatokat követően a házban az egész kort átfogó konferenciát, valamint az egész napos programsorozatot Hajdu László polgármester nyitotta meg, aki többek között szólt arról, hogy január 22-én indult a Reneszánsz Éve rendezvénysorozat az országban. Ennek keretében számos program várja a látogatókat szerte Magyarországon, így jelenleg a Szépművészeti Múzeumban a Mediciek fénykoráról szóló kiállításra is el lehet látogatni. A polgármester beszélt arról is, hogy Mátyás király volt az, aki európai rangra emelte a magyar kultúrát, amelynek mind előzménye, mind utóhatása is volt.
Személyes élményeit is felelevenítette Hajdu László, aki elmondta, hogy több országos programon ő maga is részt vett.
-A reneszánsz nem valami olyan, ami ekkor kezdődött és ekkor ért véget, hanem valami olyan, ami mai életünkre is hat. Egy életérzés, egy szellemiség, egy internacionális kultúra, ami benne van a mi életünkben is. A reneszánsz kultúra a haladás kultúrája, a közös gondolkodás-, a közös alkotás kultúrája- mondta.
A nyitó gondolatokat követően Fehér Imre történelem tanár tartotta meg előadását, melynek címe Mátyás király az álruhás igazságtevő volt. A konferencia keretében ezt követően Dr. Takács Ferenc egyetemi tanár (Semmelweis Egyetem) a XV. századi testkultúráról, Bali János karvezető (MTA – Zenetudományi Intézet) a zenéről és irodalomról, Dr. Dominik Gyula főiskolai docens (Budapesti Gazdasági Főiskola) a reneszánsz emberről, Dr. Basics Beatrix főigazgató – helyettes (Budapesti Történeti Múzeum) a XV. század festészetéről, Zsák Judit egyetemi tanársegéd (Pécsi Tudományegyetem) a XV. századi nőről, nőideálról tartott előadást, majd a Kontyfa iskola diákjai adtak elő részletet a Rómeó és Júlia című musicalből.
A konferenciával párhuzamosan Az Újpalotai Vásárcsarnokban reneszánsz vásár, lacikonyha, igazi vásári forgatag várt minden arra járót, a kerület apraját, nagyját. Hogy miket lehetett megkóstolni? Csupa reneszánsz ételt és italt, ám volt, amit mai köntösbe ágyazva tálaltak az ínyenceknek készítőik. Többek között volt malacsült nyárson, vörösboros marharagu zsemlecipóban, húsfalatkák, sült pulyka és tarja, hagymás lepénykenyér, tökös-mákos rétes, aszalt gyümölcsök, borok. Miközben a Száraznád Nevelési-Oktatási Központ diákjai kézműves foglalkozásokat tartottak: bemutatkoztak a bőrtárgy készítők, fonó- varró textilművesek, faművesek, fémművesek, kosárfonók, a Langaléta Garabonciások vásári komédiával szórakoztatták a közönséget.
Mindeközben a Hartyán Nevelési-Oktatási Központban a kisebb, majd a nagyobb gyerekek számára reneszánsz táncházat tartott illetve reneszánsz játékokat mutatott be a Garabonciás Együttes. A diákok pedig Simon Patrícia, az ÚSZIK munkatársának receptajánlóját követve készítették el és kóstolták meg a rózsavizes limonádét és Jakab király piskótáját.
Kora délután Mátyás király: monda és valóság címmel a kerületi iskolák diákjai számára februárban indított négyfordulós vetélkedő döntője volt a Pestújhelyi Nevelési-Oktatási Központ általános iskolájában. A Reneszánsz Év alkalmából, valamint Mátyás királlyá választásának 550. évfordulója tiszteletére hirdette meg a kerületi vetélkedőt az iskola, melynek döntőjén kilenc iskola négyfős csapata vett részt. Ahhoz azonban, hogy az utolsó fordulóban is helyt tudjanak állni a diákok, több feladatot is meg kellett oldaniuk ezt megelőzően: mint szemtanú készítettek korabeli krónikát Mátyás királlyá választásáról kézzel írva, iniciáléval és miniatúrákkal illusztrálva, Mátyás királyhoz kapcsolódóan történelmi, irodalmi, képzőművészeti, zenei totót kellett kitölteniük, a kor eseményeihez kapcsolódó történelmi feladatlapot kellett megoldaniuk, illetve a döntőre minden csapatnak egy Mátyás király ábrázolást (rajz, festmény, kisplasztika, dombormű, üvegfestés) kellett készítenie.
A négy fordulós verseny kerületi döntőjén korabeli táncok, zenék és játékok színesítették a vetélkedőt Képmutogató címmel. A zsűri, melynek tagja volt Frák Erika, az oktatási intézmény elnök-igazgatója, Németh Angéla, a MOS Bizottság elnöke, Tárnyik Zsuzsa könyvtárvezető és Kelemen Árpád, az Újpalotai Szabadidő Központ vezetője igen aktívan vett részt a munkában. A pontszámok megállapítása mellett egy-egy feladat során nekik is kiemelt szerepük volt. A versenyt végül a Száraznád NOK csapata nyerte meg, második lett a Kossuth Nevelési-Oktatási Központ csapata, míg holtversenyben a harmadik helyen végzett a Kolozsvár NOK és a Szent Korona Általános Iskola csapata. A résztvevők jutalma többek közt egy visegrádi kirándulás.
Szintén délután a kerületi iskolák közül hat oktatási intézmény 12 fős csapatai lovagi tornán vettek részt a Czabán Általános Iskolában, ahol többek között Grál keresés, sárkánycsata, malomkődobás, bajvívás, lovagi vadászat, szerelemvallás, sisakkészítés, a hercegnő megmentése, címerpajzskészítés várt rájuk. Nem messze az iskolától, az Ifjúsági és Sportközpontban A játék reneszánsza címmel középiskolás csapatok és a meghívott egyesületek csapatai váltóversenyeken mérték össze tudásukat. A programon a László Gyula Gimnázium-, a Károly Róbert Szakközépiskola, a Bethlen Gábor Szakközépiskola-, a Dózsa György Gimnázium, a Petőfi Sándor Szakközépiskola, a Sportiskola csapatai vettek részt, akik többek között tréfás és lovagias sportokban: rönkdobás, kötélhúzás, calcio, tojáshordás, zsákban futás, íjászat mérték össze erejüket. Amint a helyszínen megtudtuk, a calcio a foci őse, amikor is 27 játékos van a pályán és a gólt egy sátorba kell berúgni.
Alig értek véget a sportprogramok, amikor is a Tabulatúra régizene-együttes koncertje várta az érdeklődőket a Csokonai Művelődési Házban. Valószínűleg sokan elfáradták már, mert sajnos, nagyon kevesen tisztelték meg az igazán érdekes koncertet, melyen a kor hangulatát idéző európai zenét, táncot láthatott a közönség.
A rendezvénysorozat zárásaként az újpalotai Fő térre, ha nem is igazi toronyzene, ám annál inkább valódi térzene invitálta a környék lakóit. Az eső ugyan próbálta megtréfálni mind a muzsikusokat, mind a többi fellépőt és a közönséget, de végül is oly kegyes volt az időjárás, hogy még ebben az esti órában megkímélt mindenkit az elázástól.
Így valódi csemegeként a Hubay Jenő Zeneiskola tanárainak fúvószenekara, a Made is Brass adott koncertet, melyben felcsendültek Susato, Preatorius, Mouret, Barnby, Charpantier, Pederson muzsikái mellett XVII. Századi táncok Farkas Ferenc nyomán, valamint egy szonáta is. A program az igazán látványos, dobszóval kísért tűzzsonglőr bemutatóval ért véget, melyet a Corona Hungarica Hagyományőrző Társulat tagjai adtak elő.
Bár ez az egész napos program mindezzel véget ért, ám az év folyamán még több helyszínen és időpontban lesznek reneszánsz programok, így legközelebb május 16-án a Kossuth Nevelési-Oktatási Központban, ahol reggeltől délutánig várják a programok az érdeklődőket.

Kapcsolódó anyagok:

Kapcsolódó cikkek:

Kapcsolódó linkek:

Képes beszámoló