Menu

Sportprogramoktól a bográcsig

2008.05.04.

Mivel is kezdődhetne egy egész napos program, ha nem a rendezvényekre való hangolódással. Május elsején épp ezért A Száraznád Nevelési-Oktatási Központ Neptun utcai intézményének pom-pom lányai hangolták jókedvre a Szántóföld úti Sporttelep és Napközis Táborba érkező majálisozókat.

Mindeközben már mind a sportversenyekre, mint a főzőversenyre megkezdődött a nevezés, illetve hamarosan a bográcsokba kerültek az alapanyagok,- főzés közben a jó zenéről a HAKME (Hálózat a Kultúráért és a Művészetért Egyesület) tagjai gondoskodtak),-míg a pályákon a focitorna kezdetét vette. Bár közben némi térzenét is hallhattak a résztvevők, ám mindez nem vonta el a figyelmüket, hogy a sporttelep legkisebb zugában is ne vegyenek részt a különböző sportágak megmérettetésén. Mert abból aztán bőven lehetett csemegézni: volt asztalitenisz, sakk egyéni és szimultán, lábtenisz, ulti, darts, légfegyveres lövészet, strand röplabda, kosárra dobás, olimpiai hatpróba, tollaslabda, gombfoci, csocsó, fekvenyomás, 11-es rúgás.
A sportversenyek mellett ökölvívó sportbemutató volt a füves területen, a színpadtéren pedig karate és asztalitenisz bemutató. Emellett népi játékok: hordólovaglás, bajvívás, íjászat, óriáscsúszda, rodeó bika, csocsó, játszóház, ovi kuckó, életmód-, természetbarát- és GYIÖK sátrak várták az érdeklődőket. A programokra ellátogatott Kiss Péter miniszter illetve mind a bográcsok mellett, mind a program egyéb helyszínein is ott volt Hajdu László polgármester, aki délután a Hősök terén az Ország Májusfája melletti egyik májusfájára is felkötötte a XV. kerületet szimbolizáló szalagot
Szinte repültek az órák, és kora délután kezdetét vette a színpadon is a kulturális kavalkád. Először Páva János és cigányzenekara lépett fel, így valóban Jó ebédhez szólt a nóta!
Miközben értékes nyereményekért lehetett tombolát vásárolni, a zsűri Saliga János elnökletével már lassan kóstolgatta a főzőversenyre beérkezett finom falatokat. Ezzel a programmal párhuzamosan táncbemutatót tartottak a Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakközépiskolai növendékei, majd a Körúti Színház művészei adták elő az Óz című musicalt főszerepben Gyebnár Csekkával. A darabot Simonyi Krisztina rendezte, aki egyben a koreográfiát is készítette.
A színházi előadást követően a Jamland Hip-Hop együttes táncbemutatója szórakoztatta a publikumot. Az együttes tánciskolája a főváros 12 pontján képzi a jövő táncosait. Az időjárás nagyon kegyes volt mindenkihez, így sokan töltötték kint a napjukat a szabadban, és énekeltek együtt Somló Tamással, ismerkedtek meg az Eleven együttes új számaival. A zenekar és az énekes összekapcsolása nem véletlen, ugyanis néhány nappal korábban mutatkozott be az új formáció a közönségnek, amikor is Somló Tamás az éneklés mellett új hangszereivel is beállt a csapatba, míg az Eleven együttes Somló számai mellett saját repertoárjukat is bemutatták.
Közben egyre többen gyűltek a színpad köré, melynek két oka is volt: egyrészt a fellépő művészekkel szívesen énekeltek együtt, másrészt perceken belül sor került az eredményhirdetésre.
Először Varga József, az OMIS osztály sportvezetője ismertette a sporteredményeken belül a focieredményeket, miközben Gyurcsánszky János és dr. Pálinszki Antal alpolgármesterek adták át a díjakat.
Amint elhangzott 75 csapat indult összesen, és szép eredmények voltak.
A felnőttek versenyét a Külső OK Keresők csapata nyerte meg, míg a második a Budapest Blues, a harmadik az FC Ecser csapata lett.
A gyermekfocisták versenyét a REAC Sportiskola nyerte meg, II. az FC Barcelona, III a BVSC, IV. Az UNIO FC csapata lett.
Az ovisok kategóriájában ugyancsak a REAC Sportiskola győzött. Mellettük elismerésben részesült az utánpótlás csapatok közül az 1. FC Femina, valamint a Sportiskola csapatai közül a 2000-ben, 1999-ben, 1998-ban, 1997-ben születettek. Mindannyian serleget, érmet, focilabdát, oklevelet kaptak.
Varga József külön kihangsúlyozta, hogy az utánpótlásé a jövő, hiszen az 1FC Femina női felnőtt focicsapat igazán szép példával jár elől: jelenleg 63 ponttal áll az NB I. élén 21 mérkőzésből 21 győzelemmel, 104 lőtt és csupán 8 kapott góllal.
A sporteredmények ismertetését követően a főzőverseny eredményeire is fény derült. Ezen a napon 24 bográcsban főtt az étek. A díjakat dr. Hetyei László önkormányzati képviselő adta át a legízletesebb ételeket készítő csapatoknak.

Főzőverseny:
I. Palota Holding csapata (csülkös pacal)
II. Szerényke csapata (gulyásleves)
III. Vadkan csapat (rendőrség csapata) (Vaddisznó pörkölt)
IV. Gömböc csapata
V. Klarissza csapat
VI. Természetjárók csapata
VII. Jakocska Elemér és csapata

Különdíj: Ki mit tud Klub csapata

Ezután pedig folytatódott a program a színpadon: először a NIHON Újpalota SE tartott karate bemutatót Szécsényi Attila vezetésével. Az elnök 2007-ben a Karate Európa Bajnokságon formagyakorlatban II. a Felnőtt Karate Világbajnokságon III. helyezést ért el. Őket a színpadon a Rákospalotai Szilas Néptáncegyüttes, majd a M.I.E.Z. (Miskolci Illés Emlék Zenekar), illetve a Roll? Skate Boogie zenekar követte. A hagyományoknak megfelelően tűzijátékot láthatott mindenki, aki a programra ellátogatott, majd az este záróprogramja a Kugli együttes fellépése volt, akik fergeteges hangulatot varázsoltak.
Az egész napos programot az önkormányzat és a polgármesteri hivatal munkatársai szervezték, míg a rendről és biztonságról a Palota Security Vagyonvédelmi, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. és a Palotai Önvédelmi Védegylet Bűnmegelőzési Egyesület tagjai gondoskodtak.

Kapcsolódó cikkek